Goethe
A Tündérkirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lovon viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél
átfogja a karját: ne érje veszély.
„Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
„Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng…”
„Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”
„Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.”
„Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat…”
„Fiacskám, csendben maradj, – ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.”
„Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, –
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.”
„Hát nem látod… ott – nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. –”
„Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves füzfák törzse ragyog.”
„Úgy tetszel nekem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”
„Édesapám, ne hagyj… ne – megállj:
megragad – elvisz a Tündérkirály …”
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel-felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
Schubert megzenésítése a leghíresebb, de többen is megzenésítették ezt a balladát. A Schubert előtti szerzők a kor művészi ideáljainak megfelelően strófikus dalként, azaz minden versszakot ugyanarra a dallamra énekeltetve komponálták meg a verset, nem törődve a szereplőváltozásokkal