A tömeg, mint társadalmi erõ, oly mértékben hatalmasodott el az én idõmben, hogy nincs barlang, magatartás, szemlélet, ahová még elvonulhatunk elõle. Természetesen oktalan és esztelen az, aki megsértõdik a tömeg tényétõl, s valamilyen finnyás és fanyalgó egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül. A tömeg itt van, mint az esõ, a szél, a föld. Számolni kell vele. De Arisztotelész ezt mondja: „A nagy tömeg egészen rabszolga-lelkületet mutat, s a barmok életmódját követi." Két és félezer éve hangzott el ez a megállapítás; ma érvényesebb, mint valaha.

Az emberi közönségesség korunkban olyan reménytelen méreteket öltött, hogy nincs többé pedagógiai módszer, mely eredményesen tudna harcolni ellene. A tömeg reflexei már nem emberiek többé abban az értelemben, ahogyan a keresztény mûveltség és a klasszikus ókori nevelés értelmében ismertük meg az emberit. Vitatkozni nem lehet velük; mintha iszákosokkal vagy eszelõsökkel vitatkoznál, akik csak rögeszméiket dadogják válaszul. Érzelmeikre hatni nem lehet; másként éreznek, mint eddig az emberek. A részvét, az együttérzés eltorzult lelkükben; a kapzsiság, a vérszomj uralkodnak idegeikben, a korlátlan és mohón habzsoló, szomorú élvezetvágy: Az emberi közönségességnek nincs határa többé. Egy okkal több, hogy minden emberszabású ember makacson és bátran helyén maradjon, gondolkozzék, érezzen, ahogyan emberhez illik.