A változásról és a reménységrõl


A változásról és a reménységrõl

Az élet – néha így érzed – csaknem elviselhetetlen. Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet õserdejében, ahol állandóan zeng az ég és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserû füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét.

A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg. Minden nevelõ kísérlet csõdöt mondott eddig. Néha, egy nagyon erõs jellem és egyéniség, rövid idõre, negyven-ötven életév idejére, érvényesíteni tudja a nagy emberi nevelõk erkölcsi követeléseit a gyakorlatban. Ezek a rövid idõszakok szórványosak és ritkák az emberi fajta történetében. Ez a legtöbb, amit ember tehet. De ez nagyon ritka tünemény. Az ember marad, aki volt. Az emberi anyag reménytelen, a tûz és a lúg sem tudja másítani.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. február 27. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,638 Kategória: Irodalom » Márai Sándor: Füves könyv
Előző cikk: A félreértésrõl Következő cikk: Arról, hogy sokat kell sétálni


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: