A szóhasonlításnak egyik szótári tárgyát teszik a képzők és ragok, melyekről inductio útján szintén azt veszszük észre, hogy többen különféle családú nyelvekben egyeznek.

A képzett szók hasonlóságának különféle nemei vannak.

1) merő idomúlatok, midőn a) a kölcsön vett szó az illető nyelv hangrendszeréhez idomíttatik,

pl. a lat. hodie, ném. heute; a magy kenőcs, a szerb kenyácsa; a német Stab, a m. istáp; a ném. Vortuch, a tót fertuschka; b) midőn a deréknyelvbeli szó tájejtésileg módosúl, pl. balta, pal. bóta, bauta; oldal pal. ódó; tüstént bodrogközi üstöllést; a német Bube, a hiencz puj, a finn poikas; n. Magdlein, Madl; c) midőn a testvérnyelvek az anyai szót módosítják pl. lat. pater, fr. pčre, ol. padre; lat spiritus, ol. spirito, spany. espiritu, fr. esprit.

2) Midőn csak a gyökök vagy törzsek egyeznek, és pedig

a) vagy egészen pl. sar-ló, sar-aboló, lat. sar-culum, ném. scharr-en;

magy. sar-jaz, ném. schär-fen; magy. kamp-ó, finn kamp-ela, hell. kamp-tov;

m. kup-ak, lat. cup-ula; m. kap-onya, lat. cap-ut;

m. bul-a, lat. bul-ga; m. ferm-edek, lat. ferv-eo;

vagy némi hangváltozattal pl. finn kyyn-ärä, m. köny-ök, hell. gon-u, lat. gen-u, n. Kn-ie;

finn neyd-itän, m. ned-vesítem, n. netz-en;

finn walv-kia, m. vil-ág, n. Welv-t;

finn kyl-mään, m. hűl-ök, ném. kühl-en;

hell. tag-w, lat. teg-umen, m. tak-aró, tok-mány;

lat. und-a, m. ond-ó;

szanszkrit vart, lat. vort-o vert-igo, m. ford-ítok;

szanszk. badh, lat. bat-ulus, (bac-ulus),

m. pat-él, bot-oz, bot-lik;

c) vagy átvetve, vagy öszvhúzva:

m. foly-ó, lat. flu-men, ném. Flu-ss;

m. gomb, n. Knopf;

lat. curv-us, n. krumm, tót kriw-i (görbe);

m. kár-og, n. krä-hen;

m. karcz-olok, n. kratz-en;

m. par-ázsolok, n. bräu-en, brenn-en;

m. ger-jesztek, lat. crem-o.

3) midőn csak a képzők vagy egyes alkatrészek hasonlók:

m. sánt-ik-ál, lat. claud-ic-at;

m. rántsz-ik-ál, lat. vell-ic-at,

m. váj-ik-ál, lat. fod-icv-at;

m. asszony-ka, tót zsen-ka, lat. mulier-cula, ném. Weib-chen;

m. szel-es, n. wind-isch;

l. cur-s-o, m. fut-os-ok, lat. quas-s-o (quat-is-o), m. verd-es-ek;

hell. todkxo nyil-tok (tegez).

4) midőn mind a gyökök, illetőleg törzsek, mind a képzők vagy alkatrészek

egyeznek: dör-g-öl v. tör-g-öl, ter-g-it;

mar-os-g-at, mor-s-ic-at; gurg-es = görg-esz (gördülő);

vir-os-us, mirigy-es, mérg-es; pug-io bök-ő,

lengy. pik-a; mam-ka, mami-ka; görb-e gurb-a, fr. cour-be;

tokmány, teg-men; foly-omány, flu-men; szeg-mény, seg-men;

fur-omány, for-amen: ond-ó, und-a; ur-as, herr-isch;

vala-ki, ali-quis, vola-kdo.

5) az igéknek idő- és módképzői, pl. a határtalan ném. en ford. ni: sitz-en ül-ni, lauf-en fut-ni; a parancsoló szláv és magy.: nehám hagyok, nehaj hagyj, piszám írok, piszaj írj; igrám játszom, igraj játszj-ál; a múlt részesülő a latin-, a német-, szláv- és magyarban t, a hell. J pl. dic-t-us, lec-J-eiv, gesag-t, mond-ott; scrip-t-us, graf-J-eiv, irt; verber-at-us, tnf-J-eiv, bi-t-i, ver-t stb.

6) a személyes igeragok, melyek alapját mind az altáji mind az árja nyelvekben a személynévmások módosulatai teszik, s némelyek nagyon hasonlók egymáshoz:

Így egyeznek a latin-magyar:

sonas - szólasz, sonatis - szólatok (tik);

a magyar-hellen:

tpteis - ütsz, tnptete - üttök;

a magyar-szláv:

veszem - veznem, veszesz - veznesch, veszi - vezne, veszitek - veznete,

maga az első személy is a legtöbb árja nyelvek igeragozásában teljesen összeüt a magyarral, pl. hellen didw-mi, szanszkrit dadá-mi, magyar ad-om; miknek s többeknek

részletesb öszveállítását az "Igeragozás" czikke alatt tárgyaljuk, s mind ezekre mind a többi ragokra nézve a tudnivágyókat alábbi értekezésünkre utasítjuk. A különféle családú gyökök, képzők és ragok öszvehasonlitását czélszerűnek és tanulságosnak tartottuk két fő okból: a) hogy bizonyos előitéleti elfogúltságot, mint hibás itéletre vagy felfogásra vezető okot elhárítsunk, mely szerint némelyek, nem tudni miféle nemzeti igényből valamely idegen nyelvvel, közös szavainkról általán azt vitatják, hogy azokat mi magyarok, mind másoktól kölcsönöztük. Így tett különösen néhai Dankovszky a magyar és szláv közös szókkal a nélkül, hogy tekintetbe vette volna a szóelemzést, vagy a felsőbb nyelvhasonlítási elveket, a szócsaládosítást stb., pl. lapát a tót lopat-ból volna átvéve, holott a lapát gyöke lap, egy származékokban dús termékenységű családnak gyöke, mint: lap, lapos, lapít, lapúl, lapu, lapadék, lapácz, lapály, lapályos, lapány, lapányos, lapoczka, lapincs, laponya, laposka, lapoz, lappad, lappan, lappang, lappancs, lappant, laboda, midőn a szlávok a lopaton, lopuchon (lapu) és ezek közvetlen származékaikon kivül aligha bírnak gyökre és érteményre nézve több hasonló szót; c) figyelmeztetésül a nyelvhasonlítóknak, hogy midőn úgynevezett rokonnyelvek szavait hasonlítgatják, s bennök olyanokat találnak, ne mutassák azokat általán úgy be, mint fajbélyegző hasonlatokat, hanem tekintsenek más családokban is körül, s reájönnek, hogy ezek közől sok, közös eredetű.

Különösen édes magyar nyelvünket illetőleg, a mi hivatásunk és feladatunk azt minden ldalú hasonlítások által a külföld nyelvészeivel megismertetni. Ezt tenni a dolog természezénél fogva mi vagyunk legképesebbek is, s ha ők hasonlításaikban észszerűleg akarnak eljárni, nyelvünk egyéniségét, bellényegét kell elébb alaposan megtanulniok, hogy azt másokkal helyesen hasonlíthassák. Ezt tevén, rendszeröket nem fogják egyoldalúlag alkotni, s úgy tekinteni a magyar nyelvet, mint amely testestül lelkestűl bizonyos családba tartozik, mintha a kölcsönvett szókon kivül akár a gyökök eredetére, rendszerére, akár a képzőkre és ragokra, szóval nyelvtani alakokra és idomításokra nézve a többi családoktól egészen különböznék. A felsőbb (általánosb) nyelvhasonlításban legalább azt ki kell mutatni, mely dolgokban működnek a különféle nyelvek észjárásai egészen hasonlóan, melyekben egymáshoz

közelítőleg, melyekben sajátnemüen, egyénileg.

Nem magunkban állunk nézetünkkel e téren, akár a kül-, akár a belföldi, nyelvészeket tekintsük. Külföldön egyebeket mellőzve a legkitünőbb nyelvészek egyike Pott Ágoston Frigyes hasonlitó roppant nyelvvisgálatait több nyelvtörzsre kiterjeszti. A nagyhirű Ewald Henrik egy újabb értekezésében: Abhandlung über den Zusammenhang des Nordischen (Türkischen), Mittelländisen^[2], Semitischen und Koptischen Sprachstammes, (Göttingen, 1862) épen ezen említett törzseket rokonítja s rokonságukat egy közös ősibb nyelvben alapultnak hiszi.

Különösebben a 39. lapon az északi (altaji) és középföldi (árja) nyelvekről ezt mondja. "Die Sprachwissenschaft.... muss lehren, dass es keine zwei grosse Sprachstämme gibt, welche, sobald man auf das wesentliche sieht, troz aller scheinbaren oder wirklichen Verschiedenheit so nahe mit einander verwandt, und so sicher aus einem letzten Grunde entsprungen sind

^[3],

wie diese beiden; und sie beweist nicht minder, dass unter allen mittelländischen Sprachen wiederum keine dem nordischen Sprachstamme so nahe geblieben ist, als gerade das Sanskrit mit dem ihm ursprünglich so eng verbundenen Altpersischen Mundarten."

Sőt egyenesen kimondja az északi (altaji, különösen török) nyelvtörzsről, "hogy semmi más nyelvtörzs nem hasonlítható vele és biztos ismerete, a minden emberi nyelvekére igen tanulságos lehet" (dass kein anderer Sprachstamm sich mit ihm vergleichen lässt, und seine sichere Erkenntnisz fűr die aller menschlichen Sprachen sehr lehrreich werden kann). De azt is kimondja, "hogy mielőtt az öszves nyelvtudomány utolsó és általán legfontosabb feladatait szerencsésen megoldani remélhetnők, minden egyes nyelvet a leggondosabban és biztosabban kell megérteni, amit egész maig még mind azon nyelveknél is, melyeket több idő óta (seit längerer Zeit) közelebbről ismerheténk és visgálhatánk, távolról sem értünk el." Nálunk is mind régibb mind újabb időben jeles férfiak észlelték

az öszvefüggést a különböző nyelvtörzsekben, és ezért hasonlításaikban több nyelvcsaládra kiterjeszkedének, például Beregszászi Pál, kit Révay is nagy dicsérettel említ, a sémi nyelvekre, továbbá a perzsára, zendre stb. maga Révay is mind a sémi, mind az altaji családokra. Újabb időben pedig több jeleseink ú. m. Nagy János a sémi nyelvekkel, Mátyás Flórián az árja nyelvekkel, Repiczky János, és Ballagi Móricz mind az árja, mind a sémi mind az altaji nyelvekkel egybehasonlításokban nagy sikerrel működtek és működnek.

Senki nálunknál jobban nem méltányolja Hunfalvy Pál, Fábián István, Riedl Szende, Budenz és Vámbéry társaink buzgalmát és általában helyes irányú munkálkodásauikat, midőn a szűkebb finn és török nyelvcsaládra fordítják kiváló figyelmöket, sőt azt hiszszük, hogy a munkafelosztás elvei szerént is sokkal dúsabb eredményt várhatunk, ha mennél inkább lehet, egyes nyelvtudományi kört választunk kimerítőbb tanulmányozásaink tárgyáúl; bár többen volnának közöttünk, kik magában a magyar nyelv birodalmában is egyes szakokat pl. a régi iratokban feltaláltató nyelvet, a különböző tájszokásokat stb. tekintenék és tennék éltök feladatául! Csak azt nem óhajtanók, ha valaki saját buvárlatait tartaná és hirdetné egyedűl czélra vezetőknek, és más nemű, más terjedelmű törekvésekben ellenséges irányt gyanítana és nézne: Egyes egyedűl öszves munkálkodásainkat fogja teljes siker koronázni.

Az előadottak szerént szótárirói eljárásunk az utasitások alapján vázlatba foglalva,

három fő pontra terjed ki: a) értelmezésre, b) elemzésre, c) hasonlításra. Az első pont teszi a dolognak népszerű oldalát, s úgy szólva nyelvünk belügyéhez tartozik, melyben külső beavatkozásnak sem helye sem szüksége, mert mily érteményekben használt vagy használ valamely nyelv akár sajátnemű, akár közös eredetű szókat, azt egyenesen és kizárólag a belső nyelvszokás, illetőleg az ó és tájbeszéd határozza meg, sőt a kölcsönzött szóknak is csak azon érteményei vehetők tekintetbe, melyeket a nyelvszokásnak tetszett rájok alkalmazni, pl. a német Stab-ból kölcsönzött és idomított istáp-nak nem vette át a magyar mind azon érteményeit, melyekben a Stab-ot a német nyelvszokás használja, milyenek Maszstab, Bettlerstab, Generalstab, Stabgericht stb. Ezt figyelembe kell venni még a legrokonabb nyelvek hasonlításában is, pl. a franczia több latin szónak oly értelmeket is adott, melyeknek az ősi latinban semmi nyoma, s az olasz, spanyol, gyakran ugyanazon törzs-latin szóhoz más-más fogalmakat kötött. Ilyenek kimutatása és értelmezése szintén az illető nyelvek egyéni belügyéhez tartozik, mely közvetlen hasonlítást kizár. A szóelemzésnek is két oldala van: egyik a belhasonlításon alapszik, melynek eszközlője a családosítás, másiknak segédforrása a külhasonlítás, mennyiben ez által részint a homályosbakat per analogiam felvilágosítjuk, részint a kölcsönzötteket kimutatjuk.

Ha e módszerű munkálatokban csak némely irányvonalakat is képesek valánk kitűzni, melyek helyes útra mutatnak, vagy óvakodókká tenni a hasonlító nyelvészeket némely csábútra vezethető tekervényektől: minden lehető hiányaink és botlásaink mellett azon szerény remény kecsegtet bennünket, hogy ami jót netalán felhoztunk, az illetők méltányolni és követni, amit pedig az egészben elmulasztottunk, pótolni, vagy amiben ily nagy terjedelmű munka folytán botlottunk, azt részletekben időről időre helyreigazítani fogják.

S ha a többé kevésbé rokon nyelvek, csak annyira is lesznek megfejtve, mint mi e szótárban a magyart megfejteni iparkodánk, a hasonlító nyelvészet és általános nyelvtudomány

- meg vagyunk győződve - annál biztosabban fog kitűzött czélja felé haladhatni.

^[2] mely alatt az indo-európai vagy árja nyelvtörzset érti; az északi alatt is az egész altaji törzset kivánja értetni, hanem közelebbi például a törököt veszi.

^[3]nézetét egy közös ősi nyelvről többször kijelenti; az imént említett nyelvtörzseket nem leszármazási, hanem testvéri rokonságban levőknek jellemezvén.