Szócsaládosítás.


Szócsaládosítás.

Az értelmezés egyik fő segédeszköze, sőt kelléke a szócsaládosítás. Alig van szó, melynek a maga nyelvében családtársa nem volna. A családi szók egyenes vagy oldalágon rokonok; amazok bizonyos változatlan gyökből vagy törzsből folynak ki, pl. a rom gyök[1] származékai: romb, romos, romtalan, romol, romlik romt (ront), romgál (rongál), romcs (roncs), romgy (rongy), melyekből ismét fióksarjak fakadnak: rombol, rombolás, rombolgat, romboló, rontás, rontó, rontogat, rongálás, roncsol, roncsos, rongyos, rongyosodik, rongyolódik, rongyász stb.

Az oldalágu rokonok némi saját jegygyel bírnak, de gyökeik vagy törzseik mind bizonyos alaphangban, mind alapfogalomban egyeznek, pl.

         

kar, karika, karima, karám, karing;


         

ker, kerek, kerül, kerít, kereng, kerge;


         

kor, korong, korcz, korlát;


         

kör, körös, köröz, körny, környez, körül;

         

kur, kurittol (csavarog, tekereg), kurtula; melyekben a kerekség nemét jelentő alaphangok a k-r, a fajt különböztetők, a, e, o, ö, u. Az ily rokon szócsaládok egy szónemzetséget képeznek.

A szónemzetségek ismét rokoníthatók, mennyiben alaphangra és érteményre hasonlók, péld. a föntebbiekkel azon g-r, gy-r gyök hanguak, melyek a kerekdedhez hasonló görbe alakra vagy mozgásra vonatkoznak:

         

gör, görbe, görcs, gördül, görnyed, görhes;


         

gur, gurba, gurul, gurít, guriga;


         

gyür. gyürü, gyürke, gyüremlik;továbbá a h-r alaphanguak, mint:


         

hor, horog, horgas, horgad, horpaszt; a k-l gyökhanguak, melyek a keményebb r helyett lágyabb l-t vesznek föl:


         

kal, kaland, kalandoz (ide-oda jár, csavarog), kalézol, kalimpáz, kalisztál, kalinkó, kalantyú, kalincs;


         

kel, kelekóla, kelekolál, kelentyű; és a még lágyabb k-j alaphanguak:


         

kaj, kajcs, kajla, kajmó, kajsza, stb. Tudnivaló, hogy némely családok szaporábbak, s többfelé elágazók, mások kevesebb fajzatuak.

Az idegen nyelvekből kölcsön vett szók egyenes ágon szintén eresztenek családi rajokat, magyaros képzők által, pl. czégér (zeiger), czégéres, czégértelen, czégérü, czégérez, czégérezés; iskola, iskolai, iskolás, iskoláztat, iskolátlan; patak, pataki, patakú, patakos, pataktalan, patakzik; de ezek idegen eredete már onnan is gyanítható, hogy oldalágu rokonaik nincsenek, mennyiben gyökeik alapérteményre nézve más magyar szókkal nem családosíthatók, pl. a hóstát, palájbász, formondor, igrecz, ámbár mind elő- mind utótagjokra nézve több magyar gyökhöz, illetőleg képzőkhöz hasonlók, de minthogy azokkal érteményi rokonságban nincsenek, idegen eredetöket legott elárulják, ha nem tudnók is, hogy a hóstat = vorstadt, a palajbász = bleizweisz, a formondor = vormund(er), az igrecz = szláv igracz, azaz, játszó, különösen hangszeren játszó, mert igrati = játszani.

Ha az anyaszó önálló, világot vet s mintegy saját bélyegét üti leányaira, pl. tör, törés, törött, töretlen, tördel, törtet, töredék, töredékeny; ha pedig önállással nem bir, vagy elavúlt, akkor érteményét a rokon érteményü származékok öszvegéből vonjuk el, pl.

         

gom, gomb, gombócz, gomboly, gombolyag, gombolyít, gombolyodik, gomoly, gomolyít gomolyodik;


         

göm, gömb, gömböly, gömbölyü, gömböcz, gömbölyeg, gömbölyít, gömbölyödik;


         

gum, gumó, gumós, gumósodik;


         

güm, gümő, gümős, gümősödik;


         

kom, komp, kompis, kompol, kompoty;


         

hom, homp, hompol, homolít, homolka, homorú, homorodik;


         

hěm, hěn, henger, hengeredik, hengerít, hengerget, henter, henteredik, henterget;


         

höm, hömb, hömböly, hömbölyög, hömp, hömpölyög, hömpölyget;


         

csom, csomb, csombor, csombók, csoma;


         

csöm, csömb, csömböly, csömbölék, csömek, csömör;


         

dom, domb, dombor, domborodik, domborít;


         

döm, döme, dömöczkös, dömbicz, dömsödi;


         

tom, tomb, tombácz, tomp, tompor;


         

zsom, zsomb, zsombék, zsomboly.

A részletek ilyetén öszveállításából kitűnik az alapértemény, mely valamennyinek közös jegye, mint a fölhozott családokban a gömbölyű, dudorú, kerek alak. Innen sarjadzanak ki a fajok, alfajok, és fajták, melyek öszvesen egy nemet képeznek, s a megállapított belső nyelvszokásból ismerhetők meg, péld. hogy a maga nemében más a gomb, mint a gömb, más a gombócz, mint a gömböcz, más a gombolyag, mint a gömbölyeg, valamint a növényismében különböznek fajra nézve ezen egynemüek: tök, uborba, dinnye; makk, mogyoró, dió stb.

Ebben áll a szók belhasonlítása, mely szerint a rokonhangu és érteményű szókat bizonyos gyökre viszszük vissza, mi annál világosabbá teszi az egyes fajok jelentését, minél népesebb a család, melynek tagjai közé számitvák; s ez esetekben külhasonlítás és rokonítás nélkül is tisztában lehetünk velök, mint a fentebbi példák mutatják.

Különösen az úgynevezett belső hajlitás, belalakulás igen terjedelmes szereppel bír a szóképzéseknél a magyar nyelvben. Ezen belső hajlítás alatt különösen azt értjük, midőn legkisebb hangbővülés nélkül, sokszor pedig e mellett is a gyökben vagy törzsben leginkább csak az önhangzó módosulata (mélyebbre vagy magasbra változása) által állanak elé új vagy módosított fogalmakra új szók, még pedig gyakran igékből nevek és viszont. Ilyenek ér (valet) és ár (valor. pretium), csap és csép, láb és lép, vál és fél (honnan válaszol és felesel is), leng és láng, vág és vég stb. Különösen ezek öszveállításában kitünő munkásságot fejtett ki Lugossy József társunk "Hangrendi párhuzam ezer példában" czímű munkájában, ki általán nagy mestere a családosításnak. Vele csaknem egy időben értekezett e tárgyban egy másik jeles nyelvészünk Ballagi Móricz is.

Mi kezdettől fogva ezen szellemben munkálkodánk.

[1] Gyök tulajdonképen a szónak azon egytagú elemi része volna, melynek nincs többé önállósága, köz használatu értelme, milyen pl. dar darab, darabol stb. szókban. Azonban részint mivel az ily szónak ismét lehet társa, mely önálló szó pl. dar-nak tör, részint mivel gyakran számos egytagu szók vagy szórészek egymással ismét megegyeznek valamely közös elemben pl. roz (rozzan gyöke), roh (rohad gyöke), rom, (mely ma ugyan önálló szó, de régebben szinte csak elemezett szórész vala), rogy-(ik), rosz (önálló) stb. beszédrészeknek közös eleme: ro, mely mint látjuk, már részint sajátlagos (nem önálló) gyökökből, részint pedig önálló szókból vonatott el, csak gyökelemnek nevezhető. Innen a 'gyök' nevezet alatt a magyar nyelvtudományban ennek két faját értjük, mely is: önálló (vagy élő) gyök; és elvont (régiesen holt) gyök. Amaz másképen gyökszó, pl. az, ez, él, hal, rosz, tör stb. emez csak egyszerűen gyök pl. am, em (amaz, emez szókban), hal, (halad, halaszt szókban), roz, dar stb. S ha a két rendbeliek némelyikének találjuk még egy közös elemét, melyet a magyar nyelvérzés még mindig ért vagy érteni látszik, pl. föntebb ro, ennek gyökelem, némelyek szerént csira (szócsira) a neve. Továbbá azon szó vagy szórész, mely már mint gyök módosulaton ment által és szinte mind önálló szó mind csak elvont szórész lehet, pl. romol (önálló) és roml (mint romlik alapja), továbbá romlad (mint romladék alapja), rombol (önálló, honnan rombolok, rombolás, romboló stb.), törzs-nek vagy különösen ragozásnál tőszó-nak neveztetik. Révaynál még mind a törzs, mind a gyök radix.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. február 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,073 Kategória: A magyar nyelv szótára » Második rész
Előző cikk: Ugyanazon szónak többféle érteménye Következő cikk: Táj- és elavult szók.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: