Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
A dolgok alján van a szexus. Talán a kristályok életében is. De minden nemiség szomorú.
Úgy nézni a testek dolgát, mint egy ítéletet. Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen.
De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen.
De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnõk énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani.
Az életben is ennyi a tanulság.
Én például – igaz, hogy már felnõtt férfi koromban – nagy kedvet kaptam az úszáshoz és teniszezéshez. Különösen a teniszt szerettem meg, mikor elmúltam negyvenéves; ez az egyetlen humanista sport; ember megy ember ellen, minden erõvel, de örökké távolság marad a küzdõfelek között, nem érintik egymást. Mint ahogy Luther nem látta soha Erasmust, akivel egy életen át párbajozott.
Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetrõl vagy az emberi szellem tûnõdéseirõl? Úgy érzed, „mûvelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegû ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és...
Kétféle lustaság van: vízszintes és függõleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az idõbe épít, a nagy messzeségbe.
Egy napon megszólal egy hang. Éppen foglalkozol valamivel, vagy foglalkoztat valami: feladatkör, melyrõl azt hiszed, hogy elsõrendûen fontos és csak reád tartozik, csak a te dolgod. Már fölkészültél e feladatra, buzgón végzed munkád. S egyszerre megszólal a hang és ezt mondja: „Más a dolgod." S megvillan egy feladat lehetõsége, melyre soha nem gondoltál ezelõtt.
Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemû vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert õk is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy õk, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak.
A szellemi alkotó munkásnak pontosan olyan edzési módszerekre, tréningre, egészségügyi és gyakorló rendtartásra van szüksége, mint a bajvívónak, vagy a mûlovarnak, vagy az erõmûvésznek. Lompos, aljas, tisztátalan életmódból nem lehet másodpercekre kirándulni a legmagasabb rendû emberi erõfeszítés, az alkotó szellemi munka porondjára.
S mert halandók vagyunk – az emberi élet legnagyobb ajándéka, hogy ezt a tényt mindennap egyszerûbbnek látjuk és tökéletesebben megértjük –, úgy kell rendezni köznapi életünket, mint aki készenlétben él. Mint Seneca, mikor Néró uralkodik az Urbsban*; mint a hölgyek és urak a Conciérgerie* pincéiben; mint minden ember, aki a forradalomban él. Mert az élet forradalom.