III. Dolgozat-példányok. [*]


III. Dolgozat-példányok. [*]

A, hangzó s egyszersmind legelső betű az Abc-ben, mely a nyelvünkben uralkodó hangosztály szerint a mélyekhez vagyis vastagokhoz tartozik.

A szokás két egymástól alaposan különböző a betűt ismer: zárt és nyíltat. A zárt, valamint a nyílt, ismét vagy rövid, vagy hosszú. Zárt rövid a van ezekben: harang, akarat; zárt hosszú ezekben: aara, amaara, a mi csak némely vidékek sajátja. A felső vármegyék, Hont, Bars, Nógrád stb. a zárt rövid a helyett nyílt röviddel élnek, s a magam nálok mägäm, harag häräg. Nyílt hosszú á van ezekben: kár, vár, tár; mely mindenkor vonással jegyeztetik. Az írói nyelv s míveltebb beszéd mind ezekből csak a zárt rövid a-t, s a nyílt hosszú á-t fogadta el, vonással emezt, amazt vonás nélkül.

A vont á hosszú tagot tesz a versmértékben: ád, ár; a vonatlan magában mindig rövidet: hamar, magyar; de hosszút, ha utána ugyanazon szóban két mássalhangzó következik adna, vannak. Ugyan ez törvénye minden hangzónak. A cz, cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs, nem tesznek két mássalhangzót.

A zárt rövid a igen rokon a rövid o hangzóval. A régieknél Arad=Orod; Tihany=Tichon; Bihar=Bihor. Dunántúl: háza, látna helyett hallani: házo, látno. A mai írónyelvben is vannak példái az ily felcseréléseknek: álmadat, álmodot; lakadalom, lakodalom.

A, a betű jelenti 1) a hírtelen zaj által meglepettnek, vagy valamely váratlan esetre föleszmélőnek figyelmét vagy figyelmeztetését, s ilyenkor mint felkiáltó vagy figyelmeztetö hang mind elűl, mind utól tétethetik. A! harangoznak; amott a! ahon a! Hihetőleg ezen rövid a kapcsoltatott eleinte mutatóul s határozóul a nevek elejéhez is: a vár, a ház; amint ezeket némely vidékek maig is röviden ejtik. l. Az, a.

2) Jelent mindenféle indulatot és szenvedélyt, u. m. haragot, boszankodást, fájdalmat, csodálkozást, s ilyenkor hangja az indulathoz képest változó; de többnyire hosszú, vagy a h betűnek gyenge leheletét is felveszi: ah! áh! hah! stb.

3) Jelenti az egyes 3-dik személyt az igéknél, vagy annak birtokát a vastag hangú neveknél (l. Ő.), de ezt nem mint eredeti, hanem az ő-ből hangrendesen elváltozott rag: ad-a, adt-a, adni-a; s a neveknél: kalpag-a, tor-a, vár-a. Az ily ragozatokban: ad-j-a, hí-v-a, ro-v-a, kalap-j-a, munká-j-a, ha-v-a, sa-v-a, a j és v segédbetűk.

Néha pedig, szükségtelenül, hihetőleg a késedelmes nyelv hibájából, a szók végéhez ragasztatik: máj-a, zúz-a, tors-a, máj, zúz, tors helyett. Ilyenkor, minthogy értelmet nem változtat, el is hagyathatik.

Vég, fn. -et; jelent 1) határt időben és térben: világ vége, bot vége, vége az életnek. 2) Jelenti Magyarország határvidékét s a határőrzőket egyszersmind:


    Vitézek! mi lehet


    A kerek föld felett


    Szebb dolog a végeknél.


                    (Balassa.)

3) Rőfös portékákban valamely egészet, mint: vég vászon, vég gyolcs, vég posztó.

Származékai: véges, végetlen, végső, végez, végezet, véghetetlen stb.

(Ezek külön ismét, mint a czikkszó, kidolgozandók.)

Összetételei: Végbél, l. Bél.


            Véghely, l. Hely.


            Végszó, l. Szó.


            Faluvég, hidvég (itt kidolgozandók).

Bátor, -ort vagy bát-r-at; t. bát-r-ak, hasonl. ~orabb vagy bát-rabb. Jelent

1) maga erejében, tehetségében bizót, merészet, harczban s veszélyekben. Ily értelemben

lett tiszteletneve Opusnak, ki Salamon s László királyok alatt híres bajnok volt.

2) Veszedelemtől mentet, s rokon értelmű a ment, mentes, biztos szavakkal; de ekkor inkább a bátorságos használtatik. 3) Bátor, kötszó gyanánt használtatik ezek helyett: noha, bár, ámbár, jóllehet. Szokásban van leginkább a régieknél, s ráhagyást, megengedést, s megnyugvást jelent; mondatik ám-mal is: ámbátor. A híres Bátoriak nemzetsége s több helységek emlékeztetnek ezen szó régiségére.

Származékai: bátran, bátrúl, bátorít, bátorítás, bátorság, bátorságos, bátortalan, bátortalanság, stb.

