Eltűnődik énem, hogy tud így szeretni,
Mi tud engem, benned úgy rabul ejteni,
Csíkos ruhát ölve, szállanék szabadon,
Virágport gyűjtenék, lehetnél otthonom.

Nincs ezen a földön, semmilyen világon,
Aki rajtam kívül, így érez virágom.
Meg kell hát becsülnöd, vigyáznod, őrizned.
Őszinte maradjon a tiszta tekintet!

Tudom te fogoly vagy, csak úgy, mint én,
Édes e fájdalom az élet tengerén.
Képtelenek vagyunk elengedni egymást?
Egybeforrt a lelkünk, nem történhetett más?

Hiába is tombol felettünk a vihar,
S kettéválhat olykor alattunk a talaj,
Lehet akár barát, ellenség az idő,
Összeköt minket egy láthatatlan erő.

Mit bár nem látni, de mégis ott van.
Megfoghatatlan, elmondhatatlan.
Nincs felette hatalma senkinek
Se Istennek, se halálnak, se embernek!