„HISZEM, HA LÁTOM.”
Csak megfelelő érvekkel rendelkezve érdemes vitatkozni
Nem vagyok mai gyerek, hiszen a hatvannyolcadik évemet taposom már. Az életben egyet – mást tapasztaltam a hosszú évtizedek során és annyiszor hallottam ezt a sokszor elcsépelt mondást, amely valahogy így hangzik: „Hiszem, ha látom!” Alapjában véve persze ez egy bődületes marhaság, hiszen hogyan tudnánk mindenről meggyőződni és ez fizikai képtelenség is egyben. Emlékszem valamikor, sok – sok évvel, ezelőtt az űrutazások kezdetén jártunk, amikor Gagarin elsőként repülte körül a Földet a korabeli tudósítások szerint. (1961. április 12-én Jurij Gagarin az első emberként repült az űrbe egy Vosztok 3KA–2 (Vosztok - 1) fedélzetén. Az egész repülés 108 percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet.) Magam fiatal gyerek lévén (13 éves voltam akkor) fogékony voltam minden technikai újdonságra és szerettem olvasni azokat a fantasztikus történeteket, amelyek ezt az időszakot vetítették előre, mikor még az akkori technika szintjén ez nem volt megvalósítható.
Természetesen ezen attól kezdve a mai napig is vitatkoznak, hogy vajon úgy és akkor volt az a bizonyos űrrepülés, vagy pedig csak akkor kürtölték világgá, mert az amerikaiak is hasonló dologra készültek. Én természetesen tiszteletben tartom a hivatalos álláspontot és ebbe nem avatkozom bele, de azt tudom, hogy a mi kis falunkban Bakonyszentkirályon is sokan és sokat vitatkoztak ezen, főleg kocsmai környezetben. Apai Nagybátyám (Sanyi bátyám) aki Édesapám fiatalabbik bátyja volt (hárman voltak testvérek. Gyula volt a legidősebb, aki református lelkész volt, csak sajnos fiatalon, 1943 – ban 33 évesen tüdővérzésben meghalt.) szintén „belekeveredett” egy ilyen vitába, de Ő nem a kocsmában, hanem egy utcai beszélgetésben. Az esetet tőle hallottam később, már felnőtt fejjel. Vitapartnere bőszen tagadta az űrutazást és a következő szavakkal ecsetelve ezt mondta: „Én csak azt hiszem el, amit látok, ezt biztosan nem!”
Sanyi bátyám okos, olvasott ember volt és az elemi iskolai tanulmányait is kitűnővel végezve így kérdezett vissza: „Idefigyelj Komám! Van neked eszed?”
A megszólított azonnal válaszolt is vissza: „Persze hogy van! Miért ne lenne?”
Nagybátyám hamiskásan kérdezett vissza: „Láttad valamikor?” – Erre persze a vitapartnere nem tudott válaszolni, mert ezzel saját magát hazudtolta volna meg az eset kapcsán.
Az egyszerű kis hétköznapi történet is azt bizonyítja, hogy legtöbbször nem érdemes olyan dolgon vitatkozni, amelyre megfelelő érvekkel nem vagyunk felvértezve, mert csak nevetségessé tennénk magunkat. Elnézem sokszor a világhálón is, Főleg a Facebookon, hogy vérre menően sértegetve egymást vadidegen emberek egy általuk igaznak vélt dolog miatt szinte egymás torkát is átharapnák, ha szemtől – szemben állnának. Szerény személyem itt nem szeretek senkivel sem vitába bonyolódni, mert én nem tudok indulatosan fogalmazni, amikor talán kellene, éppen, ezért csak ha nagyon muszáj, akkor is csak emberségesen és Szeretettől vezérelve. Az életem során természetesen vitatkoztam én is eleget különféle témákban, de ha meggyőztek arról, hogy tarthatatlan az álláspontom, akkor elismertem, hogy veszítettem. Hála Istennek, ez viszonylag ritkán fordult elő a közel hatvannyolc évem alatt.
Arra is emlékszem, hogy Áldott Emlékű Édesapámmal is többször vitáztunk. Volt, hogy én is meg tudtam győzni arról, hogy valamilyen témában nekem van igazam, de az Ő Bölcs Élettapasztalata legtöbbször a javára billentette az igazságot és én ezt tudomásul is vettem. Emlékszem, többször előfordult, hogy Németország kérdését taglaltuk. Makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy nem lesz már ott egység a két Németország között. (NSZK, NDK, ha esetleg valaki a fiatalabbak közül elfelejtette volna az iskolában tanultakat történelemből). Édesapám ebben is előbbre látott, mint én, mert azt mondta: „Nézd fiam! A német az büszke nép, aki magát tartja a világon a legkülönbnek, nem fogja örökké eltűrni azt, hogy kétfelé szakítva éljenek, két különféle ideológia mentén!” Mikor aztán valóban megtörtént az újraegyesítés, („1990. október 3-án jelentették be Németország újraegyesítését, ezzel a korábbi szocialista blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is csatlakozott a Vasfüggöny túloldalára került Német Szövetségi Köztársasághoz. A nevezetes bejelentés véget vetett a német állam 45 éves megosztottságának, szimbolikusan pedig a hidegháborút is lezárta, hiszen ezek a területek a szovjet-amerikai szembenállás – az európai hatalmi játszma – során mindvégig kulcsfontosságúak maradtak.”) A hír hallatán nem vártam meg, hogy Édesapám „Ugye megmondtam” szavaival kezdje a beszélgetésünket, hanem én hozakodtam elő azzal, hogy megint neki lett igaza és én tévedtem.
Mint mér előrébb elmondtam, volt sok vitám az évtizedek során, de egyvalamiben soha nem bocsátkoztam vitába. Mégpedig az Isten kérdésének létezőségével kapcsolatban. Valamikor az életemnek volt egy olyan időszaka, amikor református létemre olyan ideológia mentén jártam az utamat egy jó ideig, ami kizárta ezt a kérdést az életemből. Kőkemény anyagelvűség mentén tagadtam az Isten Létét, de soha senkivel ebben nem voltam hajlandó leállni, ülni, vitatkozni, mert egyikőnk sem tudta volna a másikat meggyőzni az igazáról pro és kontra. Jóval később már egy beszélgetés kapcsán épp erről esett szó Lentulai Attila, a Pápai Református Egyházmegye Esperese és közöttem. Akkor még a kinevezése előtt Szülőfalum, Bakonyszentkirály Református Egyházközségének lelkésze volt. Akkor valahogyan így fogalmaztam meg a mondandómat ezzel kapcsolatban: „Nézze Tiszteletes Úr! Volt az életemnek egy olyan szakasza, mikor letértem a jó útról, amit most őszintén sajnálok.”
Ő mosolyogva így válaszolt: „Bálint! A lényeg az, hogy visszatért a jó útra, amit az Isten megbocsájt magának.”
Írásomnak végén elmondhatom, hogy, ha valahol ölre menő vitákat folytatnak egyesek azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza, csak legyintek egyet és megyek tovább. Ugyanezt teszem a világháló országútján is akkor, mikor vadidegenemberek folytatják sokszor napokon keresztül is ugyanezt, mert eszembe jut az írásom címadó sora:
„HISZEM, HA LÁTOM.”
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2015. 09. 05. Szombat Délután 12: 55
A fényképen Jurij Gagarin Szovjet űrhajós látható
