Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s idõtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekmûben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtõen, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerûtlenül s mégis fényszerûen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmû legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hûségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az õsködbõl, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy" vagy „tökéletes" mûvek vannak. Az igazi remekmû néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a mûvész már nem tud mûvén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.
