Mindenek előtt megjegyzendő, hogy a tárgymutató tőige öszve van téve, a) a pusztatőigéböl, b) a tárgymutatóból, mely eredetileg maga a mutató a vagy e (am. az, ott v. ez, itt),mely alkalmazásban i-, vagy j-, vagy ja, je-re, változik (mint ig jog, ihar juhar, igenye jegenyeszókban is), pl. ver, ver-i, ver-j-ük, verend-i, verend-j-ük, vere, vere-e v. vere-i = veré, verne,verne-e v.
Hogy a dologról tisztább fogalmunk legyen, azon szókat, melyek e nyelvekben közösek, több categoriára osztjuk. 1) Melyek mint természet- vagy kedélyhangutánzók más családbeliekkel is egyeznek, mint finn: harakka, m. szarka, szl. sztraka, - härkä, - ökör, wog. okuz. ném.
Mikép ragoztatnak a helynevek e kérdésekre ! hová ? hol ? és honnan ? Vagyis mely esetekben használ a nyelvszokás be, ben, ből, (vastaghangon, ba, ban, ból) és melyekben ra, on, ról, (re, én, ön, ről) ragokat? Ha valahol, itt gyakorolja nyelvünk, mit Horátz a szokásról állít: „Quem penes arbitrium est ét jus ét norma loquendi.
a, távolra mutató, pl. ott van a! oda menj a! ahol a! az a! úgy a! Ellentéte: e, pl. itt van e! ide jöjj e! ehol e! ez e! így e! toldva am, sőt kettősen is: an, pl. am-ott-a, am-ott-an; am-oly-a, am-oly-an; származéka a mutató névmás az, honnan mást jelent: "a bika nem tehén" és "az bika (= az ott bika) nem tehén".
IV.AUaldnot szabály. A melléknevek többese jobbára nyílta, e hangzót vészen föl, s osakkivételkép zárt o, é, ö-t, különösen1) A gyökök és azon törzsek, melyek képzőji önhangzó nélküliek, ú. m.
Az igeképzők általán határozott alakúak, világos szerkezetűek, s azon értemények szerint, melyeket az illető szóknak kölcsönöznek, nehézség nélkül rendszerezhetők.
A személyragok nem lévén egyebek, mint a személynévmásoknak különféle alakbanalkalmazott módosulatai; a dolog rendé kívánja, hogy először a szcmélynévmásokról szóljunk.