Kiengesztelés (0,8)


Kiengesztelés (0,8)

Kiengesztelés: megbékít és jóindulatúvá tesz, megnyeri magának.

– Webster's Collegiate Dictionary

Néhány évvel ezelőtt a család egyik idősebb barátja munka után gyakran meghívott az otthonába vacsorára. A hölgy figyelmes, nagylelkű és kitűnő szakács volt. Akkor viszont – gondolkoztam el – miért éreztem magam ezek után a látogatások után nyomottnak? Egyik este, amikor megérkeztem, felajánlottam neki, hogy szívesen segítek neki a konyhában. "Ó, én ezt nem így gondolom" – válaszolta. "Túl fáradtnak tűnsz. Miért nem fekszel le a kanapéra és pihensz egy kicsit?" A féltő gondoskodásának általában ellenálltam, de ezen az estén úgy döntöttem, hogy megadom magam. Lefeküdtem a kanapéra, ahogy azt javasolta. Hamarosan egy takaróval jelent meg. Egy kicsit később egy párnát is hozott nekem. Többször is izgatottan jött vissza és az iránt érdeklődött, hogy kényelmesen érzem-e magam. Amikor a vacsora készen volt, felajánlotta, hogy tálcán behozza, így fel se kell kelnem. Ekkora már felismertem, hogy ha meg tovább maradok, magatehetetlen leszek, még ha néhány órával ezelőtt az ajtón egy elég boldog és egészséges huszonhárom évesként sétáltam is be. Lehet, hogy másokat kedvességgel nem lehet megölni, de a kiengesztelő meg fogja próbálni.

Kedves ajánlatokat tesz, hogy mások jóindulatát elnyerje. Átadja neked magát, a szolgálatait, a tehetségét, az idejét, a vagyontárgyait és az alkotásait. Úgy tűnik, hogy viszonzásként semmit nem vár el. Akkor viszont mi is a baj ezzel? Nem ez az a személy, akit mindannyian keresünk – valakit, aki kiszolgál minket és aki értékes csecsebecséket adományoz nekünk? Végül is nem a nagylelkű és önzetlen emberek a jók?

 

A rejtett szándék

Ez a tónus látszólag ellentmondásos, ugyanis első pillantásra csodálatra méltónak tűnik. Természetesen a nagylelkű személyiség is helyet kap – magasan a tónusskálán. A skála magasabb tartományában az ember többet ad, mint amennyit kap, valamint kevesebb dologra van szüksége. A magas tónusú segítséget és nagylelkűséget az állapotok jobbításának őszinte szándéka ösztönzi. A különbség a szándékban van. A kényszeres kiengesztelést 0,8-nál találjuk meg és ezt a megállítás szándéka határozza meg.

Ez alacsony tónus.

A kiengesztelés valójában a félelem sávjának (amely 0,8-tól 1,2-ig tart) része. A személy ezen a szinten viszont nincs tudatában a félelmének. Még a bánatról őriz emlékeket és azért próbálja meg mások jóindulatát megnyerni, hogy a bánat ne látogassa meg újra. A kiengesztelő gesztusait azért teszi meg, hogy a káros hatásoktól megmeneküljön. Saját magával kapcsolatban csak nagyon kevés hatást képes elviselni. Csak próbálj meg neki cserébe valamit visszaadni. Egyszer volt egy kiengesztelő szomszédom, aki gyakran vigyázott a gyermekeimre, de visszautasította, hogy bármilyen szívességet vagy fizetséget kapjon. Egyik nap arra panaszkodott, hogy milyen sokba kerül a fodrász, így felajánlottam, hogy megnyírom a három fiának a haját. Ez egy remek lehetőségnek tűnt arra, hogy visszafizessem azt a sok kedvességet, amelyet kaptam tőle, így nagyon megörültem annak, hogy elfogadta az ajánlatomat. Néhány nappal később viszont egy olyan ajándékot kaptam, ami kétszer annyiba került, mint amennyit a hajvágás ért. Így úgy döntöttem, hogy még azelőtt abbahagyom a fodrászkodást, hogy tönkremenne.

 

Megállítani valakit

Ahhoz, hogy megállíts valakit, adj neki rengeteg (meg nem érdemelt), de általa kívánatosnak tartott tárgyat, tegyél meg neki dolgokat. Minél többet adunk valakinek, annál boldogtalanabb lesz. Miért? Mert tönkreteszi azt a képességét, amellyel ezeket a dolgokat ő magának meg tudja szerezni. Ha eleget kapott, akkor vagy elszalad (már ha hajlik a túlélésre), vagy pedig apátiába süllyed, ugyanis többé nem bízik abban a képességében, hogy saját magáról gondoskodni tudjon. A 0,8-as feleség meg fogja próbálni megállítani a férjét (abban, hogy elhagyja, bírálja vagy ne szeresse őt) azzal, hogy kipucolja a cipőjét, megfőzi a kedvenc ételét és hűségesen szolgálja őt. Így még a legrosszabb pillanataiban is arra kényszerül, hogy bevallja, "jó felesége" van. A kiengesztelő férj is hasonlóan viselkedik, amikor a felesége már éppen faképnél hagyná, egy gyönyörű nercbundát vesz neki.

 

Szülők

A kiengesztelő szülő öntudatlanul is gyenge gyereket nevel. A gyerek felnőve el akar menni otthonról, világ körüli útra akar menni. Az apja azt mondja: "azon gondolkoztam fiam, hogy szerzek neked egy autót. Mit gondolsz, milyet szeretnél?"

Ha a fiú elég gyenge ahhoz, hogy a króm csillogása elhomályosítsa az ambícióit, akkor belekerül a csapdába. Hamarosan az apja azt fogja mondani: "Talán miután újra végiggondolod, úgy döntesz, hogy beszállsz te is az üzletbe. Rosszabbul is dönthetnél. Így mindened meglesz."

Ha a fiú azért amiatt adja be a derekát, hogy mit fog érte cserébe kapni ahelyett, hogy az üzlet iránt őszintén érdeklődne, akkor megállították, és ez egy egyenes út lefelé az apátiába.

Láttam, hogy ez egy szikrázó, vidámságot kedvelő fiatal lánnyal hogyan történik meg. A főiskola végeztével diplomaajándékként a szülei egy jól menő kis boltot adtak neki. Az ajándékukat viszont soha nem engedték el. Mindig a közelben bóklásztak, hogy "segítsenek" rajta, és a nem tökéletesen működő területekre figyelmeztessék. Néha, amikor a dorgálásokat már túlzásba vitték, a lány dacosan azt válaszolta: "Ezt az üzletet egyébként sem akartam."

Az esetek többségében apátia környékén tartózkodott és az összes szikra kihunyt benne. Szinte teljesen elfelejtette, hogy mi is volt az, amit az életével tenni akart.

Ha az apa azért dolgozik 19 órát naponta, mert élvezi, az rendben van. Ha azért teszi ezt, hogy a gyerekeinek "mindene meglegyen", akkor az egy rossz felé irányított kedvesség. A túlságosan elnéző szülők gyermeke lusta lesz, anélkül téblábol, hogy hajlandó lenne dolgozni, és úgy érzi, hogy a világ tartozik neki azzal, hogy eltartsa. Amikor korábban segíteni akart, akkor eltaposták, a jutalom pedig túl könnyen jött. Akkor miért dolgozzon? Egy kényelmes filozófiát fejlesztett ki: "Ha pénzt akar adni, akkor hagyom, hiszen ettől jobban érzi majd magát." Ha a gyermek magas tónusú, akkor elmegy és visszautasítja a további segítséget. Amikor ez megtörténik, a szülők egy rövid időre a bánat szintjére esnek le és azt zokogják: "Hogyan lehet valaki ilyen hálátlan azok után, amiket érte tettünk?"

A magas tónusú szülő nem tagadja meg gyermekétől annak a méltóságát, hogy munkával és tanulással gondoskodjon a saját szükségleteiről. Ettől a fiatalok csodálatosan érzik magukat, és tudják, hogy érnek valamit.

