HIT A MI FELSZENTELT ÖRÖKSÉGÜNK
Fejezetek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő életéből
Édesapám pár hónap híján 84 évet megélt, amikor 1998. június 4. – én, visszaadta lelkét a Teremtőjének. Mindig büszke volt a protestáns hitére (reformátusok vagyunk) még akkor is, amikor ez nem volt igazán jó ajánlólevél sehová sem. A Bakonyszentkirályi Református Egyházközség mindig jó baráti, testvéri viszonyban volt a más megyéhez tartozó Rédével. Kölcsönösen eljártak egymás fontosabb rendezvényeire, a lelkészek is kisegítették egymást gyakran. 1959 – ben Rédén a templomban egy nagy ünnepség volt, templomuk felújítás utáni felszentelése. Itt Édesapám elmondta: „A rédei hálaadó Istentisztelet alkalmára” c. versét, amely így szólt:
A RÉDEI HÁLAADÓ ISTENTISZTELET
ALKALMÁRA
Ünnepet ülni jöttünk ma ide,
Régen áhított, drága ünnepet.
Világ, ahol nem jár vad zenével,
Hol békesség szállja a szíveket.
Lehullani úgy szeretne
Az Úr oltárának szent kövére.
De szép lesz így együtt elzokogni
Bánatunkat bús magyar ég alatt,
Örömünket, ami olyan kevés,
Miről ajkunk talán nem is szállhat.
Zúgjon bennünk, zengjen ajkunkon már
Az örökszép kálvinista Zsoltár.
…S álljunk meg most az Úristen előtt-
Mit ránk hagytak őseink, van hitünk?
Napról – napra vérzünk, fogy az erőnk,
És jaj, a kárhozatnak engedünk.
Közeledik egy szörnyű nagy dolog:
Hitünk mécsese lassan ellobog.
Nem lesz itt hit, nem lesz kálvinista,
Mindent elsöpör, szétszór a világ.
Rügyet fakaszt új, idegen vallás-
És hervadón hull le a magyar ág.
Lassan némul köztünk az Úr szava
S gaztól virít a templom ajtaja.
Gyermekeink a világ ölében
Sátán szívektől lassan romlanak.
Lassan elvész Krisztus, a Megváltó-
Szívekből az álmok kihullanak.
Ki menti meg e gyenge lelkeket...?
Drága Isten, nyújtsd le a kezedet!
-Vagy veszni hagysz? Nem egyedül veszünk,
Velünk pusztul a nemzet.
S bármi jöhet, semmi sem pótolja
A kálvinista hitet, értelmet.
Uram, ne engedd, hiszen Te látod,
Elborítja tövis a virágot.
Amely alatt éltünk, e szent eget
Zord fellegek hányszor takarták el
S az ősi szent Zsoltár hangjainál
Kálvinista had jött tűzzel – vérrel-
Hányszor védte karddal ezt a hazát
És zokogta búsan önnön jaját.
Elvették iskolánk, templomunkat
Letiporták - s kinőtt a sírhalom.
Kálvinista erőtől omlott le
A gőgös és nagy Habsburg hatalom.
Mert hittek – s az Úr kezében voltak,
A szívükben szent tüzek lobogtak.
Hányszor mondtunk erdők rejtekében,
Zúgó nádasokban halkan imát
A felzúgó Zsoltár hangjaira
Az ellen eldobta mérges nyilát
Az ég felé emeltük fel a kart
S lett helyünk a magyar ég alatt.
Népem, sokat szenvedett drága nép
Kétségbe esett, drága magyarok,
Jön… jön az Úr… jön a félhomályban
Lendüljenek magasba a karok.
Legyünk mindnyájan újjá teremtve
S térjünk vissza az Isten ölébe.
Az esetről hadd idézzem Édesapámat, aki „Hol van már a paraszt” c. életrajzi kötetében így emlékezett meg:
„Mikor kijöttem abból a templomból Rédén, az a rengeteg nép – a fél vármegye ott volt – felemelt a levegőbe. A buszból is visszaráncigáltak. És mi történt utána? Valakinek biztosan nem tetszett ez, mert a rédei papot berendelték a püspöki hivatalba. A rendőrség jelentette az esetet a püspöki hivatalnak, és felszólította, hogy fegyelmezze meg a rédei papot, amiért engedte, hogy ilyen verset valaki elmerjen szavalni… Kaptam aztán egy papírt a zirci rendőrkapitányságtól, hogy három évig nyilvános helyen nem szerepelhetek. Három évig nem szavalhattam volna, mert nem jól szóltam Rédén. De azért csak szerepeltem. Ezt az esetet még máig is emlegetik a Rédeiek.”
Édesapám halála után találtam egy kéziratot az irodalmi hagyatékában, amely szorosan kapcsolódik az előzőekben leírtakhoz. Erről azonban életében soha nem szólt senkinek, még Édesanyám sem tudott róla. Sírba vitte, megőrizte a titkot, amely megvilágosíthatta volna előttünk a feljelentőik személyét. Maradjon most már örökké az, hisz az Ő keresztényi megbocsátása is a becsületesség példája volt és lehet mindannyiunk számára. Az írás így szól:
LEVÉL EGY PEDAGÓGUSHOZ
Te voltál… akinek a születésénél ott voltunk a szívünkkel, a szeretetünkkel… és mikor nőttél, növekedtél, úgy tartottunk Téged mintha a mi vérünkből nőttél volna ki.
Te voltál… mikor tanulni indultál, a mi imádságunk is kísért az iskola kapujáig… a mi gyerekünk voltál Te, majdnem teljesen: a gyülekezeté.
Örültünk az örömeidnek, és ha bánat szállt a szívedre, Veled mi is szomorúságba estünk.
Te voltál… az Élet ebben a kis faluban, aki előtt mély tisztelettel hajolt meg mindenki.
Te voltál a gyülekezet virága, zsoltáros szíved Istened ölében szépen nyugodott.
Te voltál… aki Karácsony szent éjszakáján ablakunknál a Megváltót köszöntötted szelíd lélekkel.
Te voltál… akiben hittünk, hogy ehhez, a földön aléltan heverő szomorú néphez hű leszel – és a végletekig kitartasz mellette.
Te vagy az, aki mindent elfeledve, eldobva, idegen Istenek zászlói alatt törsz önhitt céljaid felé.
Te vagy az… aki elfordultál a néptől, ínséges idejében nem vallod magadénak.
Te vagy… aki haragszol, ha Neveden szólítanak.
Te vagy az… akinek ősei szép magyar időknek zengetői voltak… és Te mind ezekről olyan könnyen lemondtál.
Te vagy az… aki, mikor verset mondtam valahol egy templomban, nem tiszta szívvel fordultál felém, talán egy kicsit gyűlöltél is akkor.
Pedig hidd el, azt a verset Neked, nekem és mindenkinek írtam.
Te vagy az… haragod tüze vakítóan lobog felém, kegyetlen ujjaid nyomát sorra érzem, de nekem még ez sem fáj, én még ezek után is mint embert, csak szeretni tudlak.
Te vagy az… akihez meg kellett írni ezt a félig költői hangú levelet, bármennyire nehéz is a szívemnek.
Hogy az orsó szála hol szakadt meg, nem tudom, Te se kérdezd, - légy boldog, nagyon boldog életedben.”
Hét éve immár, hogy magával vitte a titkot. Magával vitte, pedig nagyon arcul csapta az – az ember, aki valószínűleg az események mögé bújva, gyáván meglapult. A hite volt az Édesapámnak, amely föléje tudta emelni annak, hogy elfelejtse, magába zárja az Őt ért fájdalmakat, megaláztatásokat. Nyugodjék békében és őrizze tovább azt, amit még szeretteivel sem akart, nem tudott megosztani sohasem.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2005. 12. 22
A fénykép Édesapámról nem az írásban szereplő helyszínen készült.
