A névmódosítók és névutók is, melyek a latin praeporitiokat képviselik, s nyelvünkben mint más altaji nyelvekben tulajdonkcp postpositiok, vagyis az illető nevek után ragasztatnak, a személynévmásokkal ismét úgy ragoztatnak, mint a tulajdonító nek, és minden birtoknevekazon különbséggel, hogy ezek majd öt, majd három, majd kétágú hangrendet követnek, mi n t:haj-om, fej-em, szém-...
Az emberi észjárás valamint a fogalmakat, úgy azok hangképeit is rokonítani szokta, vagyis, amelyek bizonyos közjegyben egyeznek, s ennélfogva egynemű fogalom alá vonhatók, ugyanazon szóval fejezi ki. Ez esetben az értelmezés föladata a rokonértemények észtani öszvefüggését, illetőleg származási egymásutánját és rendét eléadni.
Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, melyekből vagy belváltozás, vagy toldás által más-más,alapeszmében egyező, vagyis ugyanazon eszméből kiinduló szók erednek. Amazokat a nyelvészekgyököknek, emezeket származékoknak szokták nevezni. Minden szó vagy egyetlenegy fogalmat fejez ki, vagy többet; amaz egyszerü, emeztöbbszerü, vagy öszvetett, pl.
Ezek két osztálybeliek, a) melyek a latin praepositiókkal egy érvényűek, pl víz-ben, in aqua, víz-ből, ex aqua. E ragoktól a névutók csak abban különböznek, hogy ez utóbbiak a viszonyított szókhoz oda nem tapadnak, de szintén a praepositiókat képviselik, pl. víz fölött, super aqua, ház körül, circa domum.
Ezek közől az egyik, mint vastag önhangzóju, mindenféle vastaghangzós szóhoz, a másik, mintvékony önhangzójú, mindenféle vékonyhangzóju gyökhöz vagy törzshöz járul.
A szóképzés általán kétfélekép történik: belváltozás, vagy hozzátétel által.Belváltozáskor a gyökhöz vagy törzshöz semmi sem járul, hanem valamely hangja vagy szótagja átalakúl. E módot követi nyelvünk, mint föntebb is érintettük, véghetetlen gazdagságban, főleg a rokonnemű gyökökés törzsek képzésében.
