Az első személynévmás az egyes számban : engemet, a másodiké : tégedet, rövidült
alakban : engem, téged. — Ezek vagy ennetnet, tennedet szókból az egyik n-nek orrhangbeli ng-vé
változtával alakultak át, mi mellett az is harczol, hogy a többi személyek is mind csak utói veszik fel a tárgyeseti ragot: ő-t, mink-et, titek-et, ök-et; vagy pedig Révai nézete nyomán az első
alapja: én—em, a másiké: te—ed akképen, hogy ezek is, valamint más személynévmás ragozásban
(én vel-em, te vel-ed) középben vették föl a tárgyeseti t ragot: ent-em, te-t-ed, s lágyítva lett belölök :endem, feded, a d pedig g-vel rokon lévén, mint a halotti beszédben ge = de: engem, téged,
s végre a t utói kettőztetve (mint ezekben is : öt-et, azt-at, ezt-et) : engemet, tégedet. Az ő tárgyesete rendes, de kettöztetni is szokták : ötét, s tájejtéssel: ötét, s ez utolsót szintén kettős elemből
lehet származtatni, t. i. az önálló ó'-böl és a tagul használt e-böl, honnan mindkettőt ragozva, leszen : őt-ét. A többesszám első teljes személye mink tárgyesete: minket, a második személy tárgyesetben kettöztetett ti-tek : tt-tek-et, vagy mint némely tájakon ejtik : tik-tek-et. A harmadik
személy is szabályos : ők, tárgyesete : őket, tájejtéssel : iket. Eléjönnek mind régi emlékekben,
mind mai nyelvben bennünket, benneteket szók is, melyek leghihetöbben minnilnket és termeteket
módosulatai.
A tulajdonító-ragozás szintén úgy történik, mint általán a birtokragozásnál érintettük,
hogy utói még saját személy rágj okát is fölveszik, de elül a személynévmás csak nyomosbitás
esetében marad meg, máskor pedig elhagyatik, pl. (én)nek-em, (te)nek-ed, (ö)nek-i; (mi)nek-ünk,
(ti)n«k-tek, (ö)nek-ik; miből következtetjük, hogy a nek és minden más névmódosító ragok eredetileg önálló szók valának, ami többeknél világosan ki is tetszik, pl. én vel-em = énfel-em, a névutók pedig ma is önálló szók.