A megtartó hit


A megtartó hit

"Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)

Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.

Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben. De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki. Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt. Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze. Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.

Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".

Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre? Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, tőle kért segítséget.

Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne! Az Istent kereső József Attila írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot." Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.

Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.

Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé? Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal? Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó? S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2015. november 29. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 1,633


   







Tetszik  

Megjegyzések

Varga Zoltan
csütörtök, 2016. november 3. 16:30
NE HARAGUDJANAK FELRAKTAM ,,ÉS PROBALOK SEGITSÉGET KÉRNI!!tüzelö VÁSÁSRLÁSRA kérek segitséget!!Engedjétek meg, hogy bemutatkoztam, Varga Zoltánnak hívnak, 2 gyermekemmel és beteg feleségemmel Vadnán élünk, egy komfortos kis családi házban. Becsületes keresztény emberekként nehéz helyzetünkből csak a Jóisten segíthet nekünk, ezért is gondoltam Önökre! Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 23 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemet, Csillát gondozom (vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 vagy zola67@gmail.hu/butorlap fakéreg is jo 70 518 9043//vagy vargané szücs csilla erste bank 116 00006 00000000 2576 6862




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: