AMIRŐL CSESZNEKVÁR FALAI MESÉLNEK…
A VARSÁNYI RAJTAÜTÉS
1342. július 16 – án meghalt I. Károly király. Július 21 – én Telegdi Csanád Esztergomi érsek Székesfehérvárott királlyá koronázta I. Károly fiát, I. /Nagy / Lajost, aki első rendeletében többek között megparancsolta:
Az ország minden megyéjében tartsanak gyűléseket. Vegyék számba a rablókat, tolvajokat, hatalmaskodókat, s ezek névsorát nyújtsák be neki. Ez a rendelet azért vált szükségessé, mert elszaporodtak a rablások. Ezekben sajnálatos módon részt vettek egyes vártartományok várnagyai is. Csesznek régmúlt történetét kutatva az érdeklődők számtalan ilyen esettel találkozhatnak a megsárgult iratokban.
Anno. 1356.
-Nyergeld fel a lovamat András fiam! – szólt ki az ajtón dörgő hangján a nagyhatalmú Mórichidai Simon, aki abban az időben Bakonyi és Győri főispán volt, valamint Csesznekvár kapitányi tisztét is ellátta.
-Hová lészen az útirány nagyuram? – kérdezte vissza a lovászfiú.
-Borsot törünk a Pannonhalmi apát orra alá! Szólj 8 legjobb vitézemnek, hogy tüstént nyergeljenek fel ők is, mert velem jönnek portyára! – azzal felcsatolta a kardját és hatalmas lépteivel kisietett a szélesre tárt nehéz tölgyfaajtón keresztül.
Az istálló környékén ez alatt nagy lett a sürgés – forgás. Pár perc alatt ott termettek a katonái a felnyergelt lovaikkal és várták az indulási parancsot. Mórichidai uram nyeregbepattant és harsány hangján, karját előre lendítve így szólt:
-Lóra emberek és utánam! Irány Varsány!
(Ha valaki nem tudná, a mai Veszprémvarsányról van szó)
A kis csapat, kapitányával az élen kivágtatott a vár kapuján. Kilovagoltak Csesznekről, átvágtak Szentkirályon, (Ma Bakonyszentkirály) majd rátértek a Győr felé vezető útra. Úti céljuk a 8 – 10 kilométerre lévő falu volt, ezért itt már poroszkálásra fogták lovaikat. Nem volt sietős az útjuk, ezért távolról úgy tűnt, mintha sétalovagláson lennének, ami azért hadfiakról lévén szó, nem nagyon volt valószínű. Átvágtak a Kereszturi réten, majd eltűntek az erdőben. Olyan hirtelen jelentek meg a faluban, hogy azoknak, ha akartak volna sem maradt idejük a védekezésre. A kardok is a hüvelyben maradtak, de a katonák azért a markolaton tartották a kezüket, amikor nagy sietve előkerült a falu bírája. Kétrét görnyedve meghajolt a nagyúr előtt és remegő hangon megszólalt:
-Mi járatban vagyon nagy jó uram a mi szegény vidékünkön?
-Kegyelmed a falu bírja? – kérdezte dörgő hangján Mórichidai Simon a levett fövegű öregembert.
-Én volnék nagyuram. Mi járatban vannak kegyelmetek itt, ahol a Pannonhalmi apát az úr?
-Megmondom öreg. Mórichidai Simon vagyok, a Bakonyi és a Győri főispán, Csesznek várának kapitánya. Azért jöttem hozzátok, hogy a falutokat a várbirtokhoz csatoljam, mert az engemet illet. A Pannonhalmi zsíros apátnak semmi keresnivalója nincs ezen a vidéken. Hizlalja csak a hasát és olvassa a könyveit az apátság falai között. Ez a föld az enyém, ezért a falu nagy részét lefoglalom. Elnevezem Sikátornak és Dombóteleknek, ezáltal az apát uram nehezebben tud kereskedni az őt ért sérelem miatt.
-Ne tegye ezt velünk nagyuram, mert az apát úr mirajtunk áll bosszút, amiért nem álltunk ellen a birtokfoglalásnak.
-Térjetek haza a házaitokba öreg és ne féljetek! Velem nem mer ujjat húzni az apát uratok. Nem lesz bántódásotok, ezt megígérhetem. Menjetek békével! – azzal megfordította a lovát és kis csapata élén visszaszáguldott Csesznek várának oltalmat adó falai közé.
Így esett meg a békés, vér nélküli rajtaütés, birtokfoglalás ezidőtájt. Sajnos, azonban sok esetben az ehhez hasonló portyák során ártatlan emberek is meghaltak az ellenszegülés következtében.
A Pannonhalmi apát az esetről értesülve természetesen levélben fordult Nagy Lajos királyunkhoz, hogy a rajta esett sérelmet orvosolja ki számára. A király azonban a Velence elleni hadjárat miatt valószínűleg nem tudott akkor ilyen apróságnak tűnő sérelemmel foglalkozni. A történelem homálya pedig jótékonyan betakarta ezt az eseményt is.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 1997. 03. 18
