A nagy fájdalomról és a magatartásról


A nagy fájdalomról és a magatartásról

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelõtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyûjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerû és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.

Magatartásod a gyászban és csapások közepette szabjad ez igazsághoz. Soha ne mutass fájdalmat a világnak. Gõgöt és büszkeséget se mutass. Ne tagadd önmagad elõtt a fájdalmat, de tudjad, hogy a fájdalom és a csapás mindig bukás is. Az emberek így gondolkoznak: „Meghalt valakije, aki fontos volt számára, akit szeretett; lám, megbukott õ is." Érezd át a fájdalmat, de szisszenést se hallassál. Egyrészt, mert mikor szisszensz, mikor könnyed csordul, e pillanatokban már csalsz is kissé. Az igazi fájdalom néma; a könny és a kiáltás már megkönnyebbülés. Hát ne csald magad, s ne örvendeztesd a világot. Hallgass. Fegyelmezd arcod, mozdulataid. S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: „Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember vagyok."


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,436 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: A fejfájásról Következő cikk: A képzelõerõrõl


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: