A háttérhatalom hangja


A háttérhatalom hangja

A háttérhatalom hangja

 

Tegyük fel, hogy egy sötét szobában vagyok két emberre összezárva. Az egyiket tudom észlelni, mint ahogy ő is engem. Miközben hozzá érve észlelem a helyzetét, ahogyan előttem van, valaki hátba vereget. Onnan már tudom, hogy a szobában nem ketten vagyunk, hanem legalább hárman. Hogyan tudnám bebizonyítani, hogy kettőnkön kívül még mások is vannak a szobában, ha a harmadik személy óvatos és kerüli, hogy a másik bármilyen módon észlelje? Ez az összeesküvés-elméletek körül forgó legfontosabb kérdés. Aki már megtapasztalt ismeretlen dolgokat, az jobban el tudja képzelni, hogy létezhetnek titkok, rejtélyek, érdekes dolgok, még ha létezésük nem nyilvánvaló is. Akinek ,,nem volt szerencséje”, az viszont kevésbé tudja elképzelni azt, hogy létezhet bármi is, amit ő nem látott és létezését a tudomány sem erősítette meg. Vajon a két lehetőség közül, melyik ember mondható intelligensebbnek, az, akinél a tapasztalat van, vagy az, akinél nincs?

 

,,Egy kanadai kutatócsoport arra jutott, hogy azok, akik vevők a mélynek és intellektuálisnak tűnő, de valójában semmit nem jelentő idézetekre (ún. bullshit), azok kevésbé szeretnek gondolkodni, kevésbé intelligensek, ugyanakkor sokkal jobban foglalkoztatják őket az összeesküvés-elméletek, a paranormális jelenségek és az alternatív gyógyászat.”

 

http://24.hu/elet-stilus/2015/12/03/osszefuggest-talaltak-az-internetes-albolcsessegek-es-az-intelligencia-kozott/

 

Aki nem hisz a háttérhatalom létezésében, az megerősítve érezheti magát, pedig azt sem tudja, hogy létezik-e az őt megerősítő kutatócsoport, akár Kanadában, akár máshol, illetve hogy e kutató csoport kutatta-e egyáltalán a szóban forgó témát, és ha igen, milyen úton-módon jutottak a következtetésre. Mert a közmondás ismeri egy tudós esetét a bizonyos bolhával, aki bebizonyította, hogyha a rovar minden lábát elveszíti, megsüketül. Kérdezem, hogy miért nem kutatnak pl. Bulgáriában, Oroszországban, Dél-Afrikában vagy Indonéziában hasonló csoportok, hiszen az életnek annyi érdekes területe van és kíváncsi emberek nem csak a tengerentúlon vagy Nagy-Britanniában élnek? Mert azok a névtelen ,,kutatócsoportok” leginkább az USA-ból vagy valamelyik nyugati országból származik.

 

Az idézet pontosan jellemzi a bolhát megfigyelő tudós esetét, ugyanis a rejtélyes dolgokra éppen azok kíváncsiak, akik érdeklődési területe szélesebb annál, amit ma tudományosnak nevezhetek. És épen azért azok gondolkoznak többet (többnyire tapasztalatok által indíttatva), akik válaszokat keresnek a kérdéseikre, mert arra más módon nem kaphatnak.

 

Tegnapi hír:

 

http://ripost.hu/cikk-ufo-k-neztek-vegig-a-holdra-szallast-video/?source=hirkereso

 

,,Érdekes részletre bukkantak a NASA nyilvános archívumában önkéntes űrkutatók. Az Apollo-15 egyik holdra szállásakor készült felvételen ugyanis van egy apró, de annál érdekesebb objektum.

Egy űrsiklóra hasonlító folt, ami geometriailag tökéletesen szimmetrikus, és végig egy helyben lebeg. Valamint úgy tűnik, mintha az asztronauták holdsétáját figyelné.”

 

Nem vagyok egy nagy szakértő, de a holdsétákról készült felvételeknél feltűntek olyan dolgok, amelyek megkérdőjelezik a holdraszállás fizikai tényét. Könnyű volt észrevenni, ha a holdkomp hajtóműve leszálláskor nem működött. Azt is észre lehetett venni, hogy a holdbeli tájat nem a napsugárzásra hasonlító ,,homogén” fény világította meg, hanem a fény közeli forrásból származik. Az ufó egy nagy erejű lámpa is lehetett. Annál is inkább, mivel bármi újat felfedezni a NASA felvételein évtizedekkel később, valószínűtlen. Aztán hogy kik voltak azok a bizonyos ,,önkéntes kutatók”, megint csak a kanadai ,,kutatócsoportot” juttatja az eszembe, hogy mennyire nem számít, kik és mit kutattak – ha kutattak egyáltalán, hanem az számít, hogy azt a hírek olvasóinak illik elhinni a vizsgálat végeredményét, vagy vállalja, hogy intelligencia szintjét valakik visszaminősítik. De van itt egy kép is, amelyet a bizonyos kutatócsoport biztosan nem látott:

 

http://www.lpi.usra.edu/resources/apollo/frame/?AS16-106-17336

 

Sajnos kis felbontású a kép, a háttérben levő alakzatok nem láthatók megfelelően. Nem találtam nagyobb példányt, de évekkel ezelőtt lementettem azt, ami volt, így a háttérben látható kövekből tudok mutatni négyet is (a melléklet képén nyilakkal jelöltem). Ezek közül a két baloldali alakzat biztosan mesterséges eredetű és az Apolló sem vihette magával. Ha a holdraszállás valóban nem történt meg, akkor az egyik űrhajós mögött látható tárgyakat eleve szándékosan tették oda díszletnek, ahol a képen is látható. A tárgyak úgy működnek, mint egy villámhárító, csak nem a villámot hanem a figyelmet vonzzák. Mert hogyan is készülhetett volna a felvétel a Földön, ha egyszer idegen eredetű cuccok láthatók a felvételen. Pontosan így működik az előző hírben tárgyalt ufó is. Inkább legyen az a háttérhatalom részéről megengedve, minthogy kétely övezze a holdraszállások hírét. A Holdon egyébként is legalább 10 km-re lehetne látni (2 km-enként 5m ,,esés”), és csak utána érvényesülne a felszín görbületének takaró hatása. A felvételen azonban legfeljebb egy-két száz méterig lehet a panorámát csodálni.

 

A paranormális jelenségekre igazán jellemző az, amit a sötét szoba hasonlatával írtam. Két ,,műfaja” érdekes nekem, bár semmilyen paranormálisnak nevezett élményben nem volt részem. Az egyiket az eltérítéses esetek, másikat a halálközeli élmények jelentik. Elismerem, hogy legfeljebb egy-egy történetet tartanék reálisnak, de az az egy már azt jelenti, hogy a paranormális jelenséget létezőnek kell felfognom. Egy eltérítéses esetről tudok, amelyet általam hitelesnek tartott személy írt le. Így az eltérítések lehetőségét még a kanadai ,,kutatócsoport kedvéért” sem zárom ki. Míg az alternatív gyógyászatra vonatkozó megállapításaikra felhoznám az azóta megkopott csodálatos penicillin történetét, mert egyre több kórokozó válik rezisztensé vele szemben, addig a korábban finoman szólva is csak a műkedvelők kategóriájába soroltak egyik kedvencét, a kakukkfüvet hozom szóba, amelynek hatóanyagával szemben (timol) évmilliók óta nem tudtak a ellenálló képességet kifejleszteni, hiszen hatásos és mostanában már kivonatát tartalmazó szereket is írnak fel háziorvosok.

 

A háttérhatalom akkor szólal meg - többnyire a tudósokon keresztül - ha aktuálisat akar üzenni. A háttérhatalom hangját elvileg könnyű felismerni. Valamit nevetségessé akar tenni, valamit átmagyarázni, valamiről elvonni a figyelmet vagy éppen nem létezőnek beállítani. Sőt, felnagyít megtörtént eseményeket, amelyek így legendákká válva váltak hihetetlenné (Atlantisz, Lemúria). Azért érdemes az ilyen ,,kutatási” eredményekkel foglalkozni , mert legalább az állítások előjeleit megváltoztatva tudni fogja az ember, merre menjen, hogy érdekes dolgokat találjon. Mindig csak az ellenkező irányban.

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2015. december 3.
Nézettség: 594


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: