Egyáltalán nem biztos, hogy a spártaiak, mikor a tarpeji szikláról* ledobálták a törõdött testû gyermekeket, a satnya testekkel egyidejûleg nem dobáltak le erõs, hatalmas lelkeket is. A satnya gyermekeket mindig szerettem, s nemcsak természetes gyöngédséget éreztem az ilyen védtelen, kis, sápadt teremtések iránt, hanem bizonyos tiszteletet és vonzódást is.
A hazug ember mindig gyorsan beszél, darálva és hadarva. Nagyon vigyáz, hogy a hazugság mellékes részletét a valószerûség minden árnyalatával feldíszítse. Aprólékosan leírja annak ruházatát, kivel nem találkozott, de azt hazudja róla, hogy éppen az imént látta. Kétségbeesetten hazudik, mint a jó tanuló, aki fújja a leckét.
Ha szívembe nézek és jól megvizsgálom mindazt, amit az emberekkel való együttlétek alkalmával tapasztaltam, azt kell mondanom, hogy minden emberi együttlét reménytelen, s az ember, aki helyesen akar élni és személyes munkát végez, melyre õt, csak õt jelölte ki sorsa, értelmesen cselekszik, ha teljesen egyedül él.
De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önzõ és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég.
Kevés fogalmat ismerek, mellyel oly merészen, oly következetlenül zsoglíroztak volna koromban, mint a „közösségi érzés" fogalmával. Emberek, kikrõl jogosan feltehetõ, hogy soha nem adtak húsz fillért egy koldusnak, a közösségi érzés jelszavával ajkukon szálltak síkra az emberiség boldogulásáért, szavaltak a hordókon és a népgyûlések dobogóin.
Abban a mértékben, ahogyan az emberek szolgai alázattal feladták egyéni önérzetüket, megnövekedett szakmai önérzetük. Koromban az emberek nagy többsége mukkanás nélkül tûrte el, hogy az Állam, a Hivatal, az Intézmény rendszeresen megfossza õket egyéniségük Istentõl elrendelt elõjogaitól.
Ügyelj arra, hogy az ötlet soha ne ragadjon el, s ne késztessen idõ elõtt alkotásra. Mert az ötlet semmi. Egy kutyának is vannak ötletei. Minden kontár notesze tele van a legkitûnõbb irodalmi, társadalmi, politikai ötletekkel.
Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg.
Nagy cselekedetre szántad el magad. Elhatároztad, hogy kimondod azt, amit megismertél. Világgá akarod kiáltani életed titkos, legbensõbb meggyõzõdését. Odaállsz az emberek elé és így határoztál – kimondod, végre az igazat. Vállalod a harcot, eldobod gúnyád, házad, otthonod. Igen, elszántad magad, hogy minden következménnyel világ elé állsz és kimondod az igazat.
Mindez nagyon szép.
