Az emberek szívesen dölyfösek és gyûlölködõk, mihelyst módjuk nyílik erre; s legtöbbször valóban oly sajátosan kegyetlenek, mint a gyermekek. De te maradj alázatos, s ugyanakkor õrizd meg méltóságodat.
Mert a kettõt csak egyszerre õrizheted meg. Emberi méltóságod torz magatartás lesz, ha nem dereng mögötte esendõ lényed alázatának öntudata; alázatos magatartásod egy puhány gyávaságának kinyomata lesz, ha nem érzik e magatartás mögött emberi rangod. Ha az emberek között kell élned – s nem vagy tapír, sem keselyû, hol is élhetsz máshol? –, egyszerre kell uralkodnod és engedelmeskedned, mindig rangtartóan és szerényen, mindig komolyan és készségesen, mindig alázatosan és méltóságosan. Máskülönben pökhendi fráter vagy csak, szánalmas és gyáva rabszolga. De Epiktétosz valóban rabszolga volt: mégis, alázattal viselte ezt a sorsot és uralkodott az emberek fölött.
