A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak lidérc.
A dolgok érzékelhető mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok a visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé. Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok sokfajta érzékelhető megnyilvánulásában, ahol a tünemények serege hullámzik.
Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandó lényeget mutatja.
Az időbeliben, változóban az érzékelés igazít el, az időtlenben, változatlanban pedig a képzelet.
A határok-közti léleknek érzékelhető, ami tagolt; s eszme, ami tagolatlan. A határtalan léleknek felfogható, ami tagolatlan; s tünemény, ami tagolt. A teljes léleknek csonkaság, ami tagolt, vagy tagolatlan; valóság, ami túl van a megnevezhetőn.
Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és mulandó - A kettős Nevezhetők tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent.
Ahogy a nappal és éjszaka feleződik a földgolyó körül, a nevezhető kettősségek éppúgy feleződnek a kölönlévő lélek körül.
A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben. A valóság szakadatlanul énekel a látszaton keresztül. Az ének szakadatlanul elpihen a változatlanban.
Egyetlen pont sem fér el a térben. A tér csak az érzékek részére tűnik határtalannak; tulajdonképpen szűkebb mint a pont.
Ami határtalan: kiterjedéstelen; ami kiterjedéstelen, abban a végtelen nagyság és végtelen kicsinység ugyanaz.
Isten nemcsak végtelen nagy, hanem végtelen kicsiny is: nincs az a parány, melyben teljes-mivoltában benne ne rejlene.
Tapasztalod a napok és az évszakok váltakozását: ez a külső idő, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz.
Tapasztalod személyed testtelen tartalmainak változását: ez a belső idő, melyhez mérőeszközöd nincsen, a külső időhöz képest hol gyorsan, hol lassan múlik.
A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszmeidő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik. Homályos, felelőtlen tetteid az eszme-időben mindig ,,ifjúkoriak”, érett, felelős perceid pedig ,,öregkoriak”, független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.