Lásd erről „A magyar nyelv rendszere" czimű munka 27-d és 28-d §-ait, melyekhez pótlékul ezeket adjuk: Vannak öszvetett szók, melyek alkatrészei az állati, nevezetesen emberi testnek egymással szoros viszonyban levő részeit jelentik, u. m.
így nevezzük a) azon öszvetett szókat, melyek egyik alkatrésze idegen, másik honi, pl. iskola-ügy, pincze-torok, kártya-vár, vacsora-idő, gálya-rab, zsálya-levél, kapta-fa, czérnaszál stb. b) azon idegen szókat, melyekből magyar képzők által új szókat alkottunk, pl.
Az igeképzők általán határozott alakúak, világos szerkezetűek, s azon értemények szerint, melyeket az illető szóknak kölcsönöznek, nehézség nélkül rendszerezhetők.
-j. Ez néha, hogy úgy szóljunk, merő buja hajtás, mely az alapszó lényét csak anyagilag szaporítja leginkább r után: fűr-j, eper-j, fér-j, vagy könnyebb hajlítás végett járt rá a nyelv, pl. é éj, fe, fej, vagy közvetlenűl v-ből alakult: ív ij, dív, díj, hív híj, szív szíj, terv terj.
Mint az ó, ő képzékről szólva már eléadtuk, ezen hangzók gyakran vagy közvetlenül, vagy az ü, ű révén ajakhangokra változnak által, és pedig hol megtartván elébbi érteményeiket, mint: adu adv, szaru szarv, fenyő fenyv, hol némi új érteményi árnyalattal, pl. az által— 141 —lánosról különösre, nemről fajra menvén által, mint: ölő ölv, nyelő nyelv, csomó csomb, gomó gomb.
A szóképzésnek harmadik s igen dús forrása a kisarjadzás, midőn, t i. nem valamely ép vagy csonkított szó ragasztatik az alapszóhoz, hanem vagy véghangzója mássalhangzóvá növekszik ki, vagy mintegy sarj gyanánt oly hangot ereszt ki magából, mely a bevett nyelvszokás szerint új érteményt kölcsönöz neki. Ezen képzésmód teszi a nyelvek legsajátságosabb oldalát.