Olyan emberről van szó, akire a hipertimikus és a disztimikus állapotok váltakozása jellemző. E két pólus közül az egyik kerül előtérbe, időben bármiféle kívülről észrevehető ok nélkül, néha pedig valami konkrét külső ok hatására. Az örömteli események az ilyen embernél nemcsak az öröm érzését váltják ki, hanem a hipertimia általános jellemzőivel járnak együtt. Az aktivitás iránti erős vággyal, megnövekedett beszédkészséggel, a gondolatok vad szökellésével.
A szomorú események nyomottságot váltanak ki nála, valamint a reakciók és a gondolkodás lassulását. A külső ingerek nem mindig okai a változásnak, néha az általános hangulat észrevehetetlen megfordulása is elegendő lehet.
Vidám társaságban a figyelem középpontjába kerülhet, hangadó lehet, aki mindenkit szórakoztat. Komoly társaságban pedig zárkózott és hallgatag lehet.
