Kevés fogalmat ismerek, mellyel oly merészen, oly következetlenül zsoglíroztak volna koromban, mint a „közösségi érzés" fogalmával. Emberek, kikrõl jogosan feltehetõ, hogy soha nem adtak húsz fillért egy koldusnak, a közösségi érzés jelszavával ajkukon szálltak síkra az emberiség boldogulásáért, szavaltak a hordókon és a népgyûlések dobogóin. Ezzel a jelszóval írták tele az újságok elsõ oldalait jeles közírók, kiknek a közösségi elv érdekében kifejtett mûködésük végül csakugyan eredményezett valamit: szép házat vagy birtokot, melyet a közösségi érzés népszerûsítése érdekében végzett munkájuk ellenszámlája árán szereztek. Csak azok nem beszéltek közösségi érzésrõl, akik munkájukat, erejüket és életüket adták minden idõben a közösségért: a nép hallgatott. Úgy látszik, a népnek, tehát a közösségnek, nincs közösségi érzése. Csak él, egymásért és az egészért, jelszó nélkül.
