A tarpeji szikláról


A tarpeji szikláról

Egyáltalán nem biztos, hogy a spártaiak, mikor a tarpeji szikláról* ledobálták a törõdött testû gyermekeket, a satnya testekkel egyidejûleg nem dobáltak le erõs, hatalmas lelkeket is. A satnya gyermekeket mindig szerettem, s nemcsak természetes gyöngédséget éreztem az ilyen védtelen, kis, sápadt teremtések iránt, hanem bizonyos tiszteletet és vonzódást is. Egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség legnagyobb erõfeszítéseit a tökéletes testû birkózók, a hibátlan gladiátorok teljesítik igen, azt hiszem, a satnyáknak is dolguk van a világban, s talán nem is olyan utolsó feladat az õ dolguk. Természetesen nem mondom azt, hogy tenyésszük a satnyákat; csak annyit mondok, bízzuk az életre, mit tervel az emberekkel, s higgyük el, hogy a satnyáknak is dolguk lehet világunkban. Talán éppen õket szemelte ki az élet olyan hatalmas feladatokra, melyek terhe alatt a gladiátor megroskadna. A tarpeji szikla tehát soha nem megoldás. Az élet pontosabban tudja, mint a spártaiak, kit tart meg munkatársnak céljaihoz, s kit dob el.

* Az ókori Rómában a tarpeji szikláról taszították le a mélységbe a halálraítélteket (Tarpeius római vezér nevéből). A szövegösszefüggés a Taigetosz hegységre utal, onnan a spártaiak dobták le az életképtelennek ítélt, gyenge csecsemőket.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 864 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: Arról, hogy idõnként lazítani kell az életen Következő cikk: A hazugokról


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: