Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bõséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellõl, mikor legjobban esik a bõség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelõ erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tûr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban" élni. Mindig várni a vihart és a tûzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tûzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „Itt van." S oltani és védekezni.