Dombóváron a Hatodik utca sarkán van

az égszín kék házikóm,
fehér a kapuja.
A róna felé nézeget mindig két magas ablaka.
Négy sudár tuja áll a szép kis udvarán.
Tisztelet tudóan bólintva köszönnek ha valaki arra jár.

Rendezett, gyönyörű a házam udvara.
Hintaágy hűsöl télen is a mogyoróbokorba.
Kegyetlen sors vetett engem Dombóvárra.
A rossz emberek miatt kerültem erre a csodás tájra.

Fejem felett mindig bús felhők szállnak.
A kegyetlen igazságtalanságok egyre jobban fájnak.
Nagyot sóhajt míg a nap is ha rám néz a késő alkonyatban.
A madárka lopást sirat engem az orgonabokorban.

Keserű bánatom hiába mondom el, nem érti meg senki.
A Kapos folyóba szeretném mindet belelökni.
De a bánat szívembe úgy belefészkelt
nem tudom kivenni belőle.
Majd ha meghalok a sárgaföld veszi ki örökre