A mássalhangzói szóképzőkről.


A mássalhangzói szóképzőkről.

Ezek 1) önhangzó nélküli egyetlen mássalhangzóból állók, és pedig,


     

a) melyek a gyök vagy törzs véghangzójából alakultak, mint: ol-ó, ol-v; öl-ő, öl-v;

nyel-ő, nyel-v; eny-ü, eny-v; ter-ü, ter-v; fe-ő, fe-j; sa-ó, sa-v;

me-ő, me-ly; mi-ő, mi-ly; kese-ű, kese-ly, keser-ű, keser-v;

gom-ó, gom-b; dom-ó, dom-b;


     

b) melyek a gyök végmássalhangzójából és a képzőhangzóból olvadtak öszve, mint: men-ő, men-i,

meny,


     

c) melyek bizonyos viszonyokban és alapszókhoz önhangzó nélkül járulnak, mint: ken, ken-d,

ken-d-ő, mos, mos-d-ik, ol, ol-d, öl, öl-d (ököl), un, un-d(or);

ker-t, kür-t, roj-t, nyer-s, ör-s.

2) Melyeket önhangzó előz meg és pedig,


     

a) melyek önhangzóból alakultak, mint: ter-ü, ter-p, ter-ep, al-u, al-v, al-p, al-ap;


     

b) melyek az önhangzót némely viszonyokban kiugratják, mint: fér-ěg, fér-g-es,

ál-om, ál-m-os, öb-öl, öb-l-ít;


     

c) melyek az előttök álló önhangzót minden viszonyban megtartják, pl. ezek: zsib-aj,

szak-ad, ker-es, hall-ás, kop-asz, dob-ol.


3) Egyszerüek, mint: öröm-es, szak-asz, vagy öszvetettek: öröm-est,

szak-aszt; hasonlók: ság, ség, úl, űl, gat, get, kodik, ködik, s több mások.

4) Külképzők, melyek a szót teljesen bevégezik, vagyis a szó végén állhatnak a nélkül, hogy

más képzőnek kelljen járulni hozzájok, és belképzők, melyek eredeti alakjokat a szó közepén

elváltoztatják, s mint olyanok önálló szót nem képeznek, pl. ezekben: for-d-ít, zör-d-ít,

a d belképző, s valószinűen eredetileg g, mint a for-g, zör-g igék képzője;

vagy ezekben: lép-cs-ő, hág-cs-ó a cs = s, os, es; lép-es-ő,

hág-os-ó; és melyek csak más képző vagy rag előtt állhatnak, mint: fej-en-ként,

darab-on-ként, lát-og-at, ver-ěg-et.

5) Másmás nemüek, ámbár egyenlőhanguak, pl. az l másnemű ezekben: kapál, hegedűl,

mint ezekben: sárgúl, feketűl; vagy egynemüek, ámbár másmás hangokból állók, pl. a

foly-d-og-ál, jár-d-og-ál, ül-d-ög-él igékben mind a három képző gyakorlatos,

a ron-gy-ocs-ka főnévben mind a három kicsinyítő.

Anyagra nézve a mássalhangzós képzők háromfélék.

1) Egész, ép szók, és pedig vagy változatlan önhangzóval, mint: kor, más-kor,

minden-kor, ösz-kor; kép: más-kép, minden-kép, örök-kép;

beli: ház-beli, kert-beli, öl-beli; nap: teg-nap, mi-nap,

vasár-nap: vagy a hangrendhez, alkalmazkodók, mint: szěr, egy-szěr, hat-szor,

öt-szörös; hat: jár-hat, kel-het; es: kedv-es, toll-as,

ok-os, bőr-ös.

2) Valamely szónak csonka részei, illetőleg gyökei, mint: ke, ka kicsinyítő az ember-ke,

asszony-ka szókban, a ke-ves, ki-s elvont gyöke; nyi, régen nye v.

ne (láb-nyi, öl-nyi), a nő, nagy szók rokona; t, a tesz (facit), l,

a lesz gyökelemei. Mind ezek tulajdonkép öszvetett szókat képeznek.

3) A gyöknek vagy törzsnek mintegy kisarjadzásai, kifolyásai, kifejlései, melyek az alapszóhoz

toldva annak alapérteményéhez más ujabb érteményt toldanak, melyet példahasonlatok nyomán haladva

találhatunk ki.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,057 Kategória: A magyar nyelv szótára » A szóképzésről
Előző cikk: Az önhangzókról, mint szóképzőkről Következő cikk: Az ép szókból álló képzőkről.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: