A hosszú élet titka
Nem tudtak elkápráztatni a több ezer éves kínai természetgyógyászatról szóló hírek soha, mert a gyógyító személy kora fontosabb számomra, mint a gyógyászaté, amit követ. A puding próbája az evés. Aki hosszú életre ad receptet, maga is legyen hosszú életű. Az erdélyi csíkcsomortai Nagy János nem régen ünnepelte 100-ik éves születésnapját. Szerinte: ,,dolgozni kell, de annyit, hogy a test ne szenvedjen, és imádkozni, hogy a segítség is meglegyen”.
Erről itt:
http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/01/15/100-evesen-elarulta-a-hosszu-elet-titkat/
Közhely, hogy a mozgás jót tesz az egészségnek. De miért az? Nincs csodaszer a hosszú életre, csak az izzadságszagú munka? Az Interneten sok anyag található a mozgás és az egészség összefüggésére, ezek közül dobtam össze egy levezetést János bácsi hosszú életre vonatkozó axiómájához, igazolásként. A linkelt oldalon ez olvasható többek között:
,,Az öregedés szempontjából sokkal jelentősebb a telomerek másik funkciója, a DNS védelme. Ha nem lenne a DNS végein telomer, akkor néhány évnél tovább nem maradna ép a DNS, hozzávetőlegesen 10 évesen kezdődne az öregedés. Azonban ez a védőréteg nem kopásálló. Ahogy az évek során minél többször osztódnak a sejtek, egyre jobban ki van téve a kopásnak, ebből adódóan a DNS a károsodik, és ez valójában az öregedés...
A kutatócsoport orvosai találtak módot a telomeráz termelődés sebességének mérésére, és különböző élethelyzetekben mérték. Így jöttek rá, hogy testmozgás folyamán a telomeráz termelődése emelkedik. Ennyire egyszerű a titok, amivel az öregedés meggátolható.”
Majdnem jó. De azért ez kiegészítésre szorul, mert többféle mozgás is van. János bácsi tétele így szólt: ,,...hogy a test ne szenvedjen”. Ez azért fontos, mert ezzel a magyar munkavállalók jó része sincs tisztában. A 12 órás meló, főnökkel a dolgozó háta mögött megterhelőbb, mint egész napkeltétől napnyugtáig tartó munka, de az ésszerűen beosztva. Mert ha nem így lenne, akkor János bácsi tételét az agastyán futószalag mellett dolgozó fogalmazta volna meg az erdélyi szántóvetőknek.
János bácsi tételének egyik konklúziója: hogy a test ne szenvedjen és a termelődő telomeráz mennyisége is sok legyen, ahhoz hosszan tartó, de még sem megterhelő mozgásra van szükség. Normális helyeken (a kocsmának is használt parlamentet leszámítva a magyar munkahelyekre ez nem jellemző) ezt nevezik munkának. Vagyis azt az emberi tevékenységet, amelyet az ember önmagáért fejt ki. Mert ha valaki önmagáért dolgozik, bolond lenne a munkába belehalni. Viszont ha közel kerül valaki ahhoz, hogy belehaljon a munkába, akkor az nem önmagáért dolgozik, hanem ő egy rabszolga. A társadalmi rend egyik kifejezője tehát a napi szinten keletkező telomeráz mennyisége.
Történelemkönyvből tudom, hogy a gazdasági fejlődés azért eredményezte a polgárosodást és a szabad munkavégzést, mert a szabad ember érdekelt az általa végzett munkában azáltal, hogy önmagának dolgozik (nyilván az állam is nyer rajta, csak nem kizárólag ő, mint nálunk), míg a korbáccsal ,,ösztönzött” rabszolgát nem érdekli a munka minősége, hiszen annak gyümölcsét nem ő élvezi. Következtetés: a szabad munka egyben értelemszerű munka is, illetve a magas életkor az értelemszerű munkavégzésből következik, az emberi szervezet által termelt napi telomeráz mennyisége egyben egyenesen arányos az elvégzett munka értelmével is.
Van ennek az eszmefuttatásnak látszólag gyengéje is, még pedig az, hogy a szellemi munka nem mozgás, még sem lehet azt értelmetlennek nevezni. János bácsi munkatétele ezt is megmagyarázza. Az értelmes munka az, ami tapasztalaton alapul. Ami pedig már a gyakorlatban bizonyítva van, azon nem kell gondolkozni. A tapasztalatra azonban csak munka közben lehet szert tenni, és nem az íróasztalnál, ezért bármiféle szellemi munka összekapcsolása az értelmes munkavégzés fogalmával, téves. Ennek bizonyítására elég Magyarország szakembermennyiségét összehasonlítani a magyar gazdaság pillanatnyi állapotával. Pedig az erdélyi szántóvető a maga módján elmondta, hogy a jó munka egyben a hosszú élet titka is. Azt meg mások mondták, hogy a hülyék korán halnak. De a lényeg mindkét esetben ugyanaz.
Az imádkozás említését hiba lenne kihagyni a munkatételből. Aki imádkozik, az valójában önmagának imádkozik, azzal fejezi ki és erősíti önmagában vágyat a sikeres munkához. Persze ezt már nem várnám el a gazdasági szakemberektől. Pedig de jó tennék, mert lenne kire fogni azt a sok szerencsétlenséget, ami a magyar gazdaságot a ,,felszabadulás” után jellemezte.
