Némely kétes származásu képzők.


Némely kétes származásu képzők.

Az igeképzők általán határozott alakúak, világos szerkezetűek, s azon értemények szerint, melyeket az illető szóknak kölcsönöznek, nehézség nélkül rendszerezhetők. Máskép áll a dolog a nevekre nézve, melyek képzése sokkal bonyolodottabb, változékonyabb, a játszi önkénynek inkább ki van téve, s néha az idegen alakokkal annyira összevág, hogy az elemzés rostáján csak alig birjuk a honit a jövevénytől, sajátunkat a kölcsönözöttöl elválasztani, kivált oly szókban, melyek gyökei is homályosak, vagy kétesek. Példakép álljanak itt a következők :

—nok, —nék, —nök. A legtökéletesebben egyezik a persa nak képzővel mely igetőkhőz és főnevekhez ragasztva minőségi mellékneveket alkot pl. andis-nok andalgó, ámuz-nak tanító (mintegy tanítnok), khism-nak haragos, indulatos. Egyezik a szláv ník-vel is, mely öszve

— 146 —

tett képző a ní és k elemekből, pl. dwor-ni udvar-i, dworník udvarnok ; put-ní uti, putník utas, zarándok; urad-ní tiszti, uradnik tiszttartó; hlász-ni hangos, harsány, hlászník éji kiáltó. Ezen képző a szláv nyelvekben oly gyakori és általános, hogy azt eredeti sajátjuknak kell tartanunk.

E szerint egészen szlávok : sztolník, asztalnok, komonik, komornok, szwitnik (világító) szövétnek ; magyaroknak tekinthetők : álnok, tálnok, tárnok, fegyvernek; közös: bajnok (mely a szlávban wojnik, bojnik), kétesek : lednek, csarnok, rosnok. Magyar származtatással egyezni látszik ,nagy' melléknévvel (a perzsa ,nak'-ot Vullers a szanszkrit ,nads'-val rokonítja), s tárnagy, tálnagy, asztalnagy, udvarnagy, bajnagy, ép oly helyesek volnának, mint a föntebbiek. Hajdan csak néhány szóban használtatott, de a jelen nyelvújítás korszakában, túlságosan is elterjedt, s már azért sem szaporítandó, mert némely ragozásokban a szókat rúthanguakká teszi, pl. gondnokoknak, titoknokoknak, melyek ,gondnagy', ,titoknagy' alakban szintén megállhatnának; azonban némely szóképzésnél a kettő között már különbség szokott tétetni, pl. tábornagy és tábornok különbözők.

—ia, —ie. Ily végzetű szónk kevés van, melyeket nyelvünkből megfejthetünk, mint: file-gória, teke-tória, kó-pia, paskon-dia, csizma-dia, de-lia, de-lie, burgundia (gurdondia). Idegenek : bagázsia, bagaria, bagazia, spongyia ; kétes: haramia.

—cza, —cze. Ez nem mindig kicsinyítő, hanem néha részesülők átalakulása, pl. szakócza = szakozó, szekercze = szegelző, medencze = medező, cserőcze = cserőző, verőcze= verőzö. Nyelvünkből elemezhetők ezek is: katrincza, rakoncza, vetrecze, petrencze. Idegenek : keszőcze, szláv kiszelicza, pincze, szláv pivnicza, Tapolcza folyó Teplicze, stb.

—na, —ne. Sok kölcsönözött szókban fordul elé, mint: csatorna, hajdina, radina, angolna, kápolna, lantorna, alamizsna, czérna, polozsna. Magyarosan hangzanak: babona (bubuna?), gabona, katona (hadona), marczona, béna, elemezne, vézna, pózna; de eredőtök homályos ; hanemha az n-et még a törzshöz számítjuk, mint bén-a = bén-ó, így vézn-ó, marczon-ó, stb. mint: rohan-ó, csattan-ó.

—nya, —nye. Szintén több idegen származásuakban: szoknya, tarisznya, pecsenye, gesztenye, cseresnye, lasponya. Magyarból elemezhetők: rusnya, susnya, szivornya, jegenye, tarhonya. Homályosak: galagonya, kocsonya, mácsonya, áfonya, kókonya, dinnye, stb.

—ra, —re. Magyarok: csuszkora, csutora, ontora, gugora, kukora, bögre, putra, szapora, supra, tompora, zsigora. Idegenek: vacsora, uzsora, kamara, kusztora, plundra.

—ta, —te. Jobbára részesülőkből elemezhetők: alamuszta, szunyáta, csalafínta, bóbita, hahota, csimota, rosta, giliszta, osztováta, veleszta, kaliszta, puszta, pacsirta, cseprente, vakota, fekete, stb. Kölcsönözöttek: maláta, perváta, palota, trombita, ákovita, palacsinta, palánta, borosta, saláta, jungáta, kapta. Kétesek: káposzta, paszita, párta, bonta, poszáta.

—tya, —tye. Mint a tyú, tyű rokonai nyelvünkből elemezhetők ezekben: hártya, gyertya, parittya, puruttya. Idegen származásúak: kártya, ostya, bástya, sekrestye, kótyavetye (kótó-vető?), etyepetye.

—lya, lye. Idegenek: saraglya, fáklya, csuklya, zsálya, gálya, pálya, rokolya, naspolya, ivolya, natragulya, naspolya, kólya, sólya. Honiak: csoroszlya, boglya, csáklya, nyavalya, nyoszolya, furulya, szablya.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,474 Kategória: A magyar nyelv szótára » A szóképzésről
Előző cikk: Torokhangi kisarjadzások: Következő cikk: Abajdocz szók.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: