Nyelvi érdekességek - A magyar nyelv szótára - A szóviszonyító ragokról

   

Névviszonyító ragok.
Ezek két osztálybeliek, a) melyek a latin praepositiókkal egy érvényűek, pl víz-ben, in aqua, víz-ből, ex aqua. E ragoktól a névutók csak abban különböznek, hogy ez utóbbiak a viszonyított szókhoz oda nem tapadnak, de szintén a praepositiókat képviselik, pl. víz fölött, super aqua, ház körül, circa domum.
Helyviszonyítók, általán véve.
Rokonság tekintetéből mindenek előtt öszveállított táblákon eléterjesztjük a helyviszonyító névragokat és utókat.
A helynevek ragozásáról.
Mikép ragoztatnak a helynevek e kérdésekre ! hová ? hol ? és honnan ? Vagyis mely esetekben használ a nyelvszokás be, ben, ből, (vastaghangon, ba, ban, ból) és melyekben ra, on, ról, (re, én, ön, ről) ragokat? Ha valahol, itt gyakorolja nyelvünk, mit Horátz a szokásról állít: „Quem penes arbitrium est ét jus ét norma loquendi.
Helyviszonyító névutók példáji
zek is, mint a névragok, a latin praepositióknak felelnek meg, csakhogy az illetőviszonynevektöl elválvák; de, valamint amazok, fölveszik a személyragokat, s ugyanazon tőszóbólképződve a hová ? hol ? honnan ? kérdésekre szabályszerüleg hasonló alakot öltenek, s következetes, világos öszvefüggés van köztök.
A személyragokról, mint a személynévmások módosított alakjairól.
A személyragok nem lévén egyebek, mint a személynévmásoknak különféle alakbanalkalmazott módosulatai; a dolog rendé kívánja, hogy először a szcmélynévmásokról szóljunk.
Most lássuk magokat az egyes személyragokat.
én = —em, —ek. Az én önálló első személynévmásból lett ragozott állapotban: —em és —ek, s a hangrendszerhez alkalmazkodva amaz: am, om és ez: ok, ök. T. i. az első mindneveknél mind igéknél elójön s önhangzója hangrendileg a birtokragozásban a többesszáméhoztartja magát: ház-ak, ház-am; fej-ek, fej-em; szém-ék, szém-ém; bör-ök, bör-öm; tork-ok, tork-om.
A személynévmások és személyragok többese.
A személynévmások egyes és többesszáma között a nyelvekben nincs az a világos öszvefüggés, mely más neveknél divatozik, hogy t. i. a többesszám úgy képződik, ha az illető egyeshez többesrag járul.
Mutatványok a tárgytalan (a tárgyra nem mutató) igealak személyragozásából.
Első személy ragozása.Jelentőmód. Jelenidö. Tőalakok a puszta igék: ver, tör, mar (egyes harmadik személy).egyesszám többesszámver-ék; tör-ök; mar-ok; ver-ünk, (tájejtéssel: ver-önk, ver-enk); tör-ünk, stb.Első múlt: a, e raggal, töszemélyek vagy alakok: vére, tőre, mára.vere-ék, verek; mara-ek, marék; vere-enk, verénk; stb.Második múlt: t v.
Mutatványok a tárgymutató igealak személyragozásából.
Mindenek előtt megjegyzendő, hogy a tárgymutató tőige öszve van téve, a) a pusztatőigéböl, b) a tárgymutatóból, mely eredetileg maga a mutató a vagy e (am. az, ott v. ez, itt),mely alkalmazásban i-, vagy j-, vagy ja, je-re, változik (mint ig jog, ihar juhar, igenye jegenyeszókban is), pl. ver, ver-i, ver-j-ük, verend-i, verend-j-ük, vere, vere-e v. vere-i = veré, verne,verne-e v.
 
Ezen igék ragozása általán egyezik a tárgytalan igeragozáséval, kivévén az egyesszámú első személyt, melynek ragja : -m, és a harmadikat, melynek ragja rendszerént (t L amásodik múlt kivételé vei): ik. Az egyes második személyragja pedig mindenütt 1. Példák : es-ém;es-ém (= ese-em); esí-em; esend-ém; ess-em; esn-ém (= esne em).

16 cikk | 1 / 2 oldal