Töltött káposzta hús nélkül


Töltött káposzta hús nélkül

Hozzávalók (8 személyre):

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 20 nagy savanyú káposztalevél
  • 1 csomag szójás fasírtpor vagy fél kiló gombából főzött gombapörkölt (recept lap alján) + 2 evőkanál liszt
  • 20 dkg főtt rizs
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 egész tojás
  • 3-4 evőkanál étolaj vagy zsír
  • 2-3 evőkanál liszt
  • 2 evőkanálnyi pirospaprika
  • só, őrölt bors
  • 5-6 db babérlevél
  • 1 csapott mokkáskanál kömény
  • 2-3 evőkanál lecsó.

Elkészítés:

A szójás fasírtport vagy a két evőkanál liszttel besűrített gombapörköltet összekeverjük 2 dl vízzel, a tojással, főtt rizzsel, 1 fej apróra vágott és kis olajon megfuttatott vöröshagymával, egy gerezd reszelt fokhagymával, csipetnyi borssal, egy kiskanálnyi pirospaprikával és egy mokkáskanálnyi sóval. Ezt a keveréket alaposan összegyúrjuk, aztán a kiterített káposztalevelekbe töltjük úgy, hogy a káposztalevél középső, vastag erét éles késsel vékonyabbra vágjuk, aztán a levél egyik szélére egy púpos evőkanálnyi tölteléket kanalazunk, erre két oldalról ráhajtjuk a levél szélét, és fölsodorjuk a tölteléket. Ha elfogytak a levelek, de marad még töltelék, formázzunk belőle gombócokat.

Amikor a leveleket megtöltöttük, a másik vöröshagymát is vágjuk apró kockákra, és egy nagy fazékban futtassuk át 2 evőkanál olajon. Szórjuk meg a maradék pirospaprikával, keverjük meg, vegyük le a tűzről és öntsük föl egy pohárnyi vízzel. Adjuk hozzá a köményt (lehet egész vagy őrölt is ízlés szerint), egy kis őrölt borsot, a lecsót és főzzük ezt a pörköltalapot kb. 5 percig.

Az apróra vágott káposztát kóstoljuk meg, hogy mennyire sós. Ha nagyon sós, mossuk át néhányszor bő hideg vízben.

Az apró káposzta egyharmadát terítsük egyenletes vastagságban a pörköltalapra. Erre tegyük rá a töltelékek (és a gombócok) felét.

Erre a megmaradt apró káposzta fele jön, amit megszórunk néhány babérlevéllel. Rátesszük a megmaradt töltelékeket (és gombócokat). Aztán az egésze befedjük a maradék káposztával. A káposzta tetejére is szórunk néhány babérlevelet, egy pici köményt és borsot.

Aztán az egészet felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Lefedjük, és mérsékelt lángon 2 órát főzzük.

A főzés végén a lisztből és kis olajból készült rántással vagy a lisztből és 2-3 evőkanál tejfölből és egy deci vízből készült habarással besűrítjük. A sűrítés után az újraforrrástól számítva még 5-10 percig főzzük.

Tejföllel meglocsolva tálaljuk.

***

Gomba pörkölt

Hozzávalók:

  • 1 fej apróra kockázott vöröshagyma
  • 50 dkg tisztított és felszeletelt gomba
  • pirospaprika, só, olaj
  • petrezselyemzöld
  • egy-két evőkanál lecsó. 

Elkészítés:

Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsót, megsózzuk, és puhára pároljuk. A főzés végén apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. Rizzsel, nokedlivel vagy spagettivel tálaljuk. Tálalásnál a tetejét meglocsolhatjuk egy kis tejföllel.

 

 

Forrás: www.recept-oldal.hu 



Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. augusztus 24. Szerkesztette: Sándor Kinga Blanka
Nézettség: 1,738 Kategória: Receptek » Vegetáriánus
Előző cikk: Szélesmetélt fokhagymás-chilis köpenyben Következő cikk: Vegán Burger


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: