A kényelemrõl és a magányosságról


A kényelemrõl és a magányosságról

De hiába mondjuk: „Nem érint a világ gáncsa, sem elismerése! Minden mulandó!" – ha lelkünk mélyén nem érezzük, hogy megtettük kötelességünket a világ felé is. Ezt az önvádat gyakran éreztem. Nem olyan nehéz lemondani arról, amit a világ hiú elismerésben, szórakozási lehetõségekben, társadalmi vagy anyagi kielégülésben nyújt, s visszavonulni az emberektõl, csak feladatainknak s annak a kisebb körnek élni, melynek emberi szolgálatát elvállaltuk. Nem könnyû ezt sem megtenni, de nem is lehetetlen; rosszallással fogadják elvonulásunkat, mert a világi dolgok megvetését és bírálatát látják az ilyen magatartásban; különcnek neveznek, de ugyanakkor bizonyos tisztelet is övezi a mord remetét, s ez a tisztelet és elismerés kielégíti hiúságunkat. Ezenfelül sok kényelmetlenségtõl is megszabadulunk, mikor elvonulunk az emberek elõl.

De egy hang mégis azt súgja nekünk, hogy önzõen, kényelmesen cselekszünk, mikor teljesen elvonulunk az emberekkel való érintkezés elõl, s a remete magasztos magányába burkolva bolyongunk mûvünk és életmódunk sivatagában. Elõször is, a franciák egyik szava szerint, minden remete gyanús, aki pontosan ismeri a menetrendeket – a legtöbb remete, aki sértõdöttségbõl vagy kisebbségi érzésekbõl az, pontosan ismeri a vonatok indulási idejét, a vonatokét, melyek visszavihetik a világba! – s a legtöbb „nagy magányos" körül úgy sugárzik a hiúság légköre, mint az északi fény, amely csak fénylik, de nem melegít és nem világít. Aztán, nincs mindenkinek joga, magányosnak lenni. A magányhoz csak annak van joga, az emberektõl elvonulni csak annak van igazi jogcíme, aki az emberek ügyét jobban tudja így szolgálni. Mert senkinek nincsen joga spleenbõl*, dacból, gõgbõl vagy hiúságból magányosnak lenni. De ha vérmérsékletünk és munkánk természete, mellyel az embereknek akarunk szolgálni, olyan, hogy ehhez magányra van szükségünk, akkor, csak akkor, elkerülhetjük az emberek társaságát. De az ilyen munkás és az ilyen munka ritka, s az ember, aki a magányt választja, elébb vessen alaposan számot lelkiismeretével.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,577 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvû lesz Következő cikk: Arról, hogy mindenben az idõ dönt


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: