Mutatványok a tárgymutató igealak személyragozásából.


Mutatványok a tárgymutató igealak személyragozásából.

Mindenek előtt megjegyzendő, hogy a tárgymutató tőige öszve van téve, a) a puszta

tőigéböl, b) a tárgymutatóból, mely eredetileg maga a mutató a vagy e (am. az, ott v. ez, itt),

mely alkalmazásban i-, vagy j-, vagy ja, je-re, változik (mint ig jog, ihar juhar, igenye jegenye

szókban is), pl. ver, ver-i, ver-j-ük, verend-i, verend-j-ük, vere, vere-e v. vere-i = veré, verne,

verne-e v. verne-i = verné; mar, mar-i v. mar-ja, mar-j-uk, mar-ja-ak (= marják), marand,

marand-i v. marand-ja, mára, mara-a = mára. Hogy a ja je ragokban harmadik személyrag

nincs, az mutatja, mert más személyekben is eléjön pl. marjátok = marja-átok; de némely tájejtésekben, nevezetesen a szegedi, baranyai somogyi, tornai szokás szerint a tiszta i divatos pl.

bizony nem adi (adja), inkább a sárba tapodi (tapodja); valamint a vékony hangú igékben is szokásban van néhutt a je, pl. szeretje. Az e vagy i vagyj tárgymutató csak az egyes első és második személyben nem hallatszik; a többiben tisztán megvan. Tehát egészen ép alakban minden elemeivel együtt a tárgymutató személyragozás így állana: ver(-i)-em, ver(-i)-ed, ver-i, (ha ugyan a harmadik személy ragának itt épen úgy nincs helye mint a tárgytalan igeragozásban, ellenkező esetben lesz ver-i-e); mar(-i)-om, mar(-i)-od, mar-ja, melyek közöl a tárgymutató az első és második személyben nem tűnik ki világosan, valamint ezekben sem az i: vern(i)em, vern(i)ed, de ebben: vernie igen; hacsak azt nem veszszük, hogy mind itt mind amott az e-m, e-d-ben levő e (alhangú szókban a) lesz maga a tárgymutató.

A többes számban már minden személyben megtalálhatni a tárgymutatót, mint mindjárt látandjuk.

Ezek előre bocsátása után a tárgymutató személyragozás táblái így állanak:

— 159 —

Első személy ragozása,

Jelentőnód, jelenidő, tőalak: ver-i, tör-i, mar-i v. mar-ja,

Egyes: ver-ém, (ver-i-em v. ver-e-m), tör-öm, mar-om,

Többes: ver-j-ük, tör-j-ük, mar-j-uk.

Ami a többes számot illeti, ezt kétfélekép elemezhetni, a) vagy az egyesszámú émből lett: émék, émök, emük: ver-i-ém-ük, tör-i-ém-ük, vastaghangon: amok, amuk: mar-i-am-uk,

s utóbb különösebben a tárgymutó j nagyobb kitüntetése végett az m kihagyásával, ver-i-ük,

tör-i-ük, mar-i-uk, ver-j-ük, tör-j-ük, mar-j-uk; vagy az első személy legelemibb e (= ez) gyö-

kéhez a többes k képzője járulván, lett ver-i-ék (tájejtéssel ver-j-ék, ver-j-ök), ver-j-ük, tör-i-ék,

(tör-j-ék, tör-j-ök), tör-j-ük, mar-i-ok (mar-j-ok), mar-j-uk. A törökben is a biz (= mink) személynévmás, mely a birtokragozásban még müz, az igeragozásban rendesen űz, iz vagy ük, uk alakban tehát szintén az elő b vagy m kihagyásával fordul elé.

E kétféle elemzést a többi időre s módra is alkalmazhatni. Tehát

Első múlt, tőszemély : vere-i v. vere-je = veré, töreje = töré, mara-ja = mará.

vere-i-em v. vere-e-m) verém, (töre-i-em) törém, (mara-i-ara) marám;

vere-i-em-ük v. vere-i-ük) öszvehúzva: verők,

töre-i-em-ük v. töre-i-ük) „ törők,

mara-i-am-uk v. mara-i-uk) „ marók.

Második múlt, tőalak: vert-e, tört-e, mart-a, (az e a mindenütt tárgymutató).

Az első (és második személyben) itt sem tűnik ki világosan a tárgymutató: vert-em

(e helyett vert-e-em) vagy tán mint föntebb vert-e-m. tört-e-m, mart-a-m ; a többesben is csak az

által tűnik ki a tárgyra mutató ragozás, melynek verte-em-ük v. verte-ük, vert-ők-nek kellene

lenni, hogy az m hang kiesik: vert-ük, tört-ük, mart-uk, de vannak példáink a régitégben a „vertj-ük" szabályosabb alakra is.

Jövő, töalak: verend-i, törend-i, marand-i

verend(i)em stb. mint a jelenben.

Parancsoló és foglalómód, tőalak: ver-je, tör-je-, mar-j-a,

verj(-e)-em vagy verj-e-m, és verj(-e-em)ük ver-j-e-ük, egyszerűen verj-ük.

Ohajtómód, tő alak : verne-i v. verne-je == verné, törne-je = törné, marna-ja =marná. A régiségben valósággal verneje, marnaja alakokat találjuk; lesz tehát:

verne-i-em v. verne-je-m = verném, és: verne-i-em-ük v. verne-j-ük = vernők stb.

Második személy ragozása.

Az egyesszámu személyrag : éd, öd, od, a többes : ték v. eték, tok v. otok, tök v. ötök.

Jelentőmód. Jelenidő: mar(i)od, v. mar-o-d, és ver(i)éd v. ver-é-d, ver-i-ték, mar-jat-tok = marjátok stb.

Az alhangú igékben a maritok, aditok formával már csak a tájszokás él, s a közdivat

marjátok, adjátok alakot használ, mely többször a parancsoló és foglalómód többesjnásodik személyével öszveüt.

Első múlt: vere(i)-ed v. vere-e-d = vered, és vere-i-ték = veretek, mara-ja-tok =marátok. V. ö. a másik nemű első múlttal.

Második múlt: vert-i-ed v. vert-e-d, mint az első személynél; de a többesben: verti-e-ték = vertétek.

Jövő, mint jelen verend(i)ed v. verend-e-d stb.

Parancsoló és foglalómód : verj-é-ed v. verj-e-d, mint az első személynél, de az egész

jelszótag kihagyásával is : verd, törd, mard ; többesben : verj-i-e-ték = verjétek stb.

Ohajtómód : verne-i-ed = vernéd, verne-i-ték = vernétek.

— 160 —

Harmadik személy ragozása.

A mennyiben a tárgymutató igeragozásban a harmadik személyragnak a tárgymutatóval ellátott tőalak után egyes számban is helye volna, ha t L azt vélnök, hogy a. ja je is néhutt

két elemet foglalna magában, ú. m. i v .j tárgymutatót és a e harmadik személyragot, akkor is ez

utóbbi a vékonyhanguaknál rendesen elmarad, pl. ver-i, itt az t tárgymutató, melyhez a személyrag is i (= ö) járulna, de ez a tárgymutatóba olvad (i -4- i = i) tehát veri-i helyett ver-i; hasonlóan a többesben : verí-ik h. veri-k. így olvad öszve a képző i is az illető törzsnév i-jével, pl. Úri,

Bugyi helynevek, úri, bugyi lakosok = úri-i, bugyi-i. Tájnyelven ugyanez történik a vastagbanguakkal is : 6' nem adt, ők nem odik; de a köz szokás egész ja szótagot ragaszt oda, vagy oda

ragasztja, ha úgy tetszik, az 6' helyettesét, az a személyragot, mely esetben a tárgymutató i /-re

változik : ad-i-a, ad-j-a, ad-i-ák, ad-j-ák ; húz-i-a, húz-j-a (húz-z-a). A többes számban egyébiránt

mindig ott van a k mint az ők képviselője : htk-i-ők, húz-j-ák (huz-z-ák). Igy van ez a többi idők és módokban is, pl jelentőmódban :

Jövő : verend-i = verendi-i; mint a jelen.

Első múlt: vere-e, v. vere-i, ebben az egyik e időrag, a másik e vagy i tárgymutató,

öszvehúzva : vere', melyekhez a személyrag e vágyj közbevetéssel jé, ja járulván leszen : verei-e v. vere-j-e = reré; a régi halotti beszédben / helyett v van : vete-v-e, teremte-v-e.

Második múlt: vert-e, mart-a. Itt is az e tárgymutató lévén, ha éhez személyrag járul,

a példa Így állana : vert-e-e, v. vert-e-je.

Parancsoló és foglalómódban : verj-e, a föntebb! hasonlék szerint ép állapotban : verje-e volna.

Ohajiómódban : verné = verne-i-e v. verne-j-e. Ezen alak az, mely a régieknél igen

gyakran eléfordúl, mert a jelentőmód első múltjára aRévay felhozta példákat a halotti beszédbeli

vete-v-e stb. szókon kívül, nem igen találjuk a régiségben.

Figyelmet érdemel még, mint föntebb is megérintők, az első személynek a másodikra

mint tárgyra hatása -l képében ezen alakban ver-l-tk (alatta értjük téged vagy titeket), mi minden időben és módban eléfordúl: veré-l-ek, vert-el-ek, verné-l-ek, verj-el-ek stb. Az arab és héber

nyelvben, valamint a perzsában is, a többi személyek is fölveszik, minden többi személyekre

is hatással ezen viszonyt a puszta személyragokban.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,461 Kategória: A magyar nyelv szótára » A szóviszonyító ragokról
Előző cikk: Mutatványok a tárgytalan (a tárgyra nem mutató) igealak személyragozásából. Következő cikk: Mutatványok az ik-ea igék személyragozásából.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: