Igehatárzói képzők


Igehatárzói képzők

—lag, —leg. Ezekben és ilyenekben: futó-lag, muló-lag, kellő-leg, illő-leg, módhatárzókat képez igékből és nevekből, s értelme: kép, képen, módon, hasonlóan, úgy, oly neműen: futólag = futóképen (futva), mulólag = mulóképen; kellőleg = kellőkép, kellő módon; királyilag=királyi módon. A hasonlóság alapfogalma rejlik benne, minélfogva hasonló a székelyeknél divatos lak-hoz, mely máskép alak (forma, kép). Hasonló-lag = hasonló-alak = hasonló-kép.

—va, —ve. A régiek részesülőül használták, oly formán, mint a múlt idő harmadik személyét, legalább úgy ragozták, mint ezt. „ Az én postikámat, mint tévelygésekkel rakvát (rakottat) meveti." Telegdi. „Hivsággal rakvának (rakottnak) erezné minden javát e földnek." Pázmán. „Az Úrnak igazságával rakvák a vizek." Pétsi. Hajdan személyragozták is: állvám, (dum ego stabam), állvád, (dum tu stabas), állvája, álvánk, álvátok, állvájok, mit a múlt idő részesülőjével helylyelközzel ma is teszünk : „megkaptad-e az írtam levelet?'' „Szerettem édes anyám." „Ő az én kedveltem. Sőt a va, ve többesét is használjuk: „A lapok telvék (telve vannak) dicséretével;" „Az ajtók zárvák" (zárva vannak). Miből az tetszik ki, hogy itt a van, val

ige rejlik, s a köznépnél gyakran hallani: meg van hagy-val, ki van fizet-vel. A Tatrosi codexben is olvasható: „És ő igéjét nem váljatok tübennetek lakozóval.'' (Et verbum ejut non habetis in vobis manens). Egyébiránt a mai közszokás mind névszó, mind állapotjegyző, illetőleg határozó gyanánt veszi: „írva van" scriptum est, és „ülve alszik" sedendo dormit, „rekegve beszél" rauce loquitur. Mint határozó egyezni látszik a török üb v. üp képzővel: kϊlüb cselekedve, düsüb esve (en tombant), szöjle-j-üp szólva.

—ván, —vén. Öszvetett képző, melynek alkatrészei az imént tárgyalt va, ve, és a határzókat képző an, en, tehát = va-an, ve-en, pl. járva-an, járván, kelve-en, kelvén. A többi részesülőkből is képződnek ilyetén határzók, nevezetesen a) a jelenből: „folyó-an beszél, merő-en néz, forró-an v. forró-n süt a nap;" b) a múltból: „folyt-on foly, futt-on fut, jött-ön jő, ment-en ment ;" c) a jövőből: „szánandó-an," „állandó-an,

„illendő-en," = szánandó, állandó, illendő módon v. képen. A törökben szintén fölveszi a föntebbi alak még az en képzőt is, kivált a költőknél: vir-üb-en adván, csek-üb-en, húzván.

—vást, —vést. Igékből módhatárzókat képez: foly-vást, lép-vést. Körülírva ezt jelenti : azon cselekvési módot gyakorolva, űzve, folytatva, melyet a tőige jelent: Ezen képző három elemből áll, a) va, ve részesülőböl: foly-va, lép ve; b) kapcsoló es (as)-ből, mely másnemű részesülőkből is képez mellékneveket, pl. viselő-s, kapó-s, járt-as, kelt-es, itt-as, ment-es, viselt-es, várandó-s stb. c) azon t-ből mely határzókat képez, mint: örömes-t, egyenes-t, s mely többször an, én határzóhoz is járul, önhangzóval vagy a nélkül pl. hajdan-ta, régen-te, alan-t, hosszan-t Ezen elemzés szerént képződtek: fut-va-as-t futvást, biz-va-as-t, bízvást, nyargalva-as-t nyargalvást, néz-ve-es-t nézvést, oldali-va-as-t oldalvást. Ily nemű határozók nyelvünkbencsekély számuak.

—ul, —ül, illetőleg —an, —en. Módhatárzókat képeznek, s egypárosak. Járulnak

a) melléknevekhez: józan-ul, bolond-ul, rút-ul, rosz-ul, esztelen-ül, kelletlen-ül, illetlenül; érteményre hasonlók hozzá: an, en, mint okos-an, szilárd-an, helyes-en, bölcs-en; mely melléknevek képződnek ezzel, melyek amazzal, a szótár adja elé; vannak melléknevek, melyek mindkét képzőt fölveszik, pl. ostobá-n (ostoba-an), ostobá ul; rest-en, rest-ül; szilárd-an, szilárd-ul;

b) főnevekhez ; s mint által fölcserélhető : eb-ül, kutyá-ul, ember-ül, pór-ul, azaz mint, eb, kutya, ember, pór; magyarok-ul, erdélyiek-ül = mint magyarok, erdélyiek; német-ül, szláv-ul,olasz-ul, görög-ül = úgy beszélve, írva, olvasva, mint német, szláv, stb. szokott.

Ezen képzőkben nem annyira hasonlóság mint ugyanazonság alapfogalma rejlik, s eredetre nézve rokon az úgy (ógy) határzóval. Alaphangjok tehát a távolra mutató zártabb o, vagy u, melyeknek rokon társai ö vagy ü, nyíltabb hangokban pedig a, e; emezekhez még hozzájok járul az a (an, en, de on is pl. nagy-on), amazokhoz az n-nel rokon l hang (ol, öl v. ul, ül). A latinban is mint tudjuk rendesen e, a jellemhang: mal e, optim-e, pulchr-e, pulcherrim-e, brevissim-e, sapientissim-e; a görögben rendesen szintén önhangzó az igehatározó képzője: άν-ω (felül), κάτ-ω (alul), έξ-ω (kivül), a melléknevekből származóttakban is csak ω a képző, mert σοφ-ό-ς és σοφ-ώ-ς szókban az ς mindkettővel közös: Buttman is az ω-t tartja a határozó régi képzőjének; a hasonlító fokban ον: σοφώτερ-ον, a legfelső fokban stb. atb. A főneveknél ul, ül sajátlag névmódosító, s mindenkor mint, úgy mint, azon vagy oly módon szókkal cserélhető fel, pl. por-ul venni be a gyógyszert azt teszi: úgy mint port; palástul viselni a mentét = úgy vagy oly módon akasztva mint palástot szokás; eszközül hasz-

— 140 —

nálni valamit = úgy mint eszközt; valakit feleség-űl venni = úgy mint feleséget; apul, anyul testvérek, sajátságos kifejezés = ugyan azon apától, anyától valók. E mondatban: arcz-ul fúj a a szél" ezt teszi: onnan, azon tájról, mely felé az arcz fordítva v n; „arcz-ul (régiesen arcát!) csapni valakit," azon oldalról, melyen az arcz van. Ezekben is a távolra, valamely helyre mutatás alapfogalma rejlik, valamint ezekben is al-ul, föl-ül, kiv-ül, bel-ül, el-ül, hát-ul = ott alatt, fönt, künt, bent, stb.

A föntebbi fejtegetés szerént valamint az an, en határozói képzők egykét kivétellel, mint igaz-án, magyar-án, rövid önhangzóval ejtetnek, úgy az ül, ül képzők illetőleg névmódosítók is rövidek volnának s különböznek az úl, ül igeképzöktől; mindazáltal közbeszédben meg szoktak nyújtatni.

—ast, —est, —ést, —őst, —üst. Öszvetett képző, mely főnevekből igahatárzókat képez. Alkatrészei: az öszvekötő s melléknévi képző as, es, mely a hangrendben az illető név többes számához alkalmazkodik, és az an, en határzókhoz járulni szokott t pl. alkalmasan-t (in-t), képesen-t (in-t). Ugyanazon t egy érvényű az an, én határzóképzővel, mely a régieknél gyakoribb használatban volt, mint ma, pl. a Kinizsi Pálné imakönyvében: „rettenetösség-öst (rettenegességesen) huzattatol vala;" „nagy bőség-öst (bőségesen) kiontád;" „méltoság-ost (méltoságosan) engem meghallgass;" „gerjedet-öst (gerjedetesen) ha ölellek. Ilyenek a ma is divatos: egyen-est = egyenesen, bizony-ost = bizonyosan, vegy-est = vegyesen, öröm-est = örömesen, rettenet-est = rettenetesen, öszv-est = öszvesen.

Ezen t képzőtől különbözik azon t, mely részint hely-, részint időhatárzókat képez, és gyakran már egy megelőző an, en képzőkhöz járul pl. i-tt, o-tt, minden-ütt, len-t, fen-t, kün-t, ben-t, köz-t, régen-t, hajdan-t, korán-t, megin-t, akkor-t, mos-t v. mas-t, nyaran-t, megtoldva: ta, te: hajdan-ta, régen-te, nyaran-ta, napon-ta, leány-ta (leány korában), füen-te (fű korában), ifjon-ta (ifjú korában), s megfelelnek e kérdésre: mikor ? honnan hibás: naponta e helyett: napon-ként, mert naponta = nappal, pl. éjente (éjjel) korhelykedik, naponta alszik. Ide tartozik az elavult: el-eszt (primitus, ölim), elesztebb (antiquiore tempore) az el (prae) gyöktől, tehát am.el-est, el-estebb. Szintén más jelentésű t van ezekben: néz-t, kivál-t = néz-ve, kivál-va.

A módhatárzó t képzőben a hasonlóság alapfogalma rejlik s megfelel e kérdésre: hogyan ? míkép ? mimódon ? Minélfogva nem lehetünk egy véleményben Révaival, ki a magyar ast, est öszvetett képzőt az eszt-lapp ast, est és fordított finn sta-, ste-vel hasonlítja öszve, mert ezek úgynevezett ablativust képeznek, pl. kattus-est tető-től, tető-ből, tető-ről, kala-sta = haltól, hal-ról, és így inkább a magyar ta, to, tól, től-höz rokonok; ellenben a magyar ast, est öszvetevést, kapcsolást fejez ki, mi az astul, estül öszvetételben még inkább kitetszik (lásd ezt itt alább). Több hasonlóságot gyanítunk a német st határzóval, pl. er-st, egészen egyezik e magyar szóval: el-eszt vagy el-est (primum, prius), milyenek näch-st, würdig-st, s több hasonló szók is, melyek képzője is a magyar öröm-est, rettenet-est, egyén-est szók képzőjével teljesen egyezők.

—astul, —estül, —éstül, —óstul, —östül. Főnevekhez járuló, a többesszám szerint váltakozó hangzóju, öszvetett képzők, melyek társas, együttes érteményü igehatárzókat alkotnak: ház-as-t-ul, házával együtt, feleség-es-t-ül, gyerek-es-t-ül elutazott, feleségével gyerekével együtt; oda vagyunk falu-s-t-ul, az egész faluval együtt. Ezek ast és ul képzők öszvetételei s így elemezhetők : az első íz jelent öszveköttetési viszonyt: ház-as, feleség-es, gyerek-es, falu-s, a másik a fentebbi t, — an, en: ház-as-t = házasán, feleség-es-t = feleségesen, a harmadik ul, ül pedig am. úgy, tehát: feleségestűl = úgy feleségesen, feleséggel együtt. L. föntebb: ast, est és ul, ül.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 899 Kategória: A magyar nyelv szótára » A szóképzésről
Előző cikk: Négyes igeképzők Következő cikk: Kisarjadzás által alakult képzők.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: