„NÓTA! FEL VÖRÖSÖK PROLETÁROK…” Epizódok a katonaidőmből 1966 – 68


„NÓTA! FEL VÖRÖSÖK PROLETÁROK…”  Epizódok a katonaidőmből 1966 – 68

 

 

 

 

 

 

 

„NÓTA! FEL VÖRÖSÖK PROLETÁROK…”

Epizódok a katonaidőmből 1966 – 68

 

 

   1966 November 24 és 1968 December 13 között töltöttem tényleges katonai szolgálatomat Pápán, a Repülőtéren az RT 10 – es Rádiótechnikai Ezrednél. Sok társammal ellentétben én még ma is jó érzéssel és emlékekkel felvértezve gondolok vissza azokra az emberpróbáló időszakokra. Fegyelemre, önállóságra és Hazaszeretetre tanítottak meg bennünket, ami bizony ma is hiánypótló kicsinyre zsugorodott Hazánkban, ahol megszüntették a tényleges katonai szolgálatot a fiatalság részére. Nem mondom azt, hogy örömkatonaság volt, mert voltak bizony elkeserítő, kiszúrásos időszakok is, amelyekről már a visszaemlékezéseimben régebben is írtam. Általában ez bevonulás utáni időszak volt az újonc állomány részére a kiképzési időszak alatt, később már szolgálatba járva valamivel javult a helyzet, amikor az „öregkatona” állománnyal „keverve” rajokba osztva jártunk szolgálatba a Harcálláspontra.

   Tömegesen mindenhova csak alakzatban lehetett közlekedni, szólóban nem nagyon szabadott „csámborogni” a Laktanya területén, mert abból baja származhatott az embernek. Természetesen, ha alapos indokkal, például a Kantinba menet, vagy parancsba adott céllal történt a menet, az mindjárt mentségül szolgált az esetleges ellenőrzéskor. Alakzatban azonban fegyelmezetten kellett menni, mert nem nézhetett ki a csoport úgy, mintha a kutya szájából rántották volna ki. Legtöbbször szakaszparancsnok, vagy rajparancsnok vezetésévek közlekedhettünk, és ha elöljáró közeledett felénk, akkor határozott felszólításra meg kellett adni számára a kellő tiszteletet a vele való találkozáskor.

    Az ebédlőbe menet, vagy jövet mindig elhaladtunk a Körlettől nem messze lévé Parancsnoki épület előtt. Ott székelt Szabó Sándor Százados, aki viszonylag alacsony rendfokozata ellenére Ő volt az Ezredparancsnok, akinek voltak magasabb rendfokozatú beosztottai is. Ennek ellenére mégis Szolgálati elöljárójuk lévén meg kellett nekik is adni a tiszteletet ezen a téren. Sokat gondolkodtam azon később is, hogyan lehetett ez, hiszen legtöbb esetben azért a magasabb rendfokozat jelentette volna a tudás és rátermettségbeli különbséget. Legyünk őszinték, ma sem mindig a rátermettebb, képzettebbek kerülnek magasabb beosztásba a Fegyveres Erőknél és Testületeknél. Nekem azonban akkor sem volt jogom és most sincs megkérdőjelezni, hogy jogos, vagy jogtalan a kinevezése bárkinek is.

    Egyébként szigorú, katonás ember volt az Ezredparancsnok, aki nem tűrt ellentmondást akkor, ha valami szabálytalanságot tapasztalt. Ugyanúgy leszúrta a tiszteket és tiszthelyetteseket is, mint függelemsértés esetén a sorállományú katonát.

    Visszatérve az alakzatban való közlekedésre el kell mondanom azt is, hogy szó nélkül sem lehetett csak úgy menetelni, mert a raj, vagy szakaszt vezetőnek nótát kellett vezényelni, hogy ne szótlanul bámészkodva menjünk az úti célunk felé. Sok menetdalra még ennyi idő elteltével is jól emlékezem és mivel én mindig szerettem énekelni, számomra ez sem okozott gondot a seregben. Vidáman énekeltünk még akkor is, ha erre semmi okunk nem volt, mert a nóták valahogyan elfeledtették velünk, hogy távol vagyunk a Szeretteinktől. Hozzátenném azonban még azt is, hogy a magyar ember örömében és bánatában ugyanúgy megmarad nótás kedvűnek, ahogyan azt megszokta a környezetében.

    Egy valamit mindenképpen fontos volt megtanulnunk akkor, mikor a Parancsnoki épület előtt mentünk el. Mindegy volt, hogy odáig mit énekeltünk, mert a csapatvezető „Nóta Állj! - t” vezényelt és mi azonnal abbahagytuk és vártuk azt, hogy: „Nóta!” Ekkor villámgyorsan a vezérdalos katona azonnal már rá is zendített a „Fel vörösök proletárok…” dalra, ami nem kimondottan jó menetre, de az Ezredparancsnok elvtársnak a kedvence volt. Nyilván ezt csak akkor énekeltük, ha tudtuk, hogy az épületben tartózkodik. Volt, hogy kinyitotta az ablakot mikor elhaladtunk előtte és tisztelgett felénk.

   Szóval, ilyen emlékeim is vannak a katonaidőmből és ezt is beleértve, ennyi idő távlatából csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy 2 év és 20 napig szolgálhattam Hazámat, az akkori Magyar Népköztársaságot. Ezek az emlékek mélyen belém ivódva immár örökké megmaradnak. Azon meg csak mosolygok, hogy egykor a „Fel vörösök proletárok…” dallamára vonultunk, ami munkásmozgalmi dalnak számított abban az időben, de egyáltalán sohasem menetdal volt, ha jól tudom.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 09. 13. Vasárnap Délelőtt 10: 30

  


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2015. szeptember 13. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 855


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: