Nyelvhegyi hangok kisarjadzásai


Nyelvhegyi hangok kisarjadzásai

-j. Ez néha, hogy úgy szóljunk, merő buja hajtás, mely az alapszó lényét csak anyagilag szaporítja leginkább r után: fűr-j, eper-j, fér-j, vagy könnyebb hajlítás végett járt rá a nyelv, pl. é éj, fe, fej, vagy közvetlenűl v-ből alakult: ív ij, dív, díj, hív híj, szív szíj, terv terj. Különben elvont gyököknek határozott alakot és értelmet köcsönöz, mint: var-j, sar-j, tar-j, mar-j, bor-j, or -j, cser-j, melyek közöl némelyek ujabb sarjadzással önhangzót vesznek

— 142 —

föl: var-ju, sar-ju, bor-ju, cser-je, per-je, sür-je, pozdor-ja, kóp-ja, tur-ja, ismét ujabb hajtással: tur-ján, bojtor-ján, topor-ján, búr-ján, sur-jány, tátor-ján; hasonló kinövésüek: dal-ia, del-ie, teketór-ia, pocskond-ia; b) a hosszú é képzőnek kinyulása: vatalé-j, taré-j, karé-j, gané-j, paré-j,vagy, tara-j, kara-j, para-j, gana-j, csádé csada-j ; c) a hangutánzókban a természeti hangnak megnyújtása: kacza-j, mora-j, zöre-j, zuha-j, roba-j, zsiba-j, soha-j.

— l, —ly. a) Midőn az l, az a, e alakú részesülőkből nyúlik ki, oly szókat képez, melyek a gyök alanyi értelmét tárgyilagosra változtatják, vagy úgy állanak a gyökhöz viszonyítva, mint faj a nemhez, vagy mint főnév a melléknévhez, pl. kötő, köte, köte-l ;födő, föde, föde-l; lepő, lepe-l; fonó, fona-l; vonó, vona-l; fiató (fiadó), fiata-l; fió, fia-l (régi); néha megnyújtva : haló, halá-I; való, valá-l (possessio). b) Részint önálló részint elvont gyökökből fakadva némely szókban semmi érteményi változást nem tesz, mint: bandzsa-l, sanda-l, kancsa-l, hangya-l, gurgya-l, vagy új árnyalatkép ágazik ki: mogya-l, olda-l, panda-l, pacza-l. c) Az illető törzsnek határozottabb, szűkebb, vagy faji érteményt kölcsönöz ezekben: rovat-al, hivat-al, menet-el, jövet-el, ét-el, tét-el, vét-el, it-al, hit-el, vit-el. d) A dalom, delem öszvetett képzőkben mint középképző szintén részesülőből elemezhető, mint: riadó, riadal; diadó, diada-l; riadó, viada-l; riada-l-m, diada-l-m, viada-l-m, lakoda-l-m, biroda-l-m, és így: bizodalm, engedelm, hiedelm, ijedelm, türődelm, töredelm, szenvedelm, stb. Ezen középképzőjü al, el-némű törzsek, úgy látszik eredetileg névigék voltak, mint a vadász, halász-félék; néviségökre mutatnak az önálló riadal, diadal, viadal, igeségökre pedig a fájdal-ból lett fájdalom, továbbá azon körülmény, hogy a belölök kisarjadzó m (om, ém, öm) legegyszerüebben igerészesölőböl elemezhető: fájdaló, fájdalm; pöködelő, pöködelm.

Az ly, mint a keményebb l-nek lágyabb szervtársa, kisarjadzik a) részesülőkből s alanyról tárgyra, nemről fajra, melléknévről főnévre változó szókat képez, mint az l, és pedig l képzőjü törzsigék i-re módosult részesülőjével öszveolvadva: bögölő (bökölő), bögöli, bögöly ; székelő, székely; hüvelő (övelő), hüvely; csermelő, csermely: harkáló, harkály; aszaló, aszály; seregelő, seregély; gerelő, gerely; konkoló (gomogoló), konkoly; törkölő (töregelő) törköly; gomboló, gombolj; gomboló, gömböly. Ezek hasonlatára elvont gyak. törzsigékböl: akadáló, akadály; szabáló, szabály; dagáló, dagály; kopáló, kopály (kopár); vészelő v. vészelő, veszély ; fogoló, fogoly; szipoló (szivoló), szipoly; szegelő, szegély; csegelő, csegély; gerendelő, gerendely ; szemelő v. szemelő, személy; bogoló, bagoly; zugoló, zugoly; csormoló, csormoly; csörmölő, csörmöly; hömpölő, hömpöly; ragáló, ragály; lapáló, lapály; fekélő, fekély; szapoló, szapoly; köpölő, köpőly; csekelő, csekély; erdőelő, erdélő, Erdély. Néha a törzsnevekhez ragadva: gurdé-ly ;tenk (tönk), tengely; pehe (pihe), pehe-ly; kese-ly, serté-ly, kőrté-ly, vagy az ó, ő képzőkből kifejlődve : i-ő ily, o-ó oly, mi-ő mily, me-ő mely.

Ezek közöl néhányan és némely más l képzőjü igék részesülöji lágyítva lya, ly-re nőnek ki, u. m. csoroszol, csoroszló, csoroszlya; doromból, doromboló, doromblya; szabol, szaboló, szablya; furuló, furulya; csákoló, csáklya; korcsoló (horzsoló), korcsolya; nyoszoló, (nöszölő), nyoszolya (nöszölő ágy); csereklő, csereklye; csermelő, csermelye; mereglő, mereglye;szugoló, szuglya; csépelő, cseplye; bogoló, boglya; homoló, homolya; imoló, imolya. Egyébiránt némelyeket a nyelvszokás kemény l-vel is használ, mint: csoroszla, korcsola, homola, homolka.

Az ly-vel végződők közöl némelyek bizonyos viszonyokban kiugratják az elöhangzót, midőn t. i. az öszverántás nem nehezíti a kiejtést, mit a hangérzékkel bíró, szabály nélkül, ösztönszerűleg eltalál, mint: bagoly, baglyok; bögöly, böglyök; fogoly, foglyok; zugoly, zuglyok; szapoly, szaplyok; Ipoly, Iplyot; egyébiránt kiugratás nélkül is helyesen hangzanak kivált a tárgyesetben : bagolyt, bögölyt, stb.

—n, —ny. Kisarjadzó n van a) a közelre és távolra mutató szócskákban, B ekkor mindig a gyökhangzóval rokon hangzót vesz maga elé, vagyis a után o-t, i e után e-t, o- után a-t: az-on, ez-en, oly-an, ily-en, ott-an, ilt-en, hasonlóak: mind-en, mily-en; b) midőn részesülőkből neveket alkot: csaló, csala, csalá-n; foszló, foszla, foszlá-n; orozló, orozla, orozlán (oroszlán); aggastó, aggasta, aggastán, aggastyán ;józó, józa, józa-n; idegő (= jődögö), idege, idegen; tehő (= tejő), tehe, tehe-n = tejen (tejelő); pajzó, pajza (bajza), bajzá-n, pajzá-n; pereszlő, pereszle, pereszle-n; élő, eleve, eleve-n, merő, mereve, mereven; tulajdó (dulajdó), tulajdo-n; hajadó, hajado-n; kölcső (költöső), kölcsö-n; sttrgő, sürgöny; öző (ötö, öntő), özö-n; c) elvont vagy elavult szókból: kajá-n, kalá-n, ódo-n, ujdo-n, gordo-n, roko-n, haso-n, sutto-n, vászo-n, börtö-n, melyek az elvont kajó, kaló, ódó,ujdó, gordó stb. kinövései; d) önálló szók toldaléka ezekben: ré-

gente-n, hajdanta-n, naponta-n, kicsi-n, piczi-n, alacso-n (alacsu-n), zord-on, torz-on; e) külön

— 143 —

értelmű szókat képez a kúl és vad gyökökből: kül-ön, vad-on, f) a, ja kinövése: tátorjá-n, bojtorjá-n, toporjá- n.

Az ny nem egy eb mint lágyabb n, minélfogva több szó végén a nyelvszokás fölváltva használja, mint: orozlán oroszlány, foszlán foszlány, hitván hitvány, csótán csótány, kicsin kicsiny, alacson alacsony, sutton suttony, ködmen ködmeny, valamint a helynevekben: Mozson, Pozsom, Sopron, Balaton stb. Különben kisarjadzik a) részesülőkből: savó sava, savany, vágó vága vágány, bozogó (= bogozó) bozogá-ny, folyó folyá-ny, edő (evő v. tevő?) edé-ny,födő fódé-ny (fö-dél), kötő, köté-ny (mint köté-l), gyövötő gyövöté-ny, hitva hitvá-ny. b) részint önálló, részint elavult, vagy elvont gyökökből, és törzsekből: szakmá-ny, seré-ny, cseré-ny, nösté-ny, hev-e-ny, szig-o-ny, tak-o-ny, vék-o-ny, biz-o-ny, visz-o-ny, lapá-ny, lepé-ny, silá-ny, sivá-ny, szegé-ny, kemé-ny, remé-ny, hiá-ny, csáká-ny, záká-ny, leá-ny, legé-ny, dohá-ny, moká-ny, gödé-ny, pago-ny; c) ék-féle származéki szókból, melyek hasonértelmíi gyakorlatos igék részesülőji által föloldhatók, p. muléko-ny = mulogó, tevéke-ny = tevegő, folyéko-ny = folyogó, hajléko-ny =hajlogó, töréke-ny = törögö, feledéke-ny = feledegő stb. d) r végű gyökök után az előhangzót többször kiugratja: horny, torny, gorny, görny, árny, szárny, szörny, körny; e) néha a kisarjadzój-nek változata, tájejtéssel: var-j-u var-ny-u, bor-j-u bor-ny-u, ir-j ir-ny; f) valamint a j és ly, új sarjat ereszt ezekben: perny-e, afony-a, tarhony-a, burgony-a, pagony-a, szigony-a, kapony-a, mácsony-a, kocsony-a, szivorny-a, jegeny-e, berkony-e, erny-ő, árny-ék, szárny-ék, körny-ék. A fent elsorolt pontok egyik vagy másika szerint elemezhetők a többi ny képzőjü szók is, nevezetesen:

—vány, —vény, —mány, —mény. A részesülői va ve, vagy Révai útmutatása után (Grám. Hung. Vol. II. p. 797.) elavult múltidőnek maradványa, mely egyszersmind ragozható mellékneveket képezett, mint a többi részesülök csaló, csala, csalva, csalt, csalandó ; vagy pedig azonos a van, val létige va gyökelemével, a minthogy mai nap is szokásban van a népnyelvben az egész szó pl.fizetvel; e hogy az nemcsak múlt hanem minden más időt is kifejez pl. írva van, írva volt, írva lesz.

Ezen képzőből fejlett ki az igékhez járulni szokott vány vény, t. i. ny hozzáadással az illető hangzót megnyujtva: épen úgy, mint a másik (= ó, ő) részesülőből n hozzátéttel az án, én: foszla foszlá-n, pereszl-e pereszl-én. lm lássuk a dolgot több példában, részint előhang nélkül, részint azzal: hal-a-vá-ny v. hal-vá-ny, állvá-ny, ing-o-vá-ny, ásvá-ny, oltvá-ny, irtvá-ny, szivárvá-ny, szállitvá-ny, tanítvá-ny, alkotvá-ny, s így elemezendök: kelevény, televény, tekervény, kötelezvény, szökevény, honnét hasonlat szerint a nőve (= növő), szőve, jőve törzsekből tulajdonkép növény, szövény (mint sövény) és jövény, a toldott növeve, szöveve, jöveve-ből pedig kövevény, szövevény, jövevény sarjadztak ki, így képződvén ezek is: gyüleve gyülevész, csüneve csünevész, keleve kelevész. Az él és mer igékből lágyítás nélkül: eleve-n, mereve-n, v. merevé-n.

A mány mény az elébbinek változata, minthogy a v és m szervrokonok, honnan némely igékből mindkét alakban kifejlődnek, p. ragadvány, ragadmány, faragvány, faragmány, keresvény, keresmény, eredvény, eredmény; némelyekből pedig inkább egyik vagy másik: adomány, tartomány, élemény, lelemény, sütemény, költemény, tanítvány, (melytől különbözik az ujabb időben alakult tanítmány), kelevény, stb.

Ezekből látható, hogy e képzők eredetre egyek, s kevés kivétellel jelentik részint az illető cselekvőt, részint a cselekvésnek tárgyát. Azonban az ujabb nyelvszokás bizonyos esetekben helyes tapintattal különbséget tesz közöttök, mi által a fogalmak szabatosabb meghatárrást nyernek, midőn t. i. a bizonyos ügyeket tárgyaló, vagy magokban foglaló iratokat vány vény-vel képezi: folyamodvány, nyugtatvány, bizonyítvány, beadvány, kibocsátvány, kérvény, kötelezvény, térítvény, hirdetvény, utalvány, stb.

A mány, mény, szerint elemezhetni ezeket is: áld-omás (= áld-va vagy áld-ova-as), áldomány; hallomás, hallomány; látomás, látomány; tudomás, tudomány; vallomás, vallomány,vagy is az áldva, hallva, látva, tudva, vallva részesülőkből; noha némely rokon nyelvekben pl.a törökben az első rész t. i. az egyszerű ma me képző hasonló értelmű igeneveket alkot. A föntebbi elemzéshez tartoznak ezek is: nyargalvás-t, folyvás-t, bizvás-t, szemlátomást, stb.

Jegyzet. A bizottmány nem állja ki az elemzési próbát, mert bizottva részesülő nem létezik. Helyesen: bizottság.

A nem igékből származott vány mány-féle szók szintén va, ve, ma, me, középképzők révén sarjadoztak ki, u. m. pos, pos-va, pos-vány, ör-vény, ös-vény, fős-vény, mor-vány, het-et -vény, tör-vény (szervény ?), szak-mány, tok-mány, sár-mány, ocs-mány, or-mány, ár-mány, zák-mány.

Észrevétel. Ezen képzősre nézve sajátságosán találkozik nyelvünk a latinnal. Ebben

— 144 —

is az amen, umen, imen, s toldva amentum, umentum, imentum, jobbára szintén divatozó vagy elavult igékből elemezhető, s tárgyilagos jelentésű, p. foro, foravi, fora-men = furomány az az furott lik; ferveo fervui, fer-men (tum), forromány; seco seg-men, szeg-mény;fluo, flu-men, folyomány quaeror quaeri-monia, panaszos kéremény, keresmény; tego teg-umen, v. teg-men, tokmány; hasonló képzővel adhatók vissza: gen-imen, szül-emény, stat-umen, állít-mány, leni-men, enyhít-mény, stra-men, terít-vény, aláterítni való, vagy szétterülő, firm-amen-tum, erösít-vény. Egészen múltidői származásra mutatnak: atramentum, incrementum, momentum, juramentum, stb. = atraventum, increventum, moventum, juraventum. A görög — μόν-ος — μόνη, szanszkrit mán-asz, man szintén ide tartoznak.

Hasonlóan kisarjadzások a latinban is az n és l p. tubero tubero-n-is, sermo sermon-is, strabo trabo-n-is, cicero cicero-n-is; anima-l, cervic-al, vertic-al-is, mort-al-is, (hal-ál-os),vit-al-is, ed-ul-is (ét-el-es) stb.

—r. Gazdagon képviselt sarjadékképző nyelvünkben, s járul a) Önálló, vagy elvont igék részesülőjéhez, s jelenti azt, aki vagy ami a tőigében foglalt cselekvést vagy állapotot gyakorolja: hajtsár = hajtár hajtó, töltsér a mivel töltögetnek, csaplár csapoló, csiszár csiszó csiszoló, búvár buvó, bukdácsoló, nyuzár nyúzni szokó, rovar jegyző, rovó, tündér, majd előtűnő, majd eltűnő, tünedezö, honnan a tükör = tüngör is, ami valaminek képét elétünteti, szekér, szökér szökő, buzgár buzogó, vízbuborék, fegyver, fegyő (— fegyeve) eszköz, ösztövér, öszszetöpödő, vezér vezető, fellengér fellengező, ember embő, emő állat, (genus pro specie), höveder hövedő, övedző, fut-ár futó, szivár szivogató, szivar szívni való dohánytekeres, fondor cseleket fondó fonogató, hunyor hunyogató, lődör, lózér lótófutó, éber = émer, az émik (vigilat) elavult igéből, csapodár, aki ideoda csapja a levet, undor unalmat utálatot okozó, kajtár hajtó, torkosságból mindent fölhajhászó, avar elavult elvénült fű, határ bizonyos végpontig ható, szakadár szakadó (schismaticus), boglár bogoló, zivatar zivadó, foszfor ruhájából kifosztott, nyomor, nyomó inséges állapot. Valószínűleg elavult igékből származtak: tenger a terjedésre vonatkozó teny tenyeg-ből, mintegy tenyegő, széttenyésző víztömeg; gyakor, a cselekvészt jelentő dia diag-ból, mintegy diagó, azaz valamit ismételve tevő, cselekvő; ostor az os(on) törzsből: os(on)tó ami osonásra sürget, ökör, a hangutánzó ök bög-ből mintegy ökö, bőgő, (bos, boans). Teljesen egyezik ezzel a török ar, er, ϊr, ür jelen részesülői végzet, pl. bil-ür tudó (tudor), bak-ar látó, szev-er,szerető, szóI-er szóló, kalgh-ϊr ugró stb., melyekből lesz a személyragok hozzá járultával a határozatlan jelen pl. bilür-üm tudom, tudó vagyok, szever-im, szerető vagyok, szever-szin, szerető vagy, szeretsz. Alkalmasint egy eredetű ezekkel a magyar ar, er, ör képző az ilyen igékben: kavar, kever, csavar, gyötör, kapar, takar, teker, sőt dicsér is, melynek törzse ,dics'régente mint önálló ige divatozott. A finn nyelvben is eléjőn uri vagy yri képző mind igék

mind nevek után pl. kulk-uri kóbori, nylk-yri nyuzár, visk-uri szóró (lapát), pat-uril fazekas,

gerencsér (lásd itt b).)

b) Képez bizonyos tárgyakkal bánó, működő személynevet, kézmivesnevet: bodn-ár (bodon-ár) kád-ár, tim-ár, kulcs-ár, göröncs-ér, tőzs-ér.

c) Néha az ős es-féle képzőnek felel meg: bog-ár bogos, gyop-ár gyopos, gyapos, sajt-ár sajtos (edény), gyánt-ár gyantás, agyar vékony hangon: egyer, hegyer, hegyes fog, száty-ár szájas, vid-er (ved-er) vizes edény (aqualis, hydria), med-er ned-er, medv-es ned-ves, nedtartó, csomb-or csombos, bod-or, bodos od-or odus, dombor dombos, csődör csöves, csékes, máskép monyas.

d) egyszerű kisarjadzás részint elavult részint divatozó gyökök-, és törzsekből:

homb-ár, sud-ar, ag-ár, sug-ár, lajh-ár, moh-ar, szik-ár, ham-ar, hínár, zsinár, gunár, sopár, kosár, pozsár, kantár, kontár, kaptár, zavar, fanyar, sanyar, cseber, sügér, fejér, iker, siker, gyökér, kövér, tálnyér, inger, fenyér, alabor, talabor, sodor, bokor, csokor, komor, gyomor, szomor, tompor, bátor, botor, pótor, szatyor, bugyor, kaczor, bitor, gödör, csömör, sömör, vőntör, stb.

Az egész tömegből némelyek a) ékvesztők: bogár, sudár, agár, egér, fenyér, szekér,stb. b) hangugratók: bodr, fodr, bokr, csokr, gyomr, vedr, medr, gödr. stb.

Több származékigékben mint középképző tartotta főn magát, s ha szükség van rá, széphangzatú s értelmes kész szókkal kínálkozik mint: tantor, fintor, töpör, zsugor, keser,szapor, gugyor, kunkor, gugor, pender, göbör, hábor, stb. melyek csak alkalmazásra várakoznak.

Jegyzet. Valamint a magyarban, törökben és finnben, úgy a latin, német- és szláv nyelvekben is az igékből r képzővel számos nevek alakulnak, melyek vagy részesütőkből fejlődtek ki, vagy azokat képviselik, p. a latinban: or, sartor szabó, sutor varró, lector olvasó: a

— 145 —

németben er: Seher néző látó, Springer ugró, Fussgeher gyalogoló; a szlávban ár, ir, bludár bolyongó, bujdosó, píszár rovár, író-diák, krajtsir szabó, stb.

—d, —gy, —t, —ty, —cs, —ez, —s, —zs, —sz, —z. Ezeket l. fölebb a „Sokasító képzők" tábláján, mennyiben t i. gyakorlatot, ismétlést fejeznek ki, s a többesítő k-val, gyakorlatot g-vel, s öszvekötő s es-vel rokonok. Itt csak azon neműekböl hozunk föl mutatványokat, melyek szoros értelmű kisarjadzások gyanánt tekinthetők u. m. faj-d, fai tyúk, gon-d = kom-d,mely a komoly, komor szókkal rokon; ren-d, bár-d, kar-d, tér-d, zor-d, mor-d, bolon-d, belin-d,apró-d, csalár-d, gerez-d, ebé-d, segé-d, csalá-d, beszé-d, galan-d, min-d; kor-ty, hor-ty, for-ty,uor-ty, hopor-ty; vagy melyek más hangból alakultak által, p. a gy-félék: gomó gomv, gomj,gongy; író, irv, irj, irgy; hölő, hölv, hölj, hölgy; örv, örj, örgy, ürgy, ürügy,, göm, gömő, gömv, gőmj, göngy, gyöngy; völő (= váló) völj, völgy; romó romv, romj, romgy, rongy, komó, (= gomó)

komv, komj, konty = gongy.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,656 Kategória: A magyar nyelv szótára » A szóképzésről
Előző cikk: Ajakhangi kisarjadzások Következő cikk: Torokhangi kisarjadzások:


   







Tetszik  

Megjegyzések

szerda, 2011. május 25. 11:34
Nem vagyok nyelvész, de hogy a vány-vény elavult múlt idő lenne, az számomra nem egyértelmű. Mind a vány, mind a vény önálló jelentéssel bíró szó. Pl.: A gyógyszerekkel kapcsolatosan szokták mondani, hogy vényköteles, vagy a bőrműves szakmában, illetve a gyapjúfeldolgozásban is ismert a ványolás (nyomkodás, nyújtás, tömörítés) Ezért inkább azt gondolom, hogy ősi szóösszetételről lehet inkább szó. Valamilyen cselekménynek a nyoma, lenyomata, bizonyítéka. Pl. : ösvény lehet az ős nyoma, a talajon hagyott bevésődés, ami az ősök haladásának vonalát igazolja.
Talán a mány-mény sem múlt időből erdeztethető, hanem valamely cselek-mény ered-ményét jelölő lehet. (hagyom, tartom, írom, gyártom,....-mány; készít, él, présel....-mény) Olyan értelemben lehet múlt idő, hogy mindegyik valamilyen cselekmény végeztével jön létre, bár ez a mány -mény esetében nem feltétlenül igaz, hiszen jelenidejű, (cselekmény) zajló dolgot is jelölhet, sőt a meny, (talán menj, vagy elmenő) meny-asszony, meny-egző önálló jelentéssel bíró s



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: