A hazáról és az államról


A hazáról és az államról

Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat." A haza nemcsak föld és hegy, halott hõsök, anyanyelv, õseink csontjai a temetõkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szõröstül-bõröstül, testi és lelki mivoltodban; õ szült, õ temet el, õt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerû, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: õrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és idõtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted"-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetrõl teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegõket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölõvel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ elõtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,227 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: A nõkrõl általában Következő cikk: A gyalázatról és a mások fájdalmáról


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: