A hangok és így a bötük is önhangzók vagy mássalhangzók. A szokott jegyű önhangzók időmértékre nézve: a) rövidek: a, e, ě, i, o, u, ö, ü, b) hosszúk: á, é, í, ó, ú, ő, ű. 1) A rövid a szabatosan megkülönböztetve a köz beszédben is kétféle kiejtésü volna.
A magyar élő nyelvben létező számosabb hangokra az irásban csak korlátolt menynyiségben negyven önálló bötüt különböztetünk meg, s azokat következőkép jegyezzük: a, á, b, cs, cz, d, ds, e, ě, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.
A szóhasonlításnak egyik szótári tárgyát teszik a képzők és ragok, melyekről inductio útján szintén azt veszszük észre, hogy többen különféle családú nyelvekben egyeznek. A képzett szók hasonlóságának különféle nemei vannak. 1) merő idomúlatok, midőn a) a kölcsön vett szó az illető nyelv hangrendszeréhez idomíttatik,pl. a lat. hodie, ném.
Hogy a dologról tisztább fogalmunk legyen, azon szókat, melyek e nyelvekben közösek, több categoriára osztjuk. 1) Melyek mint természet- vagy kedélyhangutánzók más családbeliekkel is egyeznek, mint finn: harakka, m. szarka, szl. sztraka, - härkä, - ökör, wog. okuz. ném.
Minthogy eddig a történetíróknak nem sikerült hitelesen bebizonyítani, hogy a magyar faj, mely altáji népekkel van akár egyenes, akár oldalágú vérségi rokonságban, valamint azt sem, melyik nyelvvel van ezek közől leányi, vagy melyekkel testvéri, szóval egyenes leszármazási viszonyban: ennélfogva a magyar és altáji nyelvek hasonlítását illetőleg oly nyilt téren állunk, mint a töb...
Előleg és újra megjegyezzük, hogy szótárirói föladatunk, nem egész nyelvrendszereket és nyelvcsaládokat, mint olyakat, hanem szókat szókkal öszhasonlítani. Különben is a nyelvek rendszerezésének és családosításának egyik főalapja a szóhasonlítás.
A szóelemzésben nem ritkán oly szókra bukkan az értelmező, melyek elemeit az illető nyelvből megfejteni nem képes, mert nem talál oly családot, oly oldalágat, melyhez rokoníthassa. Az ily szókon a gyakorlottabb elemző hamar észreveszi, hogy anyagjokra vagy alakjokra vagy mindkettőre nézve idegen színűek, s a többi közől mintegy kirínak.
Az eddig előadottakból következik, hogy a szók helyes érteményezésére szükséges a szóelemzés is, t. i. azon elemek fejtegetése, melyekből a szók alkotvák. Ezek között főhelyen áll a tőelem, vagyis a gyök, melyben az alapértemény rejlik, azután a képzők, melyek a gyökhöz új-új eszméket kötvén azzal egy szervezetes egészet alkotnak.