 

A bánatból feljönni

A 0,8-del semmi gond nincs, ha valaki csak keresztülhalad rajta. Amikor valaki egy, a közelmúltban történt veszteség miatt búsul, majd felhagy az önsajnálattal és érdeklődni kezd irántad (talán az egészségedre kíváncsi vagy egy csésze kávéval kínál meg), akkor ez egy jó jel. Egyszer olvastam egy cikket, amely a "boldogság" titkának elárulását ígérte. Az író számos bánatos özvegy esetét írta le, akik abban találták meg a boldogságot, hogy más, náluk rosszabb állapotban lévők iránt kezdtek el érdeklődést mutatni. Néhányuk kórházakba ment dolgozni, mások visszamaradott gyermekeket oktattak vagy jótékonysági egyletekhez csatlakoztak. Lényegében az író azt tanácsolta, hogy másokkal foglalkozzanak, ne pedig saját magukkal. Ez a bánat szintjén egy jó tanács, de ha a személy tartósan a kiengesztelésben marad, soha nem éri el a megígért boldogságot.

 

Adni és kapni

Egy kiengesztelő leginkább azért ránt le egy magas tónusút, mert az áramlásai csak az egyik irányba haladnak. Mi, emberek akkor vagyunk a legegészségesebbek, ha kiegyensúlyozzuk azt, hogy mennyit adunk és mennyit kapunk. Egyszer beestem egy barátnőmhöz, aki mindig meg akart etetni. Néha, amikor kicsit korábban ettem, ezt mindig visszautasítottam. Ez soha nem tántorította el, az ételeket ettől függetlenül is mindig elkészítette, és ha nem ettem meg, akkor mindig aggodalmaskodni kezdett. Ez egy másik módszer arra, hogy valakit megállíts, azaz hogy tömd annyira tele étellel, hogy megmoccanni se legyen képes.

 

Az üzleti életben

Első pillantásra a kiengesztelés tűnik a legmegfelelőbb tónusnak arra, hogy felvegyük. Gyakorlatilag a semmiért dolgozik és mindent belead a siker érdekében. Valójában viszont ez nem így működik. Noha az erős kötelességtudatát fitogtatja, nem túl hatékony a munkában. Hibákat követ el, válságos helyzetben összeomlik és az egész vállalkozásodat megpróbálja elárulni. A legtöbb alacsony tónusú pazarló, de a kiengesztelőknek kötelező is annak lenniük, ugyanis ez az egész szint erről szól. Hatástalan reklámok tonnáit tervezi meg és postázza el. Drága hirdetéseket rendel meg, de a cég címét elfelejti megadni. (Ismerek egy detroiti hölgyet, aki ebben az évben három üzleti vállalkozással vallott kudarcot. Mostanában egy új boltot nyitott. Egy hatalmas és drága hirdetést adott fel a helyi újságban, amelyben ragyogóan leírta a terméket és a pontos nyitvatartást, de a bolt nevét és címét elfelejtette megemlíteni!) A kiengesztelés visszautasítja a prémiumot és nem használja ki az előnyös lehetőségeket. A szolgáltatásaidat akkor is "adományként" fogja szétosztogatni, amikor ezt nem engedheted meg magadnak. Az akciókról azok lejárta után két nappal küldi ki az értesítőket. Olyan remekbe szabott "pénzcsináló" tervekkel rukkol elő, amelyek egy vagyonba fognak neked kerülni. Kifelé kell áramoltatnia. A profitodat ugyanúgy szét fogja osztogatni, ahogy azt saját magával is teszi.

 

Kiengesztelő csoportok

A társadalomban különböző csoportok állnak ezen a tónuson össze, leginkább azok jótékonysági szervezetek és kormányügynökségek, amelyek azért léteznek, hogy az elnyomottakon segítsenek. Ezekkel semmi gond nincs, ha a segítségük céljául azt tűzik ki, hogy a személy képes legyen a saját lábára állni. Azok a jótékonysági egyesületek, amelyek anélkül adakoznak, hogy a képességeiket helyreállítanák, csupán a veszteseket segítenek lent tartani. Így két fő csoportosulást találunk: 1) akiknek adniuk kell és 2) a bánatos/apátiás személyeket, akik zokognak, hogy nem találnak munkát, soha nem jutnak szabadidőhöz és azt akarják, hogy valaki a gondjukat viselje. Úgy tűnik, hogy ez a két csoport tökéletesen kiegészíti egymást. Valamilyen szinten ezt tényleg meg is teszik, de emellett viszont túl sok időt töltenek azzal, hogy a magasabb tónusú embereket annyira szégyenbe hozzák, hogy ők is belépjenek a játszmájukba – márpedig ők magukat elkötelezték arra, hogy az adófizetők pénzét és az összes jótékonysági adományt alacsony tónusú "segítség"-be fektessék.

Minél jobban támogatjuk az adományprogramokat, az egyének önbizalma annál inkább megrendül és társadalmi szinten megindulunk lefelé. Ez nem azt jelenti, hogy az elbukottakba még egyet bele kell rúgni, hanem azt, hogy azért egy takaróval se fedjük be, inkább állítsuk őket talpra. Az a jótékonykodás, amely a testi szükségleteket kielégíti, de az egyén függetlenségét és önbizalmát képtelen visszaállítani, a legkegyetlenebb az összes közül. A személyt folyamatosan a skála alján tartja és arra készteti, hogy még több alamizsnáért könyörögjön. Ezért a legtöbb tömegeknek szóló jóléti program képtelen a szegénységet és a munkanélküliséget megoldani, sőt inkább elősegítik ezek létrejöttét. Társadalomként annál kevésbé fogunk túlélni, minél inkább csak a test szükségleteit kívánjuk kielégíteni. Az étel, a meleg és a menedék egy állat szükségleteit kielégítheti, de az embernek szüksége van arra, hogy értékesnek tekintse magát.

 

Lekenyerezés

Mivel a 0,8 alapvetően a lecsillapítás tónusa – azaz egy megállításra használt tónus – ez az, amelyet még a magas tónusúak is a leggyakrabban átvesznek, hogy a bánatot és a dühöt lecsillapítsák. "Ha nagyon kedves vagyok hozzá, akkor nem fog bántani." Vagy pedig "Tessék, tessék, ne sírj, adok neked sütit". Ez annak a raktárosnak a tónusa, aki először a hangos és dühös ügyfelet szolgálja ki. Ez annak az egyetemnek a tónusa, akik néhány beilleszkedni nem tudó diák kedvéért engedményeket tesz. Ez annak a kormányzatnak a tónusa, aki a leghangosabban ordibálóknak adja meg magát és azoktól a személyektől vesz el dolgokat, akik csendben a munkájukat végzik és a közösséghez a legtöbb mindennel járulnak hozzá. Miközben folyamatosan ezeket a hangos nemtermelőket elégíti ki, a kiengesztelő mind az adakozókat, mind az elfogadókat a skála aljára rögzíti.

 

Összegzés

A félelem legalsó szintjén a 0,8 lágy szavakat és drága ajándékokat kínál fel. Úgy tűnik, hogy a túlélésre kér engedélyt, de mindig a megállítás szándéka vezérli. A látszólagos kedvesség ne tévesszen meg. Azért tesz szívességeket, hogy a káros hatásoktól megvédje magát. Az életben arra a gyengécske hitre alapozva cselekszik, hogy ha "másokkal jót tesz", akkor végül rendbe jön. Azt szeretné, hogy apátiába kerülj, ahol már nem vagy képes neki ártani. Márpedig leginkább ez a baj a kiengeszteléssel – szüksége van arra, hogy valakit lent tartson és "tegyen érte valamit".

 

Most másszunk ki ebből a csinos kis csapdából.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. július 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,627 Kategória: Irodalom » Ruth Minshull: Érzelmek
Előző cikk: Bánat (0,5) Következő cikk: Együttérzés (szimpátia) (0,9)


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: