ö, a harmadik személynévmás elemhangja, megnyujtva ő, toldva: ön, mint: te, ten, e-en, = én. A távolra mutató a, o vékonyhangu változata.
öb, (1) kidudorodó, kikerekedő, bizonyos ürt képező térfogat: öböl, öblös, öblöz, öblöz, öblít, öblöget. Legközelebbi rokona a testet kerítő öv és öl (sinus, gremium).
öb, (2) = höb, höv: öböl am. fojtó meleg, és ragya, öblöz a kemencze és a nap, midőn égetően süt, miszerint gyöke: hő, honnan így is ejtik: hőbő = hövő, hevitő v. hevülő.
öcs, frater natu minor toldva: öcse, honnan: öcsém, öcséd, öcscse (öcs-je). Jelent a maga nemében kicsit, fiatalt, vastaghangon: ocs, ocsó (nyúl).
ök, (1), gyomorból feltoluló erölködési tompa hang: ökrődik, ökrendezik. Rokona a vastaghangu: ok, okád, okádik.
ök, (2), bőgő hang: ökör, ökrész, ökrös. Szintén hangutánzók a hellen-latin: bouV, bos.
ök, (3), ütés vagy taszítás végett csomóba szorított kéz: ököl, öklöz.
ök, (4), elavult ige = bök, honnan: öklel, öklelődik, am. böklel, böklelődik.,
öl, (1), öböl, kebel: ölbe venni, szorítani valakit, ölel, ölelget, ölelkezik. Átv. ért. öldök (szemöldök) a szemek fölött félöblöt, vagy ívet képező szőrvonal, mely a szemeket mintegy öleli. Továbbá hosszmérő, mely körülbelül a kinyujtott és öblösen öszvehajtható karok hoszszának, illetőleg öblének felel meg. Hasonló rokonságban vannak a latin ulna kebel és ulna rőf. A törökben el am. kéz.
öl, (2), a szúrás, bökés alapfogalmával: ölt, pl. tűbe czérnát ölt = beleszúr; ruhát ölt, karjait a ruha ujjába tolja, öltözik, öltözködik, nyelvét kiölti ajkai között kitolja. Különösen mint önálló ige, eredetileg valamely élő állatot úgy bök vagy szur meg, hogy belehal. Szélesb ért. életét veszi valakinek bármi módon, pl. megfojtva, mint az ölv madár. A törökben ölmek am. hal-ni.
öm, vastaghangon: om: ömlik, omlik, önt, ont, ömleszt, omlaszt. l. om.
ön, (1), harmadik személynévmás, ő.
ön, (2), = öm: önt (öm-t) öntőz (öm-t-öz).
ör, (1), az igen kedves érzésre fakadt kedély természeti hangja: örül, öröm, örvend, örvendez, örvendet, örvendetes. Fordítva rokona rö, röh, röhög, röhögés továbbá a latin rideo, szláv rada (öröm).
ör, (2), kerekded alakot, vagy körzös mozgást jelentő érteménynyel, örv, örvös, örvényes; vastaghangon: or, orsó. Átv. ért. örök, ami folytonos szakadatlan időközben forog. Rokonai: ür, üreg, ur, urok.
ör, (3), a maga nemében valami nagy: öreg templom, öreg szemü bab, öreg dió, öreg szűr. Átv. ért. nagy koru, illetőleg vén, régi, öreg ember, öreg apa, öreg anya, öregedik, öregség, öregít, öregbűl. Rokona a magasat jelentő vastaghangu or, orom, orj.
ör, (3), örd, ördög v. ördöng. Őrjöngő?
ös, (1), mint régi időre vonatkozót l. ős.
ös, (2), ösvény; rokon a vastaghangú os gyökkel,oson' szóban.
ösz, (1), öszv, öszve, öszves, öszvesít, öszvér, ösztövér (ösz-töpér, töpő?). Fordítva rokona, sző, szöv, mennyiben mindegyik több részek egyesítésére vonatkozik. V. ö. osz.
ösz, (2), ösztöke, ösztön, mint hegyes szurós eszközök közvetlenül a szlav osztve, oszten szókkal egyeznek. Egyébiránt mennyiben ezen eszközök egyik fő czélja az űzés, s tájejtéssel: üsztöke, üsztön, magyar szempontból véve így elemezhetjük: üzdő, üzdőke és űzdön vagy űztön.
öt, (1), számnév: ötös, ötöd, öten. Különféle módosításokkal, mind az altaji, mind az árja nyelvekben megvan.
öt, (2) = üt: ötlik, ötlet, beleötlik, V. ö. bot, botlik.
öt, (3), v. ött = önt: öttöz, öntöz, öttevény, öntevény, ötvös, öttvös, öntvös. Rokona öz, őzön, vizözön, = vizömlés, vizöntés.
öv, valamit körző, kerítő eszköz: öves, övez, övedz. Rokonai: ív, öb. Fordítva finnül wö, latin. vieo, szláv: vejem, venyem.
öz, (1), özön, özönlik. V. ö. öt (3).
öz, (2), v. özv: özvegy, özvegység, özvegyedik, özvegy asszony, özvegy ember. Rokon osz gyökkel, honnan oszlad, oszladt; hasonló családot alkotnak: foszlik, feslik.
