Arról, hogy az ember része a világnak


Arról, hogy az ember része a világnak

Az ember, mérhetetlen gõgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tûz." De az ember semmi más, mint egyszerû alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következõ pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kõ, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erõsebb és maradandóbb, mint a kõ és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erõ, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erõ az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,214 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: Az emberi magatartásról Következő cikk: A babonákról


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: