„ÖT ÉV UTÁN ÚJRA”. Utolsó találkozásom Kis Kapcsándy Sándor Pápai költő Barátommal 2012. 12. 08 – án


„ÖT ÉV UTÁN ÚJRA”.  Utolsó találkozásom Kis Kapcsándy Sándor  Pápai költő Barátommal 2012. 12. 08 – án

 

„ÖT ÉV UTÁN ÚJRA”.

Utolsó találkozásom Kis Kapcsándy Sándor

 

Pápai költő Barátommal 2012. 12. 08 – án

 

 

   2012. Decemberében már javában készülődtem, hogy a Bakonyom Hegyvölgyes vidékét felcserélve elköltözzek az Alföld Gyöngyszemébe Gyulára. Eszembe jutott az én Drága Barátom, Kis – Kapcsándy Sándor Pápai költő, ezért elhatároztam, hogy meglátogatom. Több oka is volt ennek, egyrészt a régi Barátságunk, amelyet összekötött Parasztköltő Apáink emlékének ápolása, másrészt pedig az, hogy Sanyi egy ideje már gyengélkedett. Mivel messze távolba költözöm, nem tudtam, hogy mikor fogjuk egymást látni legközelebb. Akkor még azt sem sejtettük, hogy a mostani látogatásom lesz az utolsó az életben, mikor látjuk egymást. A találkozás 2012. 12. 08 – án volt a lakásukon, Pápán.

   Kedves Nejével Irmával együtt a szokásokhoz híven most is nagyon szívélyesen fogadtak. A délelőtti órákban érkeztem és délután már utaztam is vissza, éppen ezért a rövidke időt megpróbáltuk hasznosan eltölteni, hiszen Sanyi Barátom már hamar elfáradt és gyakrabban kellett az oxigénpalack csapját megnyitni, hogy a tüdeje elég levegőhöz juthasson. Nem sokat kellett biztatnom, hogy ismételten egy kis videót készíthessek vele és felolvasott a verseiből. Nagyon örültem ennek, mert már pár éve le volt téve a tolla és most úgy látszott, hogy erőre kapott, mert szinte szárnyaltak a gondolatai a verseiben. Mindkettőnk számára sokat jelentett ez a találkozás, mert felért egy nagyszerű Karácsonyi ajándékkal. Így utólag még jobban felértékelődik számomra ez a nap, hogy most már tudom, soha többé nem fogunk találkozni a földi világban. Emlékeimben azonban Örökké már itt lesz velem.

   Mikor a búcsúzásra került sor, mindketten könnyek között öleltük át egymást és a viszontlátást emlegettük, ami sajnos már nem jöhetett létre többé.  2013. év elején felhívott telefonon és örömmel újságolta, hogy rövidesen elkészül a következő válogatott verses kötete és majd küldeni fog belőle. Úgy is történt és a Nyáron, Július 09 – i dátumozással meg is érkezett hozzám a dedikált könyve. Telefonon meg is köszöntem neki.

    Később pár alkalommal még beszéltünk telefonon, de egyre sűrűbben kellett neki Szanatóriumba befeküdni kezelésre. Sokat gondoltam rá és a feleségétől is gyakran érdeklődtem az állapota felől, aki elmondta, hogy újra búskomor és nagyon úgy néz ki, hogy feladja a küzdelmet. Én azonban bíztam benne, hogy újra megerősödik és elkezdi „ontani” ismét a gyönyörű Szonettjeit és más versformába öntött gondolatait, de sajnos ez már soha többé nem következett be.

   A szomorúság akkor fogott el igazán, amikor 2014. Június 06. 24 – én délelőtt Irma felhívott, hogy a Sanyi reggel meghalt.

A világhálón így vettem tőle búcsút, hiszen nagyon közel álltunk egymáshoz. A megemlékezés az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

 

https://www.facebook.com/notes/b%C3%A1lint-valentinus-ifjnagy/%C3%B3da-eur%C3%B3pa-nemzeteihez-kis-kapcs%C3%A1ndy-s%C3%A1ndor-p%C3%A1pai-k%C3%B6lt%C5%91-bar%C3%A1tomra-eml%C3%A9kezve-1944/1508092362741876

 

 

 

   2015. ben, halálának első évfordulóján sem feledkeztem meg róla. Az írás elolvasható az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/notes/b%C3%A1lint-valentinus-ifjnagy/sanyi-de-koccintan%C3%A9k-veled-ma-is-egy-poh%C3%A1r-sz%C3%BCrkebar%C3%A1ttal-kis-kapcs%C3%A1ndy-s%C3%A1ndor-p/1647059698845141

 

    A Sanyival kapcsolatos emlékeim között böngészve megtaláltam azt a videót, amit az utolsó találkozásunkkor készítettem vele, de még soha sehol nem osztottam meg. Most, hogy lassan ismételten közeledünk a halálának második évfordulójához, fontosnak tartottam, hogy azok számára, akik szerették és tisztelték, eljuthasson. A videó az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

 

https://www.youtube.com/watch?v=mPct8QnOhto

 

DRÁGA SANYI BARÁTOM!

 

   Az emlékeink lehet, hogy az idők során valamelyest meg fognak fakulni, de elfelejtődni nem fognak sohasem, ezt ígérhetem. A Mi Barátságunk több volt annál, hogy ez valaha is megtörténjen, legalábbis amíg én is élek.

 

NYUGODJ BÉKÉBEN, AZ OLTALMAT

ADÓ PÁPAI TEMETŐBEN.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 02. 06. Szombat Délután 14: 03

 


Szerkesztés dátuma: szombat, 2016. február 6. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 646


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: