Az önhangzók rendszeressége a gyökökben.


Az önhangzók rendszeressége a gyökökben.

Mindenek előtt jellemző sajátsága nyelvünknek, hogy a mássalhangzók nehézkes öszvetorlódását

nem tűri, s hogy két mássalhangzóval kezdődő gyökszója, néhány természeti hangutánzót pl. trüsz,

trücsök kivéve, alig van, s hogy önhangzója ragozáskor változatlan marad. De gyakran ha a fennlévőhöz

valamely rokon fogalmat akar kifejezni, meghagyván a mássalhangzókat, az önhangzón tesz változást, mely

a rokon fogalmat más rokon hangzóval mintegy árnyalja pl.:

bab, babó, babug; bob, boborcs, boborcsék; bal, balga, balgatag; bol,

bolond; bel, belénd; ban, bankó; bun, bunkó, bunczi; bog, boglya;

bug, buga; csob, csobány, csobolyó: csöb, csöbör; csom, csomó, csombor;

csöm, csömör, csömek; csöcs, csěcs; csucs, csücs; dom, domb, dombor;

döm, dömbicz, döme; far, farol; for, forog, fordúl; fěr, fěrde, fěrgetyű:

gom, gomb, gomba, gombócz; göm, gömbölyü, gömböcz, stb. stb. A rokonhangzók, és részben

mássalhangzók változásain alapszik a szócsaládosítás, melyről alább külön czikkben és részletesebben

lesz szó.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. február 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,388 Kategória: A magyar nyelv szótára » Az önhangzók működési rendszere nyelvünkben
Előző cikk: Az önhangzók müködési rendszere nyelvünkben Következő cikk: Az önhangzók rendszeres viszonya, illetőleg hangrendé a képzőkben és viszonyító ragokban.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: