Apátia (0,05)


Apátia (0,05)

Apátia: 1. Az érzelmek vagy az érzések hiánya. 2. Az általában lelkesítőnek, érdekesnek vagy megindítónak talált dolgok iránti érdeklődés hiánya; közömbösség.

– The American Heritage Dictionary

 "Most egy másik úton járok" – mondta egy fiatalabb barátom. "Semmi sem zavar, úgy fogadom el az életet, ahogy az jön. Sokkal érettebbé váltam az utolsó néhány hónapban. Az összes vad álmodozásomat kitakarítottam az elmémből, és most kész vagyok lenyugodni és komolyan tanulni. Valójában itt tartok most."

 Ha nem ismertem volna a tónusskálát, akkor a barátom érettségről szóló állítása meggyőzött volna. Viszont emlékeztem a csupán négy hónappal ezelőtti pezsgésére, amikor még éppen elhagyta New Yorkot. Bízott a tehetségében, optimistán tekintett a jövőbe, a sikerről szőtt álmaival távozott a városból. Valamikor a közbenső hónapokban, csendben és fanfárok zengése nélkül a világa léket kapott. Valaki vagy valami elvette a reményeit. A filozofikus "felismerés" megfutamodás volt. Feladta. Apátia.

 Amikor egy személy komoly veszteséget szenved el és a bánatát nem képes kifejezni, akkor azt visszafojtja és apátiába esik, amikor azt hangoztatja, hogy őt ez egyáltalán nem érinti. "Amúgy sem akartam abban a játszmában részt venni".

 Az apátia a kikapcsolásról szól, a szeretet, az élet, a remény, a sírás, a nevetés, az álmodozás kikapcsolásáról.

 Egy veszteség elszenvedése hatására valaki lehet, hogy alacsonyabb tónusra zuhan, de az apátiában nem csak veszített, hanem tudja, hogy soha nem lesz képes újra nyerni.

 Ez az összes tónusszint között a legkomolyabb. Ez egy halállal határos és veszélyes elmeállapot, és gyakran vezet öngyilkossághoz. Az élet egy elefántcsorda és annyira a földbe taposta, hogy már minden segítségen és reményen túl van.

 

 Az apátia magas és alacsony szintjei

Ha az összes ezt érző ember egy mentális intézet padlóján lenne összegömbölyödve és "katatón"-nak lenne felcímkézve, akkor könnyen tudnád őket azonosítani. Viszont ugyanilyen valószínű, hogy egy nagy egyetemen előadva találod meg és "briliáns értelmiségi"-nek hívják.

Az apátia két szintre bomlik le. A legmélyebb apátia (néha tettetett halálnak hívják) csupán egy hajszálnyival van a halál felett. Lehet ágyban, képtelen saját magáról gondolkozni, teljesen visszahúzódott és hallucinációktól szenved. Az emberek általában egy operáció vagy egy súlyos baleset után kerülnek ebbe az állapotba, és őket könnyű felismerni.

A magasabb szintet, a két lábon járó apátiást találjuk megtévesztőnek. Lehet mezítlábas, szakállas és az LSD-től elborult agyú. Viselheti egy tekintélyes üzletember öltönyét és minden délután néhány martinitól rúghat be. Egy pisztollyal öngyilkosságot kísérelhet meg vagy a forgalommal szemben közömbösen kisétálhat az utcára, remélve, hogy valaki más fogja őt elpusztítani.

Mostanában egy estélyen összefutottam egy beszédes apátiás személlyel. A tónusa szinte minden megjegyzésén átsütött. Amikor az autókról beszéltünk, akkor azzal intézte el a témát, hogy "Az autópiac halott. Mindennek vége van".

Amikor a beszélgetés az építőipar problémáira terelődött, azt mondta: "A kisvállalkozások halottak. Nincs esélyük."

Később egy politikai problémáról beszélgettünk. "Próbálj meg valami ilyesmit helyrehozni és halott vagy".

A tónusához a kulcsot nem csak a teljes pesszimizmusa, hanem a "halott" szó gyakori használata is megadta.

Noha lehet, hogy az apátiás személy iskolába jár, házimunkát végez, filmet készít vagy egy irodában dolgozik, általában valamilyen módon megpróbálja elpusztítani magát.

 

Kábítószerek és alkohol

A kábítószerfüggő és az alkoholista apátiás személy. Ne hagyd, hogy amikor fel van dobva, a felszínen ellenséges viselkedése, az édeskés érzelgőssége vagy a szóáradata megtévesszen. Hogy érzi magát, amikor visszaesik? Ez az az érzés, ami a vegyszerek felé menekíti. Csupán lassan követi el az öngyilkosságot, arra vár, hogy feladhassa, de közben szeretné, ha be lenne lőve, ugyanis akkor nem fáj annyira. Időközben körülötte az emberek frusztráltak lesznek, aggódnak és elkeseredetten megpróbálnak tenni valamit érte. Ez egy jó figyelmeztető jel az apátiára, azaz hogy a társait elviselhetetlenül kimeríti, amikor neki megpróbálnak segíteni (és ahogy ezzel kudarcot vallanak).

 

A helyesen és a helytelenen túl

Néha olyan apátiás személlyel is összeakadhatunk, aki azt gondolja, hogy a derűs nyugalom állapotában van. Mivel képtelen a saját menthetetlenségével szembenézni, ezt tudományos értekezéssel igazolja. Az ilyet én "intellektuális apátiá"-nak nevezem.

Bill, egy főiskolai hallgató, mesélt az egyik barátjáról, aki, amíg a sajátjával elő nem jött, rengeteg filozófiát és vallást tanulmányozott. A barátja hosszadalmasan ecsetelte, hogy elérte a "végső tudatosság"-ot.

Mivel ez nagy hatást tett Billre, azt kérdezte: "Most, hogy ezt az állapotot elérted, csodálkozok, hogy másokat nem segítesz abban, hogy ezt az állapotot ők is elérjék."

"Miért tenném?" válaszolta a barátja. "Végül is ők is én vagyok."

Minden túl van a helyesen és a helytelenen. Apátiába öltözve jár és istennek képzeli magát.

 

Felelősség

Léteznek bizonyos filozófiák (mint a keleti vallások), amelyek a skála legmagasabb pontjára alapulnak, de az alacsony tónusú emberek úgy változtatják meg a jelentését, hogy az eredmény az apátia lesz. Amikor valaki vagy egy eszmerendszer kevesebb cselekvést, kevesebb kommunikációt, a többiekkel kevesebb kapcsolatot és az életbe kevesebb beavatkozást tanácsol, akkor nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod a tudós címkéket, ugyanis ez apátiához fog vezetni.

Más elméletek és tanulmányok apatikus szemléletmódra ösztönöznek. A fatalisták ahhoz a hiedelemhez ragaszkodnak, hogy minden esemény előre elrendeltetett, az embereknek pedig nem áll hatalmukban, hogy bármit is megváltoztassanak ("Még saját magamért sem vagyok felelős", mondja az apátiás). A követőik pedig a csillagokba, a számokba, a színekbe és az üveggömbökbe tekintenek, hogy betekintést nyerjenek a sorsukba.

Az ehhez hasonló szélhámossághoz az apátiában lévők a tökéletes balekok.

 

Ok és hatás

Amikor valaki úgy érzi, hogy teljesen a külvilág befolyása irányítja, akkor apátiában tartózkodik. A fájdalmas veszteségeket elfogadja, és egy sóhajjal azt jelenti ki: "Ez Isten akarata, semmit nem lehet kezdeni ezzel kapcsolatban." "Ha ennek kellett lennie, akkor legyen ez." (Ez egyébként nem egy igazán vallásos álláspont, ugyanis egy vallásnak, ha méltó akar lenni a nevéhez, egy kivezető utat, azaz megváltást kell nyújtania az embernek.) Az apátiás személy kevesebbnek tekinti magát, mint a csillagok, a bolygók, a baseball-eredmények vagy a lábán lévő bolha. A tónusskálán fent a személy úgy érzi, hogy veszélyes a környezetére (nem teljesen a hatása annak), megváltoztatja a környezetét, hogy illeszkedjen az igényeihez, azaz okoz. De minél inkább hatásnak tekinti egy személy magát, annál közelebb van az apátiához és a halálhoz.

 

Tulajdon

Az alacsony tónusúaknak sajátos elképzeléseik vannak a tulajdonról. Az apátia szintjén viszont a személy ahhoz az érzéshez van a legközelebb, hogy semmit sem birtokol. Ez szó szerint is igaz lehet, de úgy is, hogy sok tárgyat birtokol és mégis úgy mászkál fel és alá, hogy azt mondja: "Semmi értelme sincs bármit is birtokolni".

Ezek mellett persze az is a véleménye, hogy másoknak sem szabad birtokolniuk. Minden tulajdonát az enyészetnek és a rothadásnak adja át. Elpazarolja az idődet, az égig felveri a közüzemi számláidat, bekapcsolva hagyja a fényeket és járva a motort, mellékesen pedig a te telefonodat használja arra, hogy Új-Zélandot felhívja. Ha pedig mindezzel nem értesz egyet, azzal hökkent meg, hogy megmondja: "Ettől már úgyis meg kellett volna szabadulnod". Egy újgazdag tévésztár mondta: "Az öregkoromra félre kellene tennem egy kevés pénzt, de nem fogok. Úgy folyik el minden pénz a kezeim közül, mintha nem is az enyém lenne. Még csak azt sem érzem, hogy saját magam számára félreteszek valamit. Csak hagyok mindent megtörténni."

 

"Erőtlen vagyok"

Vannak olyan alacsony tónusúak, akik azzal kérkednek, hogy semmi nincs rájuk hatással, ők az érzelmi munkanélküliek. Ez a legkülönösebb dolog az apátiában. Jim, egy főiskolai hallgató, úgy érezte, hogy az élet elveszítette a fényét, már semmi nem lelkesítette fel. Azt mondta a barátjának, George-nak, hogy egy LSD-tripet szeretne kipróbálni. Mind a két fiú tudta, hogy a szer hosszútávú mentális rendellenességeket okozhat és eddig a pillanatig úgy döntöttek, hogy kihagyják a kábítószeres kalandokat. Viszont akkor George is apátiában volt, így csak annyit mondott, hogy "Nos, nem értek egyet azzal, amit tenni akarsz, de tudom, hogy semmi olyat nem tudok mondani, ami megállíthatna". Magasabb tónuson George nem érezte volna magát olyan erőtlennek, a helyzettel kapcsolatban legalább valamit megpróbált volna tenni valamit. A megvilágosodott apátiás személy azt fogja állítani, hogy unatkozik: "Elegem van az életből. Semmit sem találok élvezetesnek. Mit tudsz tenni, hogy izgalmat hozz ebbe a felszínes világba?"

 

"A dolgok soha nem valóságosak"

Egy évvel az amerikai űrhajósok első holdraszállása után az egyik nagy hírlapbirodalom riportereket küldött, hogy a nemzet különböző társadalmi rétegeiben 1700 ember véleményét kikérjék az eseménnyel kapcsolatban. Az újságírók azt jelentették, hogy rendkívül sokan kételkedtek az Apollo teljesítményében, és ez különösen az idősekre és a szegényekre volt jellemző. Egy idős philadelphiai hölgy azt gondolta, hogy az egészet az arizóniai sivatagban "rendezték meg". Egy miami munkanélküli építőmunkás azt mondta: "Láttam a tévében, de semmit nem hiszek el belőle. Az ember soha nem járt a Holdon." Washington D.C. egyik gettójában a megkérdezettek több mint fele kétségét fejezte ki a holdraszállás hitelességével kapcsolatban. Egyikük így próbálta meg az érzelmi hozzáállását megmagyarázni: "Az egész egy gondosan kitervelt erőfeszítés arra, hogy az otthoni problémákat elfedjék. Az emberek boldogtalanok és ez eltereli a figyelmüket a problémáikról." Egy apátiásnak a dolgok soha nem valóságosak.

 

A szerencsejátékos

A kényszeres szerencsejátékos apátiában van. Ha egy személy egy játszmában folyamatosan nyer, akkor magasabb tónusú lesz, mert inkább okozza a játszmát, és nem pedig a hatásává válik. A kényszeres szerencsejátékos viszont egy játszmából sem képes nyertesként kiszállni. Amikor valaki a fizetés napján eljátssza a lakbért és az ételre valót, a tulajdonnal kapcsolatos apátiás viselkedést jeleníti meg: "Jobb nem birtokolni".

Egy Dél-Amerikába indult gőzhajó egyszer egy jelzést kapott, hogy egy másik, közelben tartózkodó hajó hajótörést szenvedett és kigyulladt. A kapitány megváltoztatta az útvonalat és elsőként ért a lángoló hajóhoz. nyolcszáz utas és a legénység evickélt átázva és megrémülve a vízben. Mindent elveszítettek, csak a rajtuk lévő ruha maradt meg. Viszont mindegyiküket megmentették, az utasok pedig a fedélzeten tülekedtek, hogy az érdekfeszítő mentést nézzék és hogy abban részt vegyenek, néhányan pedig ruhát és meleg szállást nyújtott az áldozatoknak.

Mindezek közben a kaszinó továbbra is nyitva maradt. Egy bizonyos számú fanatikus játékos ott maradt, a szemük hipnotizáltan meredt az asztalra, az ajtótól néhány lépésnyire zajló valódi drámának láthatóan nem is voltak tudatában. Ez az apátia. Egyik másik tónus se lenne ennyire közömbös egy ennyire megindító eseménnyel kapcsolatban.

 

"Az ember soha nem változik"

Azok a fiatalok, akik ismerik a tónusskálát, tudják, hogy az idősebbektől elfogadjanak-e egy elképzelést vagy tanácsot. Az egyik nap a tizenhét éves fiam az egyik tanárnője által tartott előadást írt le, amelyben az kijelentette: "Az ember soha nem változik meg. Mindig újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat. Soha nem tanul. Soha nem fog fejlődni."

"Hol van ez a tónusskálán?" kérdeztem.

A fiam felnevetett és azt mondta: "Apátia, természetesen". Ő egy másik olyan személy volt, aki az többéves okítását és tapasztalatát egy olyan érzelmi viselkedés támogatására fordította, amelyet nem tudott irányítani.

A történelemben és a leírásokban a skála minden viselkedésére lehet példákat találni. Ha viszont teljesen elfogadnánk a "bizonyítékát", akkor egy tanár sem törődne azzal, hogy tanítson, egy tudós sem zsonglőrködne tovább a kémcsöveivel és ma én magam is ágyban maradtam volna.

 

Összegzés

Nem számít, hogy mennyire ragyogónak is tűnik, egy apátiás sem lehet más, mint a magasabb tónusokon található vitalitás puszta imitációja.

Lépjünk egy szinttel feljebb.



Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. július 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,961 Kategória: Irodalom » Ruth Minshull: Érzelmek
Előző cikk: Az érzelmi tónusskála Következő cikk: Jóvátétel (0,375)


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: