A hasonlításnak különös segédforrásai a táj- és elavult szók. Amazok csak bizonyos tájakon divatoznak s a deréknyelvben szokatlanok, és pedig 1) melyek tudtunkra bizonyos tájnak saját képezményei, mennyiben egyes vidéknek különös tapasztalati, gyakorlati, életnemi stb. ismeretei levén, azok elnevezésére külön szókat szükségel, pl.
Ezek 1) önhangzó nélküli egyetlen mássalhangzóból állók, és pedig, a) melyek a gyök vagy törzs véghangzójából alakultak, mint: ol-ó, ol-v; öl-ő, öl-v;nyel-ő, nyel-v; eny-ü, eny-v; ter-ü, ter-v; fe-ő, fe-j; sa-ó, sa-v;me-ő, me-ly; mi-ő, mi-ly; kese-ű, kese-ly, keser-ű, keser-v;gom-ó, gom-b; dom-ó, dom-b; b) melyek a gyök végmássalhangzójábó...
Lásd erről „A magyar nyelv rendszere" czimű munka 27-d és 28-d §-ait, melyekhez pótlékul ezeket adjuk: Vannak öszvetett szók, melyek alkatrészei az állati, nevezetesen emberi testnek egymással szoros viszonyban levő részeit jelentik, u. m.
A gyököket általán három fő osztályra sorozhatjuk.1) Melyek valamely kedvező vagy kedvezőtlen érzésből fakadt hangnak kinyomatai, vagyis úgynevezettkedélyszók, és pedig emberi vagy oktalan állati kedélyhangok, mennyiben ezek is az illető állatnakbizonyos érzését fejezik ki, pl.
ë, (1), éles, változattal: i, pl. itt van e! ehol, ihol, emitt, imitt, emigy, imígy; származéka: ez. Közelre mutató; ellenkezője: o, a, pl. ezekben: ott, oda, az. ë, (2), éles, mint kérdő szócska: itt van-ë? láttad-ë? Rokona; hé. "Mit akarsz hé?" ě, (3), zárt: ěszik, ětet, ěhetik, ěb (evő, torkos állat), ěh vagy éh, ëhes vagy éhes, ebéd (evéd, evés).
Mindenek előtt jellemző sajátsága nyelvünknek, hogy a mássalhangzók nehézkes öszvetorlódásátnem tűri, s hogy két mássalhangzóval kezdődő gyökszója, néhány természeti hangutánzót pl. trüsz,trücsök kivéve, alig van, s hogy önhangzója ragozáskor változatlan marad.
