A hivatalról és a hivatalnokról


A hivatalról és a hivatalnokról

Nincs korszak a fejlettebb, társadalomban élõ emberiség életében, melynek kiválóbb költõi és gondolkozói ne szidnák a hivatalt és a hivatalnokot. Csak a nomád ember és a horda nem ismerte ezt a panaszt. A társadalomba összeverõdött embercsoportok nem nélkülözhetik ezt a szükséges rosszat, a hivatalt: Cicero éppen úgy szidja, mint Shakespeare vagy Montesquieu, s egyik korszak sem tud meglenni nélküle. Mert kezdetben van egy tér, az agora, ahol az emberek nomád életükbõl összeverõdnek, hogy megbeszéljék a közös emberi feladatokat; a tér körül felépül a város, a polisz; a város körül, kóros és természetes sarjadzással, felépül az állam. Ez a folyamat ismétlõdik évezredeken át, egyhangú ütemmel. A hivatalnok a társadalom következménye, a hivatal a város életmûködésének feltétele. Még senki nem talált fel helyette mást vagy jobbat.

S mindig rossz volt és mindig packázott a hivatal; gondolj erre, mikor sorba állsz egy pénztár elõtt, hogy udvarias és alázatos várakozás után adót fizethess, vagy megmentsél valamit, ami jog és törvény szerint máskülönben is a tiéd. A hivatalnak nem az a célja, hogy „jó" legyen. Célja nem emberi, hanem állami. A legjobb hivatalnok és a legtökéletesebb hivatal az, amely s aki nem zavarja túlságosan az életet. Amely s aki nem cselekszik túlságosan. Ha megalkudnak egymással, az élet és a hivatal, mintegy ötven százalékos egyezséget kötnek és nem bántják túlságosan egymást: ez a legtöbb. De erre csak nagyon fejlett, túlérett, többnyire már elviruló társadalmak és hivatalok képesek.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,441 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: A készenlétrõl Következő cikk: A reszelt almáról


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: