„VELEM EGYÜTT TE IS MEGÖREGEDTÉL!”


„VELEM EGYÜTT TE IS MEGÖREGEDTÉL!”

 

 

 

 

 

 

 

 

„VELEM EGYÜTT TE IS MEGÖREGEDTÉL!”

 

 

     Az életem során már nagyon sokszor elgondolkoztam azon, hogy hány éves kortól számít valaki öregnek? Hajlamosak vagyunk különféle korunkban ezt átértékelni és azt hiszem ebben nincs is semmi kivetnivaló. Emlékszem anno ifjúkoromban, mikor Édesapám talán ötven éves, ha lehetett, mikor megemlítette este megfáradtan munka után, hogy már nem bírja úgy a terhelést, mint ifjúkorában, ezt gondoltam magamban:

„Megöregedett, hát persze hogy panaszkodik, mikor fáj valamije.”Később én is elhagyván a negyven esztendőt, az egyszeri főnököm szokta volt mondani, ha szóba került valamilyen nyavalya az embernél: „Elmúltál negyven éves, jönnek a bajok.”

      Közel jártam már a hatvanhoz, de hogy el ne kiabáljam, Édesapám fizikumát örökölve, még eléggé fürgén róttam az utamat az Önkormányzat szolgálatában Zircen. Hivatalsegédként elég sokat kellett gyalogolnom a városban a lakossághoz vinni a leveleket. Idős nénik szokták mondani: „Fiatalember, maga még milyen fürge. Cseréljünk lábakat, olyan fürgén szalad az utakon.”Ilyenkor ravaszul úgy tettem, mintha nem nekem mondták volna, de aztán kénytelen voltam válaszolni, jól körülnézve: „Kinek tetszett szólni, mert én egy fia fiatalembert sem látok a környéken. De ha nekem, akkor tisztelettel megköszönöm. Egyébként ez csak a látszat Angyalom.(Ezt a kifejezést Hölgyeknél sűrűn szoktam alkalmazni. Nem bizalmaskodásból, hanem tiszteletből és ezt mindenki tudta rólam a városban és az ismeretségi körömben egyaránt. ) Már az én lábaim sem a régiek, de hála Istennek, még elég jól bírják az iramot.” Akkor is sietve mentem az utcán, amikor a dolgom miatt ráértem volna sétamenetben is járnia várost, de a szervezetem nem ehhez volt szokva. Még hasonló korúaknak is egy idő után, ha együtt mentünk, röviddel később ezt mondtam, elbúcsúzva tőlük: „Ne haragudjatok, de én nem bírom ezt a városnéző tempót!” – azzal sietősebbre fogva a dolgot, elviharzottam tovább egyedül.

     2008. március 13. – án betöltve a 60. életévemet, 45 évi munkaviszony után nyugdíjba mentem. Most már igazán nem volt arra szükség, hogy siessek, mert ahogyan a mondás is hirdeti: „Belefér a nyugdíjba!” Ezt azonban magamra nézve hirdettem ugyan azzal a különbséggel, hogy az iramon nem tudtam lassítani. Találkozván egykori fiatalabb kollégáimmal a Hivatalból, főleg a Hölgyek jegyezték meg ilyenkor: „De jó neked, nyugdíjas vagy, nem kell tovább gürcölni!” Mit lehet erre válaszolni annak a „bakonyi betyárnak” – aki hegyek között élte le az életét? Természetesen hamiskásan nézve így szoktam visszaválaszolni: „Ideseim, majd megöregedtek Ti is, aztán meglátjátok mi az nyugdíjasnak lenni!”

     Természetesen nem gondoltam én sem arra, hogy öreg lennék. Főleg úgy, hogy már elhagytam a hatodik ikszet is és megyek kifelé az időből. Nem érzem magamat öregnek, pedig valamikor gyerekként, ahogyan mondottam előbbre, Édesapámat ötven évesen már öregembernek láttam és most… A szerepek felcserélődtek, hisz én is már tíz évvel vagyok több annál, mégsem akarom tudomásul venni az idő múlását, sőt… Egyenesen meg lennék sértődve akkor, ha a buszon a fiatalok megkísérelnék átadni a helyüket. Hála Istennek, ez még ritkán fordult elő. Büszkén mondom el azt is, hogy pár napja szombaton zsúfolt autóbuszon utaztam tizenhat kilométert és suliból hazaigyekvő diákokkal telve, végigálltam a távolságot kapaszkodva, dülöngélve. Ők elfáradtak a suliban, én meg nyugdíjasként kipihenten jobban bírom állva is az utazást, mint ők.

      Tegnap azonban az önbizalmamat egy kicsit megtépázta egy Kedves helybéli régi Hölgy Ismerősöm az egyik internetes portálon. (Egyébként csupán négy hónappal fiatalabb nálam.) Azt a fényképemet nézve, ami itt a honlapomon is fent van úgymond Avatar, vagy igazolványként, imigyen dicsérte meg: „Velem együtt Te is megöregedtél!” Mit lehet egy ilyen aranyos jellemzésre válaszolni? Hát ezt: „Kedves Éva! Tudod, mindenki annyi éves, ahánynak érzi magát még akkor is, ha már 60 év szállt el a feje felett-:))) Szeretettel: Bálint

      Végezetül még csak annyit szeretnék elmondani mindenki számára tanulságul: A kor nem érdem, hanem állapot. Ezt sem én találtam ki, de magam is hiszem és vallom. A lényeg az legyen, soha ne akarjunk fiatalabbnak mutatkozni annál, amilyenek vagyunk. Vegyük tudomásul az idő múlását még akkor is, ha már nem az ifjúkor mezsgyéjénél járunk. Ne szégyelljük a ráncainkat, a gyérülő hajzatunkat, a deresedő akárminket és a lassuló járásunkat sem. Fogadjuk el azt is, hogy a mi utunk, már ha nem is a vége felé közeledik ugyan, de már nem annyira hegynek megyünk felfelé. Azon meg végképp ne sértődjünk meg, ha valakitől ezt kapjuk, mint ahogyan én sem tettem, hogy: „Velem együtt te is megöregedtél!”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2008. 12. 02

 

U.I. A fénykép a cikk írása után készült egy héttel. Akkor így néztem ki.

 

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2015. augusztus 7. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 303


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: