Úgy értem: meg kell õrizni érzékeinkkel szemben is rangunkat. Csak nagy figyelemmel, méltányossággal és tapasztalattal maradhatunk érzékeink mesterei. Aki erõszakos önmagával szemben, elbukik. Vad horda ez, az érzékek hada. Minden fegyverrel küzdenek az ember ellen, mint a kecseszkecskenbirkózók*, nem tisztelnek semmiféle játékszabályt, rúgnak, csípnek és harapnak. Van valami félelmes és nagyszerû is lázadásukban. Az ember addig él, amíg szenvedélyei vannak. De a szenvedélyeket lehet nevelni. Az önzést, a kéjvágyat, a testi éhséget és szomjúságot lehet emberivé varázsolni. A mohóságot át lehet alakítani hasznos emberi akarattá. Mint ahogy a szélbõl, a tûzbõl, a fénybõl hasznos, emberi szolgálatra alkalmas erõket lehet szelídíteni – ha még oly hatalmasok is a világban, korbácsolják a tengert és felgyújtják az erdõket és városokat, az ember erõsebb! –, úgy meg lehet fékezni az erõket és indulatokat, melyek átjárják az emberi testet, uralkodnak szívünk és idegeink fölött. Emberi szolgálatra lehet nevelni e vad erõket. Ehhez nagyon sok tapasztalás, sok szomorúság, sok akarat és emberfeletti erõ kell.