Én, személyes nm. szenvedő eset: éngem, éngemet, mely Dunán túl s Erdélyben divatozik; helyette engem, engemet van szokásban, mi talán az én-em-et-ből változott el, hol az én egyszer épen, utóbb elváltozott alakban (em) s szenvedő raggal (et) toldva jelenik meg; a g betűt az erősebb kiejtés adhatta hozzá. (l. Beh; beg édes, beh édes helyett). E névmás hiányos, több esetei nincsenek; de elváltozott alakban: em (öm, am, om) a név- és igeragozásban többször megjelenik. 1. Em. Hibázó eseteit a ragoktól kölcsönözi, holott elváltozott alakban végül jelenik meg, nek-em, től-em, vel-em, ról-am stb. Mondatik: én-nek-em, én-től-em stb. mi nyomosításúl használtatik. Többesét l. Mi, mink.

Nyelvtudományilag jelenti az egyes első személyt, különben pedig mindenki magát, saját személyét nevezi én-nek, melyhez teste, lelke érzékei s tehetségeinek munkálatai tartoznak közvetlenül, ellentétben a tárgyakkal, melyek az érzéket s tehetséget mozgásba hozzák. Kant az eszmélet (öntudat) eszméletének nevezte az ént; Fichte ellenben az eszméletet az én eredményének tartá s így az én-t valami felsőbbnek: alanynak, mely mindennek alapja s kútfeje; s a nem-én maga (a mi másoknál tárgy) nem egyéb szerinte, mint az énnek ellentéte, s az én munkásságának eredménye.

A keleti nyelvekben ugyanazt jelentik a rokon hangu ani (zsidó), ana (arab), az aram eno és ana szavak s a finn én, mely az egyes első személyeiben fordul elő.

Származékai: enyém, enyéim.

Nek, névrag, birtokító és tulajdonító jelentéssel bír.

1) Mint birtokító megfelel a deák genitivusnak, s ekkor a nek-kel ragasztatott szó oly viszonyban áll egy másikkal, mint birtokkal, s a birtokszó rendesen közvetetlen a nek ragu szót kiséri vagy előzi; de változatosság kedvéért, kivált költői nyelvben több szók, sőt egész mondás is, jöhetnek közbe: A jó fiú atyjának haragját nem ingerli; vagy a jó fiú atyjának nem ingerli haragját; a jó fiú atyjának, ha oka volna is az ellenmondásra, nem ingerli haragját.

A birtokító nek, ki is hagyathatik: harangnak lába, vagy harang lába; hiányjellel némelyeknél, másoknál a nélkül. Kivételt tesznek az érintett közbenvetések: a hazának minden hazafi kivánja virágzását, nem mondhatnók: a haza minden hazafi kivánja virágzását. Az illető melléknevek közbejövetele nem gátolja a nek kihagyását: a hazának minden fiai, vagy a haza minden fiai.

A birtokszó nek után a harmadik személynek birtokragait veszi fel, és ugyan amint egy vagy több a birtokos, úgy a ragoknak is vagy egy vagy több birtokuaknak kell lenni: embernek élete, embereknek életök; mely törvénytől azonban a nyelvünkben uralkodó gazdálkodás, a szebb hangzás, de a köz szokás is eltérni szabadságot adván, így mondhatni: embereknek élete, v. emberek élete.

A független névhatározók is: előtt, mellett, megett, alatt, felé, hozzá stb. felveszik a birtokító nek után a birtokragot, de mihelyt a nek elhagyatott, ezek is elvesztik ragaikat: a háznak előtte, a ház előtt.

A birtokszó, elébe is tétethetik a nek ragos szónak; de ily esetben a nek-et nem lehet kihagyni: nem mondhatni tehát: gyümölcse kertem, kertemnek helyett.

2) Mint tulajdonító megfelel a nek a deák dativusnak, s felvevén a birtokragokat, az egyes és többes szám mind a három személyeinek tulajdonító esetévé válik:

                nek-em                

nek-ünk
nek-ed nek-tek
nek-i(ie) nek-ik(iök)

Mondatik nyujtva is: nékem stb. Nyomosítóul felveszi a személyes névmásokat elül is: én-nekem, te-neked stb.

A nek hajdan nem változva állott a vastag hangúak után is: pokol-nek, halál-nek, Tuhutum-nek; de a szokás nak-ra változtatta: pokolnak, halálnak, Tuhutumnak.

Től, névrag, fölveszi az egy birtokú személyragokat.

                től-em                

től-űnk
től-ed től-etek
től-e től-ök

A mélyhanguak után tól-ra változik: kár-tól. A rövid hangzó (az i, u, ü-t kivéve) előtte hosszuvá lesz: eke, ekétől.

A szót, melyhez ragasztatik, az eredés tövévé, vagy a megindulás, eltávozás pontjává teszi, vagyis oly határvonallá, honnan valaminek eredése, távozása vagy távolsága méretik, pl. mindnyájan Ádámtól eredünk. Buda Pesttől 200 ölnyire van. Ily értelemben módosítja továbbá mind azon szók jelentését, honnan jónak vagy rosznak eredését várjuk vagy rettegjük, pl. Istentől jót várni. Félni a haláltól. - Használtatik a miatt helyett is! pl. nem alhatik a fájdalomtól = fájdalom miatt: nem lát a szemétől = szeme miatt; sok fától (fa miatt) az erdőt.

Rokon értelmű a ből és ról ragokkal, tőlök annyiban elhajló, hogy amaz a kútfő, emez az alap eszméjét kapcsolja a nevek értelméhez, a től pedig inkább az általános és kül vonaloknál marad.

Összetettnek látszik a ta (honnan to-va s tá-vol erednek) vagy , és el részecskékből, mely szinte távozást jelent: ta-el = től, mintha mondanók: tova-el.

Mér, cs. mér-sz. - mér-t. Jelenti 1) meghatározását a távolságnak és aránynak térben, 2) időben: ahhoz méri az időt; 3) meghatározását a mennyiségnek s ekkor vel ragot kiván, pl. itczével mérni a bort, sert stb.; 4) a súlynak: mérni valamely testet, hány font, mázsa stb.; 5) árnak, bizonyos mennyiség vagy súly szerint valamit árúlni, pl. sert, bort mérni; 6)-hoz mérni, jelent: valamely személyt vagy tárgyat máshoz hasonlítani vagy szabni.

Származékai: mérleg, mérnök, mérsék, mérsékel, mérséklet, mérték, mértéklet, mértékletes, mértékletlen, mértéktelen.

Összetételei: bemér, felmér, kimér, megmér, összemér (vel) stb.

Fut, k. fut-sz. fut-ott; futtam tájdivat a szokottabb futottam helyett. Jelenti 1) embernek vagy állatnak a rendes lépésnél gyorsabb, erőszakosabb haladását; gyorsabb s nem oly általános mint a járás, kevesb a rohanásnál, egy értelmünek vehetni a szaladással; 2) híg testnek mederből, de sajátabbúl, edényből kiömlését, pl. fut a leves stb.

Használtatik cselekvőleg is: versenyt fut = versenyez, pályát fut = pályáz, s mind két esetben vel ragu szót kiván.

Származékai: futamik, futamat, futamatnyi; futamodás; futás; futó, futós; futtat, futtatás stb.

Öszvetételei: elmefuttatás; kengyelfutó; lófuttatás; befut; elfut, kifut, megfut, k. és cs; megfutamodik.

Romlik, romol, k. romlom, romlol, romlunk, romlotok, romlanak; vagy: romolok, (szokatlan), romolsz, romolunk, romoltok, romolnak; mult 3-d személy: romlott, vagy romolt. Jelenti 1) valamely testnek bontakozását, pusztulását, aljasodását: 2) jelent szellemi, vagy erkölcsi megfogyatkozást, aljasodást: romlik a nép, a sziv.

Ered e szóból: rom; hozzá járul az el szóképző, s lesz hangváltozással rom-ol; ehez járulván az ik, lesz öszvehuzva romlik.

Származékai: romladék, romladékony; romladozik; romlékony; romlott, romlottság.

Öszvetételei: elromlik, leromlik, megromlik, öszveromlik.

Vesz, hiányos és rendhagyó cs. valamely dolognak elfoglalását, vagy általvíve, áron szerzését jelenti. Csak jelentőmód jelen ideje van: veszek, veszesz stb; egyéb módjait s időit a gyökből veszi v közbevetésével vagy a nélkül, ve-v-ém, ve-end stb.

2) A parancsoló mód 2-dik sz. végy, mely vonatlanul szokottabb a többi személyekben stb. stb.

[*] E dolgozatpéldányok összeköttetésben különben is a föntebbi utasítással legjobban megfelelnek azon mindennemű követelésekre, melyek újabb időben, midőn már magának a szótárnak egyes füzetei sajtó alól kikerülni kezdettek, erre nézve tétetének. Mi az utasításhoz s a példányokhoz tartottuk magunkat. S hogy minden most feltünedező követeléseknek megfeleljünk, ezekre kettőnknek egész életünk sem lett volna elegendő. Az Akadémia sokkal gyakorlatibb volt utasításaiban, mint sem két embertől erejök fölötti dolgokat kivánjon. A munka megjelentével pedig bizonyosan könnyebb lesz annak tökéletesbítése és hálás köszönettel veendi az Akadémia az alapos pótlásokat, tehát mindenkinek alkalma fog nyílni, hogy nyelvészeti terjedelmesb ösmereteivel az ügynek és hazának szolgálhasson. Mi megtörtük az útat, igyekezünk rajta tovább haladni.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 7. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,131 Kategória: A magyar nyelv szótára » Első rész
Előző cikk: II. A nagy magyar szótár mikéneni dolgoztatásáról Következő cikk: Nagygyűlési határozat


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: