Rokonság tekintetéből mindenek előtt öszveállított táblákon eléterjesztjük a helyviszonyító névragokat és utókat.

Helyviszonyító névragok :

hová? helyirányzó, hol ? helyállapító, honnan ? helyhagyó;

be (ba) belsőség, ben, benn, bent, (ban), ből, (ból);

rá (re) fölszin, on, én, ön, (rajt, ritt), ról, (ről);

hoz, (héz, höz) közelség, nál, (nél) tól, (től);

ni v. nyi = hoz, nitt v. nott = nál, nól, nől = től;

ig, határpont — — — tól, től.

Helyviszonyító névutók:

föl-é, föl-ött, föl-ül, föl-ől, fölül-ről;

al-á, al-att, al-ul, al-ól, alul-ról;

el-é, el-őtt, el-ül, el-ől, elül-ről;

mög-é, mög-ött, mög-ől;

hegy-é hegy-étt, hegy-ől;

köz-é. köz-ött, köz-ől;

kör-é, kör-ött, kör-ül, kör-ől;

fel-é, fel-ül, fel-öl;

mell-é, mell-ett, mell-ől;

bel-é, bel-ül, bel-ől;

kül-é v. küv-é, v. kiv-é kül-ül v. küv-ül, v. kiv-ül kül-ől, kivül-ről.

Jegyzetek. 1) Mind ezek alapját valamely önálló vagy elvont tőszó képezi, melyek bizonyos helyirányt, helyzetet, tájt, térfogatot, téroldalt jelentenek.

2) Szoros értelmű vagyis a viszonyszóhoz tapadó hely viszonyragok : be, ba; ben,ban;ből, ból; ra, re; on, én, ön; ról, ről; hoz, héz, höz; nál, nél; től, tól; ni, nyi; nitt, nott; nól, nöl; ig.

3) Helyigekötők: be, beáll; ki, kifut; föl, fölmegy; le, leesik; el, eltávozik; alá, alászáll; elé, eléhalad; ben, benmarad, kün, künszorúl; fön, fönmarad : elül, elüljár; körül, körülvesz; át, átmér; hátra, hátranéz; alúl, alúláll;fölül, fölülfordúl stb.

4) Személyragozható helynévutók : rá, rám; bele, belém; alá, alám; fölé, fölém; elé, elém; mögém, hegyem, körém, alattam, fölöttem, rajtam, belőlem, alólam, körölem, felőlem.

5) A hová ? kérdésre megfelelők részint csupasz gyökök, u. m. be, kü v. ki, fö (tájdivatos), le, ig, részint jobbára mutató a á, e é hangzókkal képződtek : re-á, hoz-z-á, al-á, föl-é,fel-é, el-é, mög-é, hegy-é, köz-é, mell-é, od-a, id-e, haz-a, tov-a, messz-e. E hasonlék szerint a palócz-azékelyes nyi ni eredetileg nyé, né.

6) Ezekből származnak távolító el képzővel a honnan? kérdésre felelők : be-el, bél, ből, ból; bele-el, belel, belől, balól (régiesen); tá-el, v. té-el, tól, től; ra-el, ról, röl; fölé-el, fölél,

fölöl; alá-el, alól; elé-el, elél, elől; mögé-el, mögél, mögöl; hegyé-el, hegyél, hegyöl; köré-el, körél,

köröl; közé-el, közél, közöl; felé-el, felél, felöl; mellé-el, mellél, mellől; né-el, v. nyé-el, nél, nyél,

nöl, nól Ezekből: hová, oda, ide, mindenhová, sehová, leszen : honnan, onnan, innen, mindenünnen

, sehonnan, e helyett: honn-el, onn-el, inn-el stb. vagyis ezek tulajdonkép a helybenmaradó on, onn-ból fejlődtek ki

— 160 —

7) A hol? v. hon? kérdőre felelők állapító jelentésüek, s mint olyanok más állapító határzókkal együtt háromnemű képzővel alakulnak, a) n-vel, ben, kün, fön, len, után, valamint a helynevekben : Budán, Pesten, Bicskén; b) t-vel, mely az n-vel képzett formákhoz járul: ben-t, kün-t, fen-t, len-t, s e hasonlatnál fogva ezek : alatt, fölött, előtt, mögött, hegyett, körött, között, mellett, itt, ott, így elemezhetők : alan-t, fölön-t, mögön-t, in-t, on-t, és így, Fehérvárott = Fehérváron-t, Győrött = Györön-t; c) l-vel, vagy tulajdonkép ul, ül, határzóval: al-ul, föl-ül, kiv-ül,bel-ül, kör-ül, el-ül, táv-ul, hát-ul, köz-el, és az egyszerűbb ho-l. Ennélfogva egy érteményűek :kün, künt, küvül; ben, bent, belül; fön, fönt, fölül; alant, alul.

8) Az állapító itt ott helyett a nyelvszokás ide, oda-t is használ: pl. itthon idehaza, otthon odahaza, s a helyreirányzó hoz helyett némely palócz vidékeken mondják : nál, pl. gyere nálunk = hozzánk.

9) A helyállapítók és helyhagyók általán egy tőszóból indulnak ki, pl. be, ben, ből, alá, alatt, alól, oda, ott, onnan, föl, fölött, fölöl stb, Kivétetnek a) hoz, kéz, köz, nál, nél, tól, től; az elsőnek megfelel od oda, a második a székely-palócz ni-ból ul ül képzővel származott, a harmadik a té v. tá v. to származéka távolító el képzővel; b) ig határvető, mely ezen kérdésre meddig, mily messze? felel meg; c) rá, melynek a viszonyragozásban e kérdésre hol? on, én, ön, n a társa : láb-ra, láb-on, fej-re, fej-én, fá-ra, fá-n, s személyragozásban pedig : rajt, régiesen : ritt.

10) Ezen névutók előtt: alul, fölül, kivül, belül, túl, innen, az illető viszonyszók on,én, ön ragot vesznek föl: Pesten alul, vizén fölül, városon kívül, határon belül, Dunán túl, Tiszán innen, t. i. a viszonynevek az egyik, a névutók pedig a másik helyállapító ragot veszik föl, l 7. pont.

11) Különös figyelemre méltó a tájszokásos székely-palócz: ni v. nyi, nitt v. nott, és nól nől, melyeket gyűértelmű családnevekhez szokás ragasztani, t i, e kérdésre: hová ? ni nyi, pl. papni v. papnyi ment = a papékhoz; Nagy-ni =Nagyékhoz kérdésre: honnan ? székelyesen: núl nűl: Mikó-núl = Mikóéktól, Illésnűl = Illésektől, palóczosan: nól nől. Ha ezeket a föntebbi mutatótáblán eléadottakkal öszvehasonlítjuk, úgy állanak, mint: alá, alatt, alól; fölé, fölött stb.Ezen helyviszonyítók puszta gyöke, véleményünk szerint, a mutató ni! ná! (melyből nám = lám), ebből helyreirányzó képzővel lett ni-i, ni-á, mint: fölé, alá, öszvehúzva ni, ná, pl. papni, s a szokatlan pap-ná, de ebből magyarázhatni a „gyere nálunk" kifejezést, melynek így kellene lennie : nánk, mint: ránk, felénk, továbbá a hol? kérdésre let t: ni-ott, öszvehúzva : nott v. nitt: papnott, papnitt; végre a kérdésre, honnan ? a föntebbiek hasonlata szerint, távolító el raggal ni-el, ná-el, öszvehúzva nől, nól, pap-nól, Antal-nól, Illés-nől. Innen lehet megfejteni, hogy a től tól a régieknél néha nél, nál, pl. szebb tőle = szebb nála, t .i. ezen nál tulajdonkép = nól.

12) Mi a helyviszonyító, valamint a többi névmódosító ragokat illeti, ezeknek részletes tárgyalását s szókötési viszonyait l. a Szótár folyamában, saját rovataik alatt.