a Tündérkirály


a Tündérkirály

Goethe

A Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?

Egy férfi, lovon viszi kisfiát.

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél

átfogja a karját: ne érje veszély.

 

„Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”

„Nem látod, apám, a Tündérkirályt?

Fején korona, palástja leng…”

„Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”

 

„Szép gyermekem, gyere, indulj velem:

sok tarka virág nyílik a rétemen.

Tudok csudaszép játékokat ám

s ad rád aranyos ruhákat anyám.”

 

„Nem hallod, apám, a halk szavakat?

A Tündérkirály hív, suttog, csalogat…”

„Fiacskám, csendben maradj, – ne félj:

a száraz lomb közt zizzen a szél.”

 

„Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:

megládd: lányaim várnak nagyon, –

táncolnak is ők, ha a hold idesüt

s majd álomba ringat gyönge kezük.”

 

„Hát nem látod… ott – nem látod, apám:

a tündérlányok már várnak reám. –”

„Fiam, fiam, én jól látom: amott

a nedves füzfák törzse ragyog.”

 

„Úgy tetszel nekem, te drága gyerek!

Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”

„Édesapám, ne hagyj… ne – megállj:

megragad – elvisz a Tündérkirály …”

 

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.

Fel-felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,

megérkezik, teste-lelke sajog:

ölében a kisfiú már halott.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2016. január 21. Szerkesztette: Fazekas Piroska
Nézettség: 420


   







Tetszik  

Megjegyzések

Fazekas Piroska
csütörtök, 2016. január 21. 07:12
Goethe balladáját Schubert tizennyolc éves korában, 1815-ben zenésítette meg. A zenemű műfaja dal, vagyis vers-megzenésítés, zongora által kísért énekkel. Előadóit tekintve rendkívül egyszerű darabról van szó - hiszen ketten adják elő -, de éppen ezért csodálatra méltó, mennyi minden történik ebben a pár percben, és milyen gazdagságú ez a történés. Noha nincs színpad, tulajdonképpen olyan különleges drámaként, színdarabként is felfogható ez a dal, amelyben egy színész alakítja a történet összes szereplőjét: a narrátort, az apát, a fiút, a rémkirályt. Mindegyik "szereplőnek" megvan a maga hangvétele, a maga lelki folyamata. A narrátor személytelen mesélésétől az apa egyre kétségbeesettebb válaszain, a fiú egyre vadabb látomásain át a rémkirály egyre agresszívabb hívogatásaiig. A szereplők hiteles megformálása rendkívüli feladat ró az énekes előadóra, aki hangszínének változtatásával is segít minél élethűbben megjeleníteni az adott figurát. És ne feledkezzünk meg a zongoráról, aminek a szólamát szokás kíséretnek nevezni, de a dal műfajban a zongora szerepe nagyon fontos: a karaktert teremti meg - itt például a ló vágtatását, a szereplők jellemét, hangulatát. Érdekes megfigyelni, hogy a különböző hangulatok, szereplőváltások a dal első felében inkább fokozatosak, míg a vége felé átmenet nélküliek, hirtelenek, ami miatt a drámai feszültség fokozatosan nő. A mű befejezése is zseniális: amikor már nem lehet hova fokozni, a hajsza utáni megérkezéskor a zene lelassul, leáll, és a végig "zakatoló", "vágtató" dal végén az énekszólam szinte beszéddé alakul. A befejezés és lezárás érzetet a zongora két akkordja teremti meg. Érdekesség, hogy a zongoraszólam is rendkívül nehéz: a vágtatást kifejező állandó zakatolás nagyon megterheli a kézizmokat, nagyon nehéz négy percen keresztül kivitelezni ezt a mozgást - még akkor is, ha közben vannak közjátékszerű szakaszok.
Schubert megzenésítése a leghíresebb, de többen is megzenésítették ezt a balladát. A Schubert előtti szerzők a kor művészi ideáljainak megfelelően strófikus dalként, azaz minden versszakot ugyanarra a dallamra énekeltetve komponálták meg a verset, nem törődve a szereplőváltozásokkal




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: